Mizéria -Befejezett-

Tizenkettedik fejezet

Charles Leclerc

2022. április. 24.

 Harmadik lettem a futamon. Ezúttal a fiúkkal nem bulizni mentünk, hanem Lando szobájában fifáztunk. Volt aki már a saját szobájába elvonult. Mindenkinél volt egy sör és ez elég volt. Éppen Carlos játszott Alex ellen. Hirtelen ért minket amikor hevesen kezdtek kopogni. Én kászálódtam fel és nyitottam ajtót. 

-Sziaszto..-Az ajtóban lévő lányok átsuhantak mellettem.-..k.

-Mi a baj?-Kérdezte a játszó Carlos amikor a barátnője mellé ült.

-Baj van Izzyvel.-Ivott barátja sörébe Isa.

-Micsoda?-Ültem le én is.

-Lilyvel láttuk ahogy Giuseppe megcsalja őt, amit elmondtunk neki. Izzynek erre arca sem rezzent és vállat vont!-Hevesen gesztikulálva magyarázta nekünk Carmen.

-Azt mondta, hogy ez nem az első és nem az utolsó! Ez nem normális!-Halkult el Lily.

-Most nem szabadna beleavatkozni a dolgukba..-Húztam el a számat, majd feláltam.-Mehetünk?

Tényleg nem szabadna beleavatkoznunk, de ha baj van, akkor muszáj. Amennyiben csak elszólta magát, legalább megnyugszunk. Így vezetett utunk a recepcióra. Egy középkorú férfi állt egy újsággal a kezében. Lando egy óvatos mozdulattal nyomogatta a csengőt. A férfi ránk nézett.

-Miben segíthetek?-Nézett vissza az újságra.

-Giuseppe Farrins és Izzy Hayes melyik szobában tartózkodik?-Tette fel a kérdésünket Isa. A férfi a géphez gurult a székével. Néhányat kattintott majd visszanézett a Spanyol lányra.

-216-os szoba.-Kedvtelen választ adott, majd folytatta az újságot. Szinte rohantunk fel a lépcsőn. Harmadik emeletre érve már halkabbak voltunk. 

-Ki kopog?-Kérdeztem.

-Aki kérdezni!-Lökött meg Daniel. Szemeimet forgatva kopogtattam.

Némaság. Ismét kopogtam. Teljes csend volt. Még egy kopogás.

-Igen..?-Halk hang jött az ajtó másik oldaláról. Kinyitottam az ajtót, beléptünk. 

-Izzy?-Lépett előre Carmen.

-Carmen?-A szekrény ajtó nyílt. Izzy szállt ki onnét. Ijedten nyelt egyet és végig nézett rajtunk.-M mit csináltok itt?-Karmolászni kezdte a tenyerét. 

-Egyedül vagy?-Sétált felé minden lány. 

-Giuseppe bulizni ment, az őreim pedig egy órája mentek el..-Lépett egyet hátrébb. Kelly kedvesen végig simított a vállán, mire összehúzta magát. 

-Minden rendben?-Lily kérdezte tőle ezúttal.

-Igen!-Válaszolta mosolyogva mialatt a fejét rázta. 

Műmosoly. Hogy nem vettük észre?

-Izzy...-Most én léptem közelebb.-Giuseppe tett veled valamit.-Könnyes szemekkel nézett fel. Egy üres pontot nézett ki a szobában.

-Nem..igen..nem mondhatom el!-Hevesen rázta a fejét. Óvatosan tettem két karjára a kezeimet. Ijedten nézett a szemeimbe.

-Segíteni szeretnénk.-Lehunyta a szemeit. 

-Nem szabad.-Ült le az ágyára. Nagy levegőt vett, majd intett nekünk. A lányok mind mellé ültek az ágyra, mi pedig a földre és a kanapéra. Levette a kardigánját. 

Elsőnek a vállán lévő tapaszt tépte le. A lámpa fénye megvilágított egy nagy heget, az eddig takart felületen. Karjairól leszedte a fáslikat és tapaszokat. Kisebb-nagyobb foltokat és hegeket tárt fel. Beharapta az ajkait, felnézett.

-Nem, ezt nem mind Ő csinálta.-Halkan kezdett neki.-A vágásokat én. Mindig annyit ahány másodpercig fojtogat...-Remegő hangja és szavai szívfacsaróak voltak. Vállára mutatott ahol egy nagy heg volt.-Ez volt a tizenhetedik születésnapomra kapott ajándékom volt.-Erőszakosan törölt le egy könnycseppet. 

-Úristen, Izzy.

-Nem is úgy hívnak..-Szólalt meg ismét néhány másodperccel később. Visszatette a kötéseket.-Oizys vagyok.

-Ha apád által ismerted meg, miért nem védett meg tizenhét évesen?-Kelt fel elsőnek a döbbenetből Lily. Fájdalmasan nevetett fel.

-Apám? Ő a legboldogabb ettől.-Nagy levegővel nézett ránk.-Oizys Farrins az igazi nevem. Giuseppe a az apám...

° ° °