Mizéria -Befejezett-

Tizenharmadik fejezet

Izzy Hayes

2022. április. 24.

 Mindenki teljes döbbenettel nézett rám. Minden lány tátott szájuk elé tették kezeiket. Volt aki könnyezett. Egyszer próbáltam elmondani valakiknek, akkor baj lett belőle. Nagyon megjártam utána. Itt viszont szinte teljesen ismeretleneknek mondtam el életem egyik fekete foltját. Egyikőjük sem tudott megszólalni. Daniel mosolya is eltűnt, pedig azt hallottam, hogy a legrosszabb pillanatokban is mosolyog. 

-Ezért ijedtél meg annyira a pohár törésénél..-Szólalt meg halkan Lando. 

-Szégyenem, hogy félek a hirtelen hangoktól és mozdulatoktól..-Kaparásztam a tenyeremen lévő kötést. 

-Fejedbe se vedd, hogy szégyen!-Jelentette ki Charles, mire felé kaptam a fejemet. Mindenki helyeslően bólogatott. 

-Nem a te hibád!-Folytatta Carlos. 

-Mégis, mióta teszi ezt?-Kérdezte halkan, kissé könnyes arccal Lily.

-Az ő szavajárását használva: Hetedik születésnapi ajándékodért olyan hálás leszel, hogy te is adsz nekem valamit. Az ártalanságomat vette el. Előtte csak lelkileg volt velem goromba. Volt olyan testvérem aki még otthon lakkot akkor.-Miért mondok el nekik mindent? Miért? Szinte felpattantam az ágyamról.-Mennetek kell! Nem szabadott volna elmondanom, felejtsétek el!-Kiskutyám is fel ébredt a hangomra. 

-Nem jelentetted még?-Ért mellém Kelly, majd vele együtt minden nő. Kissé hisztérikusan nevettem fel kérdésére.

-De, csak utána megvágta az alhasamat, hogy megtanuljak csendben maradni. Még a rendőrök sem hittek nekem! Hazugnak és kisgyereknek hívtak.-Mély levegőt vettem.-Anyám tudta, jelentette is a válásnál. Nem hittek neki, örültnek nevezték és tizennyolcadik születésnapomig évente háromszor láthattam egy évben. Még akkor is csak kettő, talán három órára!-Halk volt a hangom, megtanultam visszafogni az évek alatt. Mégis érezhető volt a kiakadásom.-Menjetek el..

-De..-Charles kezdett volna mondatába, de én szakítottam félbe.

-Menjetek el, kérlek! Egyedül szeretnék lenni. Giuseppe bármikor itt lehet és nagyon valószínű, hogy részeg...-Nagyon bántani fog. Talán ha elalszok.. Akkor álmomban bánt.

-Akkor gyere velünk!-Szállt védelmemben egyszere Pierre és Charles. Hevesen ráztam a fejemet.

-Nem szeretnék fájdalmak között, vérembe fagyva meghalni.-Az ajtóhoz mentem. Kitártam az ajtót, ahol szerencsére senki nem volt. Lassan távoztak, míg a monacói megállt. Kezében volt a telefonom.

-Benne van a számom. Létre hoztam egy csoportot. Tényleg segíteni akarunk.-Az ajtó elé állt.-Aludj jól.-Bíztató mosollyal sétált el.

Miért ilyen zavaros és nehéz az életem?

° ° °

Sziasztok!

Kissé rövid lett. Eredetileg viszont az előző fejezethez tartozott volna. Gondoltam jobb ha szét szedem. Remélem így is tetszik

°Boszi