seggfej! (✔️)

7.

~ Viki

március 26.

- Lehet külsőst vinni a tavaszi bálra? -érdeklődött Viki, miközben a lábkörmét cseresznye pirosra lakkozta a fehér (!) kanapénkon a nappaliban. Ez a lány tényleg soha semmi értelmeset nem csinál!
- Lehet, de ne is álmodj róla. -szívattam. Úgyis jönni fog velem, ha törik, ha szakad.
- Pedig ma rendeltem ruhát magunknak. Nagyon matchy . Akarod látni?
Felém fordította a laptopját, amiről üvöltött a Rádió1 (hurrá! gyűlölöm), majd megnyitotta az oldalt, ahonnan rendelte.
- Az árakat ne nézd, előszülinapi aji! -ennek hallatán kapásból két dolgon is fennakadtam. 1.: A szülinapom csak júniusban lesz. 2.: Ennek a nőszemélynek honnan a fenéből van ennyi pénze, ha az égvilágon semmit nem csinál??? Kellett pár másodperc, amíg realizáltam, hogy a világ legribancosabb ruháit vette meg a barátnőm. Természetesen nem ugyanolyan a kettő, mert Viki allergiás arra, ha valaki ugyanolyan ruhát visel egy eseményen, mint ő. Azonnal tudtam, hogy melyik kié, az enyém dupla annyi bordó selyemanyagot tartalmaz, mint az övé, de még ez is bőven kívül esik a komfortzónámon.
- Na, mit szólsz? Egyforma az anyaga mindkettőnek.
- Hűha! Nagyon dögös. -ennyi jött ki belőlem.
- Kevin el fogja dobni az agyát. Meg mindenki más is! -ahogy ezt kimondta, hirtelen nem is tűnt olyan rossz ötletnek ebben menni.
- Kár, hogy nem viszlek magammal. -sandítottam rá.
- Most miért? Ami a téli karneválon történt, az ott is marad... Jó kislány leszek. -húzta ki magát.
- Mibe fogadjunk, hogy megint csinálsz valamit?
- Így legalább lesz mire emlékezni öregen.
- Már várom, hogy az unokáimnak meséljem, hogy a legjobb barátnőm összefeküdt a sztárfellépővel a női mosdóban, aztán ellopták a ruháját, és nekem kellett megmenteni. -ahogy felelevenítettem az emléket, éreztem, hogy kezd felmenni a pulzusom. Miért van az, hogy azok az emberek tudnak a legjobban felidegesíteni, akiket a legjobban szeretünk? Imádom Vikit, de tényleg minden buliban csinál valami botrányosat, vagy bajba kerül, vagy bármi ilyesmi, és ezzel tönkreteszi az én estémet is.
- Ki lesz a sztárfellépő? -csillant fel a szeme.
- Javíthatatlan vagy. -csaptam a homlokomra.
- Tényleg amúgy, idén is fellépsz? -vette komolyra a dolgot. A tavaszi bál arról híres, hogy a hallgatók a buli előtt kiállhatnak mindenféle produkcióval, stand uptól kezdve táncig bármivel. 1 éve egy csoporttársammal elénekeltük az I know what you did last summer-t, amit én kísértem zongorán. A duettünknek hatalmas sikere volt, úgyhogy gondoltam rá, hogy meg kéne ismételni, de a partnerem már belépett egy bandába.
- Nem tudom, ki merjek-e állni egyedül. -vontam meg a vállam. Nem vagyok lámpalázas, de nem is rajongok kimondottan a szereplésért.
- Ki hát! Hallom mindig, mikor zongorázol meg énekelsz, és k*rvajó vagy.
- Köszii. -bújtam hozzá a kanapén.
- Rendelek a KFC-ből. Mit kérsz? -váltott témát hirtelen.
- Ezen a héten már harmadjára eszel gyorskaját, pedig csak csütörtök van. -jegyeztem meg. Ő kérte, hogy ne hagyjam elhízni, most mégis gyilkos pillantásokkal nyugtázta a megjegyzésemet.
- Stresszevő vagyok. -sóhajtotta, bár őszintén szólva fogalmam sincs, mire értette. Biztos azon stresszel ennyit, hogy nehogy összekenje a piros körömlakkal a fehér bútorokat. Bár ahogy a szőnyegre pillantottam, megállapítottam, hogy ez már megtörtént. Csodás.
- Nem kell semmi. -feleltem a korábbi kérdésére.
- Mi van veled? Korábban sose mondtál nemet egy jó kis KFC-re, mostanában meg alig eszel. Fogytál is a popódból. Tiszta szottyadt.
- Stressz-nemevő vagyok. -álltam fel, és a szobámba vonultam, miközben próbáltam megfeledkezni a szottyadt popós megjegyzésről.

