Társkeresésre képesítve [Szünetel]

Pizzasütés

Tudta előre, hogy nem lesz egy sétagalopp a napja, de még önnön számításait is felülmúlta az az érzelmi hullámvasút, amibe keveredett. Egyszerre érezte elhamarkodottnak és helyesnek azt, hogy Dimitrit elhívta sütögetni és mindemellett be akarta mutatni Mamának is. Vajon Mama mit fog róla gondolni? Még soha senki olyat nem mutatott be neki, aki iránt többet érzett volna, mint egyszerű barátság. Meglehet, őrültség volt az egész, bemutatni fogadott anyjának valaki olyat, akit alig ismert és meglehet, nem is fogja soha viszonozni az érzéseit.

Egyáltalán ő mit érzett? Kedvelte Dimitrit, efelől semmi kétsége nem volt, de vajon meddig lenne képes jutni vele? Egy csókig esetleg? Lopva Dimitri ajkaira pillantott, a napsütésben halovány, rózsás színben játszotta, és miközben beszélt, mosolyra görbültek. Olyannak tűnt a szemében, mint aki a gyengéd, édes csókok közt is mosolyogna. Manfred megborzongott, mikor szíve nagyot dobbant, és már-már a torkába ugrott. Elkapta tekintetét, mielőtt arca kipirulhatott volna. Igen, egy csókig biztosan képes lenne eljutni. És aztán? Képes lenne vele...? Dimitri edzett, erős alkatnak tűnt számára, rendszeresen látogathatta valamelyik edzőtermet a környéken. Ez tetszett neki. A beszédéből pedig arra következtetett, szenvedélyes alkat volt, rengeteg energiával... Ettől a gondolattól kis híján elmosolyodott, ráharapott ajka belső falára. A dolog ezen részével nem volt probléma... a saját maga testével ugyanakkor jóval több problémája akadt. Nem tudná őt úgy szeretni, ahogyan akarná.

– Idegesnek tűnsz.

Manfred elsápadva fordult a hang irányába, ahol Dimitri csillogó tekintete és vidám mosolya fogadta. Vajon akkor is így mosolyogna rá, ha tudná, milyen gondolatok fordultak meg a fejében? Édesen kinevetné érte, mint ahogyan Sammy tette, mikor végre szóban is ki tudta mondani a nyilvánvalót? Netán... netán undorodna tőle, mint Franz nagypapája? Vagy ellenségesnek tűnő közönnyel fogadná, mint Caleb tette, mikor megtudta, hogy milyen érzelmeket táplált az öccse iránt? Manfred megrázta a fejét, elhessegette gondolatait.

– Csupán... izgulok – felelte akadozva. Dimitri halkan felkuncogott, mosolya még szélesebbé vált.

– Ugyan mégis miért? – kérdezett vissza vidáman.

Manfred arcát elöntötte a pír. Szerette volna, ha Dimitri hasonlóan jól érezné magát, mint ahogyan ő érezte magát akkor, amikor először tett látogatást a múzeumban. Szerette volna egy kicsit lenyűgözni, kicsit imponálni neki, bemutatva neki azt az oldalát, aki a Mama mellett volt. Boldoggá szerette volna tenni.

– Rendben van... – kuncogott fel Dimitri, mikor válasz nélkül maradt. Manfred kérdőn felvonta a szemöldökét, amivel kiérdemelt magának egy pimasz, önelégült mosolyt. – Tartsd csak meg a titkaidat, Gandalf mágus.

Manfred vidáman felkacagott, majd hogy némi komolyságot erőltessen magára, és megpróbálja nyugtatni zakatoló szívét, megköszörülte a torkát. Sokra nem ment vele, mosolya még mindig ott tündökölt arcán, jelezve gyermeki zavarát, mely elhatalmasodott rajta, amint elérték az éttermet, és pár lépéssel Dimitri elé sietett, hogy ajtót tudjon nyitni. De alighogy a kilincs után nyúlt, hirtelen visszafordult a tárlatvezetőhöz.

– Oh, mielőtt elfeledem... – szólt enyhén izgalomtól remegő hangon, aminek hatására még vörösebbé vált arca, és Dimitri halkan felkuncogott. – Ne vedd a szívedre, ha netán a Mama előbb üdvözölné Hatit, mint téged.

– Rendben – kuncogott magában. – Nem fogom a szívemre venni.

– És ne lepődj meg, ha netán azt meri mondani, hogy; Milyen jóképű férfiú ezt a Hati, de ne aggódj, drágám, te sem vagy egy csúf varangy – tette hozzá Manfred szinte már suttogva. Dimitriből harsány nevetés tört ki.