CULPA MÍA - AZ ÉN HIBÁM

31.

NOAH

Alig hittem el, hogy a dolgok ennyire elfajultak. Az egyik pillanatban még egy sráccal táncoltam, a következőben meg valaki félrelökött, miközben az a srác, akivel nagyon szerettem volna táncolni, összeverekedett a másikkal, aki meg a beleegyezésem nélkül megcsókolt. Én magam is egyből félrelöktem volna, ha maradt volna rá időm, de Nicholas egyszer csak őrjöngve ott termett. Mindennél jobban gyűlölöm az erőszakot. Túlságosan sok jutott ki nekem belőle, hogy tudjam, sohasem oldja meg a dolgokat, csak problémákat szül. Én pedig nem akartam erőszakos sráccal együtt lenni. Nicholas bebizonyította, hogy nem probléma neki, ha eljár a keze, de akkora idióta vagyok, hogy az elmém jótékony homályba burkolta ezt az apró részletet, mert végre valami sokkal erőteljesebb érzelem járta át a szívemet valaki iránt, aki nem Dan. Az utóbbi napok Nickkel fantasztikusan teltek, így még annak a lehetősége is megfordult a fejemben, hogy a bizalmamba avatom, de ezután az éjszaka után erről inkább letettem. Nicholasról kiderült, hogy valójában kötekedő, féltékeny, szereti kisajátítani az embereket, és ez nekem egyáltalán nem tetszik.  Amikor megragadta a vállamat, és megláttam a haragot a tekintetében, valóban féltem… Nem lehetek együtt olyasvalakivel, aki félelmet kelt bennem. Erről szó sem lehet.
Amikor visszatértem a szobámba Jenna társaságában, aki bár egyfolytában pocskondiázta Nicket, mégis arra kért, bocsássak meg neki, én csak a pizsamámra vágytam és arra, hogy végre ágyba bújhassak. Ez a nap nem úgy ért véget, ahogy terveztem, és abban a pillanatban csak azt kívántam, hogy minél előbb otthon legyek, és ebből az egészből csupán egy távoli emlék maradjon.
Egy órával később zajt hallottam az ajtó felől. Tudtam, hogy Nicholas még nem ért vissza, és az énem egyik része aggódott érte. Felkeltem, az ajtóhoz léptem, és kilestem a folyosóra. A látványtól földbe gyökerezett a lábam. Nicknek társasága akadt… Egy lányt taperolt a szobája ajtajában, a szájuk összeért. Azt nem tudom, hogy kiszaladt-e valami a számon, de Nicholas valahogyan mégis érzékelte a jelenlétemet. Megfordult és meglátott. Elengedte a lányt, és az orra alatt átkozódva a kezébe temette az arcát, majd egy pillanat múlva rám nézett.
– A fenébe, Noah! – motyogta, és elindult felém. A lány rzsa foltot hagyott a száján.
Hátat fordítottam neki, és az orra előtt bevágtam az ajtót. Egész éjjel le sem hunytam a szememet.

