seggfej! (✔️)

21.

Seggfej!

Valószínűleg ezt sose fogod elolvasni, nem is kifejezetten neked írom. Inkább ez magamnak valami kis terápiás dolog, hátha így sikerül kibogozni azt a katyvaszt, ami egy ideje a fejemben van.

Kezdjük az elején. Pontosan tudod a sztorit, nem untatlak. Állandóan beléd botlottam a kondiban, aztán egy szép napon nekem adtad a szülinapi tortádat. Nem hoztál lázba egyáltalán. Sőt, mondhatni idegesítettél. Le akartalak koptatni, ami nem jött össze, ugyanis valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szimpatikus lettél, ahogy egyre többet mutattál magadból. Amikor ott az edzőteremben legelőször beszéltünk, éreztem valami kis szikrát kettőnk között. Azt hittem, csak beképzelem, de újra és újra, ahányszor csak beszéltünk, mindig egyre erősebben éreztem. Tudtam, hogy ebbe az egészbe jobb nem belefolyni, és én ezerszer elhatároztam, hogy nem interaktálok veled többet. De te mind az ezer alkalommal újra és újra felbukkantál, mintha direkt arra menne ki a játék, hogy jobban belemássz a fejembe.

Volt egy fordulópont, ami lehet, neked csak egy kis semmiség, és már nem is emlékszel rá, de az én történetemben nagy jelentőséggel bír. Emlékszel, mikor a zuhanyzóknál elég flörtölősre sikeredett a beszélgetésünk. Akkor volt egy olyan pillanat, amikor úgy éreztem, képes lennék megtenni bármit. És utáltam magam érte. Utáltam, hogy ettől a ponttól fogva nem bírtalak kiverni a fejemből. Bár nem történt semmi, mégis túlléptem a saját határomat, és megrekedtem valahol a hűség és hűtlenség között. Nyilván ezt te nem érted, mert nem hiszem, hogy tisztában vagy a hűség fogalmával. Jó, ez elég erős lett. Ezelőtt soha még csak a közelébe se jutottam. És megijesztett már a gondolat is, hogy ha elfajultak volna a dolgok, simán megtettem volna bármit.
Mielőtt még azt gondolnád, hogy miattad léptem ki a kapcsolatomból, nem. Te csak az indikátor voltál. A veled történtek méltó bizonyítékok voltak arra, hogy ideje szakítani, mert ez már rég nem jó, hogy idáig képes voltam elmenni. Őszintén szólva megkönnyebbülés volt lezárni, amit már rég le kellett volna. Kellett hagynom kis időt magamnak, hogy elgyászoljam magamban az első szerelmet, egy barátot, a legnagyobb támaszomat, a legjobb embert, akit valaha ismertem. Ezért ignoráltalak pár hétig. Jót tett nekem a hiányod, szükségem volt kis időre, hogy felejtsek. Néha eszembe jutottál egy-egy pillanat erejéig, de egyébként kezdett visszaállni minden az eredeti kerékvágásba.