Estig ki se dugtam az orrom a szobámból, belemerültem a zongorázásba, és nagy ötletelésben voltam, hogy melyik számot kellene választanom a meghallgatásra. A tanulásra szánt időm is ráment a zenélésre, bár őszintén szólva nem éreztem bűntudatot miatta. Nyolc után kicsivel valaki kettőt kopogott a szobám ajtaján, mire felpattantam.
- Pár perce hallgatóztam az ajtó mögül. -ismerte be Kevin. -Annyira jó vagy! Tartasz nekem koncertet?
- Mit szeretnél hallani? Tudod mit, inkább én választok, mert korlátozott a dalok száma, amit el tudok játszani. Amúgy is az az érzésem, hogy valami f*szságot kértél volna.
- Add ide a didit. -vallotta be, mire a szám elé kaptam a kezem.
- Megint sikerült meglepned engem.

Belekezdtem a Viva la vida-ba a Coldplay-től, ez gimis korom óta az egyik kedvenc zeném. Kevin megtapsolt, mikor végeztem.
- Most te jössz. -adtam át neki a helyemet.
- Konferálj fel, kérlek!
- Rendben. Most következik a fiatal tehetség, akinek zongorajátéka egyedülálló, és semmihez nem fogható! Fogadják szeretettel Karsai Kevin művész urat! -mindez úgy volt tökéletes, hogy a hajkefémet használtam mikrofonnak. Kevin belekezdett a boci boci tarkába, de valami borzalmas volt az egész, ráadásul minden harmadik hangot félreütötte. Úgy tűnt, élvezi, mert már negyedjére kezdett bele, amikor az ágyamon hagyott telefonjának kijelzője felvillant. Tudom, nem szép dolog, de azonnal rápillantottam, és milyen jól tettem!
Ludovika Őfelsége matricát küldött -jött az értesítés, és mellette ott virított ribanc-Luca profilképe. Mi ez a becenév? Becenevet csak azoknak állít az ember, akikkel napi szinten kommunikál.
- Nem is figyelsz. -vágott szomorú képet Kevin, aztán felém fordult. Gyorsan elkaptam a tekintetem a telefonjáról, de késő volt, rajtakapott.
- Ki ez a csaj, akivel beszélgetsz?
- A kondiból ismerem, néha dumcsizunk.
- Ha van beceneve, nem hiszem, hogy csak néha beszéltek. -bukott ki belőlem.
- Jóba vagyok vele. De ne láss bele többet tényleg, van faszija. -mondta kurtán. Nem tudtam, elhiggyem-e egyetlen szavát is.
- Barát?
- Annak se mondanám. Inkább csak haver. Szeretnéd látni a beszélgetésünket?
- Nem, köszi. -motyogtam, bár az egyetlen vágyam az volt, hogy az egész chatet végigpörgessem az elejétől (feltételezem, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy beszéltek, ha már beceneve is van a csajnak). Viszont meg akartam mutatni Kevinnek, hogy bízok benne, és nem vagyok féltékeny holmi haverokra, bár ezt a haveros dolgot nem igazán tudtam elhinni neki.
Hetek óta pocsékul éreztem magam, de ez a nap volt messze a legrosszabb közülük. Akár még hihettem is volna neki, mert miért ne lehetne, hogy ribanc-Luca vagy ribanc- Ludovika (kinek hogy tetszik), a nagy haver átment a pasimhoz gamelni, vagy videókat nézni (gondolom, ilyeneket csinálnak a haverok), és eközben egy vörös hajszálat odahullajtott az ágyba. De néztem elég romantikus filmet ahhoz, hogy tudjam, a pasik mindig azt hazudják, hogy a szeretőjükkel "csak barátok".

Gondolkodtam, hogy beavassam Vikit a dolgokba, mégiscsak ő a legjobb barátnőm. De annyira szégyelltem magam, amiért a bolhából ekkora elefántot csináltam, hogy még vele se mertem ezt megosztani. Kezdtem azt hinni, hogy tényleg elment a maradék józan eszem is, olyan szinten paranoiás lettem. Dupla annyi időt töltöttem a koliban, hátha megpillantom ribanc-Lucát, vagy esetleg egy újabb árulkodó jelre bukkanok, de semmi. Kevin is észrevette, hogy van valami, legalábbis szóvá tette előző héten, hogy alig eszek, meg hogy olyan, mintha kerülném a szexet. Tényleg kerültem, mert valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még arról is ribanc-Luca jutott eszembe. Én tényleg próbáltam változtatni, de aki volt már ilyen helyzetben, az tudhatja, hogy nem lehet megálljt parancsolni a rossz gondolatoknak. Milyen ironikus, hogy egyetlen hajszál okozta a mentális állapotom hanyatlását.