Másnap reggel szinte rosszul voltam a fáradtságtól, és iszonyatosan fájt a fejem. Nem is érdekelt, hogy nézek ki. Mióta megérkeztünk, mindig igyekeztem kiöltözni Nicknek. Ugyan minek? Végül is hagytam, hogy megtörténjen, ami nyilvánvalóan meg is történt. Nicholas erőszakos srác, és még a tetejében egy rohadék csajozógép is. Végig szívatott, mint egy komplett idiótát. A képét sem akartam látni aznap reggel.
Nem tudom, mi történhetett később, de nem tudtam kiverni a fejemből a látványt, ahogy a másik lányt taperolja és csókolja… Összeszorítottam az ajkam. A képembe vágta, hogy csókolóztam egy másik sráccal abban a diszkóban, pedig azt a csókot nem én kezdeményeztem, és nem is akartam… Ő meg fogta magát, és sokkal rosszabbat tett.
Jenna éppen készülődött, és feltűnt neki, hogy csendes vagyok, így megpróbálta az időjárásról és a légi közlekedésről szóló mindenféle hülyeségekkel és poénokkal elterelni a gondolataimat. Fogalmam sem volt, hogy fogom elkerülni Nicholast az utazás alatt, de tudtam, hogy kitalálom a módját.
Amikor a bőröndjeinket magunk után húzva kiléptünk a szobából és a liftekhez értünk, ő már ott volt. Olyan kócos volt a haja, mintha idegrohamot kapott volna. Egy fotelba roskadva ült, a kezébe temette az arcát, és a térdére könyökölt. Amint meglátta, hogy közeledünk, felnézett, és az arcomba bámult.
– Noah… – szólalt meg. Pusztán attól, hogy kimondta a nevemet, máris sírhatnékom támadt.
– Tűnj el a szemem elől! – parancsoltam rá határozottan, tisztán és érthetően. Mellettem Jenna tátott szájjal bámult, azt sem tudta, mit tegyen vagy mit mondjon. Lion nem volt sehol. Nick odalépett hozzám, és megláttam, milyen karikás a szeme.
– Noah, kérlek, sajnálom a tegnap estét, részeg voltam, és elvesztettem a fejemet – magyarázkodott. Megfogta a kezemet, de én egyből elrántottam. Tanácstalanul bámult rám. Még így is baromi jól nézett ki, és utáltam magam, amiért még mindig nem vagyok közömbös iránta. Ezen sürgősen változtatni kell.
– Nem akarlak még egyszer a közelemben látni. Bármi is történt köztünk, annak vége. Nem szabadott volna belemennünk ebbe, az elejétől fogva tudtam, hogy hibát követünk el.
Találkozott a tekintetünk, ezernyi érzelem ült ki az arcára: harag, bűntudat, fájdalom, bánat…
– Részeg voltam, Noah… azt sem tudtam, mit csinálok – szabadkozott.
Rezzenéstelen arccal bámultam rá.
– Én viszont tudom, mit csinálok most, és azt akarom, hogy újra csak mostohatestvérek legyünk. Te csak ennyit jelentesz számomra: anyám új férjének a fia vagy, semmi több.
Ekkor megérkezett a lift, én pedig beszálltam. Jenna is beszállt, de Nick sarkon fordult, és elviharzott. Fogalmam sem volt, hogy lesz ezután velünk, csak azt akartam, hogy legyen már vége a hétvégének. Hosszú idő után először anyámmal akartam lenni, arra vágytam, hogy átöleljen, és azt mondja, minden rendbe jön…
A visszaút a repülőn egy örökkévalóságnak tűnt. Fogalmam sincs, milyen fejet vághattam, de senki nem szólt hozzám egész úton, még Nick sem. Miután hazavittük Jennát és Liont, kínossá vált a csend a kocsiban. Csak bámultam kifelé az ablakon: nem akartam ott lenni, minél messzebbre akartam kerülni tőle, mert akkorát csalódtam, mint még soha: néhány pillanatig azt hittem, végre megtaláltam a boldogságot, végre kézzelfogható közelségbe került, lelki szemem előtt láttam a közös jövőnket Nickkel, de az egész olyan gyorsan hamvába holt, mint ahogy született. Sírhatnékom támadt, égett a szemem. Időnként még mindig beugrott Nick képe, ahogy az öklével azt a srácot püföli: mintha egy horrorfilm kockái peregtek volna előttem. Mindennek a tetejébe beleégett a retinámba Nick meg a lány képe. Akkor jöttem rá, hogy amit iránta érzek, sokkal erősebb, mint ahogy korábban gondoltam. Rosszabb volt őt egy másik lánnyal látni, mint Dant a legjobb barátnőmmel.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon, de még mielőtt letörölhettem volna, odanyúlt, hogy elvegyen valamit, ami nem az övé. Villámgyorsan ellöktem a kezét.
– Hozzám ne érj, Nicholas! – parancsoltam rá. Örültem, hogy meg tudtam állítani a könnycseppjeimet.
Rám nézett, láttam rajta, hogy fáj neki a visszautasítás, de tudtam, hogy csak színlel: nem érez irántam semmit, ezt már bebizonyította. Leállította a kocsit. Kinéztem, és láttam, hogy még nem érkeztünk meg.
– Mit csinálsz? – kérdeztem zavartan, kábultan és idegesen. Azt hittem, menten felrobbanok, nem akartam közel engedni magamhoz.
Felém fordult.
– Bocsáss meg nekem! – kérlelt. Szinte könyörgött.
Ingattam a fejemet. Eszem ágában sem volt tovább hallgatni, nem akartam egy kocsiban ülni vele. Kikapcsoltam a biztonsági övet, és kiszálltam. Az sem érdekelt, hogy az autópálya közepén vagyunk. Hallottam, ahogy a nyomomba ered, amilyen gyorsan csak tud. Megpróbáltam elmenekülni előle, de visszahúzott, és a szemembe nézett.
– Sajnálom, Noah! – szabadkozott. – Nem akartam, nem szoktam ilyet csinálni – mondta, mindkettőnkre mutatva. – Nem érted? Soha nem éreztem ilyet senki iránt, amikor tegnap megláttam, hogy… elvesztettem a fejem, és amikor az az idióta megcsókolt…
– És szerinted én mit éreztem, amikor megláttam, hogy szétvered a fejét?! – üvöltöttem rá, miközben megpróbáltam kiszabadítani magam a szorításából. – Csodálatot? Hálát? Nem! Félelmet éreztem! Már megmondtam: az erőszak nem az én világom, aztán meg odaállsz az ajtómhoz egy másik csajjal kavarni!
Amint meghallotta a szavaimat, Nick hirtelen elengedett, mintha villám csapott volna belé.
– Félsz tőlem? – kérdezte fájdalmas tekintettel.
Úgy éreztem, mindjárt felrobbanok, de inkább bólintottam. Nicholasból dőlni kezdett a szó.
– Soha nem emelnék kezet rád… – bizonygatta, és megpróbált közeledni hozzám. – Noah, nem tudom, mi történt veled, de bármi is legyen az, tudnod kell, hogy sosem bántanálak.
Ingattam a fejemet, és kerültem a pillantását.
– Már megtetted, Nicholas.
Mondta volna tovább, de én nem hagytam.
– Kérlek, vigyél haza!
Az út további részét néma csendbe burkolózva tettük meg. Miután kivettük a kocsiból a bőröndöket, üdvözöltem anyámat és Williamet, majd a szobámba mentem. Nicholas egy percet sem maradt otthon, kipakolta a cuccait, aztán visszaült a kocsiba. Nem érdekelt, akkor már nem, és azelőtt sem – vagyis ezt ismételgettem magamnak.