Aztán a boltban újra egymásba botlottunk, és mire észbe kaptam, megint az életem része lettél. Ott voltál. Mindenhol. Mindig. A vonzalmam ugyanúgy megvolt az irányodba, plusz ehhez társult a kétségbeesetten továbblépni/felejteni akarás.
Tudtam, hogy előbb vagy utóbb átlépjük a határokat, csak azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar következik ez be. Másnap borzasztóan éreztem magam. Utáltam magam, amiért ilyen gyorsan túlléptem valakin, akit jobban szerettem, mint bárkit. Utáltam, hogy te megbántad az egészet, és magadat ostorozod miatta. Utáltam, hogy nem én lehetek az, aki minden nap átéli ezeket veled.
Méltó lezárás lett volna. Pár napig még szenvedtem volna, de reverzibilis lett volna az egész. 
Azt hittem, ennyi volt. Amúgy is szeretem, ha a történet teljes, nem marad elvarratlan szál. Szerintem a mi sztorink is simán befejeződhetett volna így.
De te újból kerestél. Azt hittem, kínos lesz, de minden olyan volt, mint azelőtt. Flörtöltünk, nevettünk, sokat beszéltünk, sokszor értünk egymáshoz. Olyan volt az egész hét, mintha egy kapcsolat elején járnánk. Úgy néztél rám folyton, mintha valami csodát látnál, én pedig le sem tudtam törölni a vigyort a fejemről.  Boldognak éreztem magam hosszú idő óta, és bár tudtam, hogy ez az egész nem valódi, mégis félig meddig elhittem, hogy az enyém. Pedig sose volt az. Tudod, engem rohadtul félrevezetett az, hogy olyanokat mondtál/tettél, mintha kezdenél belém szeretni. Miért csináltad ezt? Tudtad pontosan, hogy túlságosan is kedvellek. Tudtad azt is, hogy sosem fogsz engem választani. Mégis elhitetted velem újra és újra, hogy engem akarsz. Ha csak az az egy alkalom lett volna, a buli utáni éjszaka, mikor félreléptél, azt mondanám, megértem. Egy egyszeri botlás, amit utána megbánsz, és próbálod helyrehozni azt, amit elszúrtál azzal, akivel lenned kell. De ez nem egyszeri fellángolás volt részedről sem.
Hibás vagyok én is. Felejteni akartam, jól érezni magam, és elterelni a gondolataimat arról, hogy mennyire egyedül vagyok. Szóval ezen a ponton elgondolkodtató, hogy ki is a rossz ember. Kihasználtalak, ha úgy vesszük. Téged használtalak arra, hogy eltereld a figyelmem az önsajnálatról. Ugyanakkor tényleg jobban lettem, akárhányszor találkozunk. Te viszont nem tudom, miért csináltad. Miért hívtál találkozni minden este? Miért közeledtél felém folyton? Miért érintettél meg újra és újra, mikor mást szeretsz? Én tudom a választ. Szeretsz a tűzzel játszani. Megértem, ilyen az ember.

Te teljesen tisztában voltál vele, hogy két szívet is össze fogsz törni. Mondjuk én is hibás voltam, azt elismerem. Csak tudod, én tényleg beleéltem magam a dologba, és egy olyan szintet elértek az érzelmeim feléd, hogy képtelen voltam józan ésszel gondolkozni. Te voltál a fejemben elalvás előtt, ébredés után, sőt még az álmomban is. Hülye vagyok, hogy elhittem, lehet ebből valami. De te csináltál hülyét belőlem, és ne mondd, hogy nem. Baszki, szinte napkeltéig csókoltál kint az erkélyen. Jóhogy elhittem, hogy érzel valamit.

Azt se tudom már, mit akarok. Akarlak még mindig. Még annak ellenére is, hogy millió érv szól ellened. 
Én bármikor tudomásul vettem volna, ha te megmondod, hogy őt szereted, és vele akarsz lenni. De te ezt sose mondtad, hanem mindig időt kértél, de lassan nem marad időnk. Én nem akartam tönkretenni a kapcsolatodat, nem én kezdeményeztem legtöbbször. Ha kértél volna, félreálltam volna az útból, de nem tetted. Ezzel pedig bennem erősítetted a reményt.
De miben reménykedek? Hogy elhagyod a barátnődet és engem szeretsz? Hogy boldogan élünk míg meg nem halunk? Ezek annyira lehetetlen dolgok...
Meguntam, hogy hülyét csinálj belőlem folyton, nem akarok többé a játékod lenni. Nem akarok többé titokban a más szinteken találkozgatni veled, és vigyázni, nehogy meglássanak minket együtt.  Szerintem több vagyok annál, minthogy valakinek a szeretője legyek, akit csak akkor keres, ha unatkozik. És hiszem, hogy egyszer lesz majd egy ember, aki gondolkodás nélkül engem választ, nem pedig hiteget.

Ludovika Őfelsége