A sárga táskás lány

Italia II.

Ahogy visszaértünk Velencébe, beültünk volna egy étterembe vacsorára. Két éttermet is megnéztünk, de egyikben sem tudtak üres asztalt adni.

Vanessa elég ideges volt, mondhatni mamma mia állapotba került.
- Nessun problema, cucino io!  - nyugtatta meg Giovanna. (=Semmi baj, majd főzök én!) Ez egyértelműen egy nagyon jó döntés volt. Giovanna rettenetesen finom bolognait főzött.

Természetesen a tésztát TILOS volt eltörni a főzéskor. Úgyhogy bénáztam egy sort, hogyan is egyem normálisan. Ekkor mutatták meg, hogyan kell igazi olaszosan enni. Vagyis felveszel egy kis tésztát a villáddal, amit a kanál segítségével összetekersz. Így már tényleg könnyebb volt. Majd egy kis igazi olasz rizlinggel folytattuk.

A kanapén feküdve, a sötétben elgondolkozva néztem magam elé. Mit is csinálok igazából? Két vadidegen ember fürdőszobáját használtam, és a kanapéjukon fekszek. Elméletben ez történik. Gyakorlatban pedig a legnagyobb őrültség. Sokaknak ez lenne a válasza. Biztos sokáig gondolkoztam volna még rajta. De a bor elálmosított.

- Buongiorno! - hallottam meg Vanessa csilingelő hangját. (= Jó reggelt!) Hai mai bevuto il verő caffe italiano? -  Csupán álmos, karikás szemmel néztem rá. (= Ittál már igazi olasz kávét?) Ahogy körbefordultam láttam meg, hogy mind a ketten úgy pörögnek, mint a búgócsiga.

- Quanto caffe hai bevuto? - dörzsöltem meg a szemem. (= Ti mennyi kávét ittatok már?)
- Tutti loro - vigyorgott Giovanna. (= Az összeset.)
- Noi? - álltam fel a kanapéről. (= Mi?)
- Abbiamo lasciato un cappuccino anche per te - nyomott a kezembe egy bögrét. (= Nyugii, hagytunk neked is, cappucinot.)

Ahogy belekortyoltam eldöntöttem, hogy soha de soha többet nem iszok energiaitalt. Rettenetesen finom volt a kávé és tényleg rögtön felébredtem tőle. Az energiaitallal ellentétben.

- Questo é davvero delizioso  - mosolyogtam a vendéglátóimra, akik pirítóst készítettek nekünk a kávé mellé. (= Ez nagyon finom.)
Utolsó perceink voltak ezek. A testvérpár indult a munkába - mindketten mentősök, és tegnap volt szabadnapjuk. Én pedig egy új országba indultam.

Ekkor mutattam meg nekik azt a sima fehér pólót, amit a táskámba gyűrtem. Amikor elmagyaráztam nekik, hogy ez végülis annyi lenne, hogy írnak meg rajzolnak rá, amit csak akarnak. Egyből benne voltak. Majd a pólót visszatettem a táskába. Örökre emlék marad.

Nagyon rendesek voltak és kivittek a velencei vasútállomásra, ahol elérkezett a búcsú pillanata. Telefonszámot cseréltünk és akár a boomer-ek bejelöltük egymást Facebook-on.
- Prendersi cura di voi stessi! - ölelt szorosan magához Giovanna. (= Nagyon vigyázz magadra!)
- Divertiti! - ölelt meg Vanessa is. (=Érezd jól magad!)
- Li prenderó entrambi - mosolyogtam rájuk. (=Meglesz mind a kettő.)
- Promettimi che non ci dimenticherai! - nézett rám Vanessa szigorúan. (=Ígérd meg, hogy nem felejtesz el minket!)
- Se mai visiterai nuovamente Italia cercaci!
(=Ha bármikor újra Olaszországban jársz, keress minket!)

Integetve néztem a távolodó alakjukat. A vonatom indulásáig még nagyjából fél óra volt. Addig körbesétáltam az állomáson. Ez maga nem is volt annyira érdekes. Rohanó emberek, ahogy húzzák a bőröndüket. Chhh, bőrönd. A vonatok sípoltak, pöfögtek. A Nap pedig sütött, gyönyörű idő volt. Kicsit fájt a szívem, hogy hamarosan itt hagyom Olaszországot, de még előttem van Róma. És mögöttem tengernyi gyönyörű emlék.

A vasútállomás közelében egy nénike árult használt könyveket. Egy euróért vettem meg egy nagyon jó állapotú könyvet: Agathe Christie - A titokzatos stylesi eset. Sok jót hallottam róla, de még nem olvastam. Itt volt rá az idő, hiszen indult a vonat Rómába. Ahogy a mondás is tartja: "Minden út Rómába vezet."

Nagyon gyorsan telt a vonatút, a könyv lapjai pedig csak úgy pörögtek. Annyira magába szippantott, hogy meg is volt a következő úticél: United Kingdom, azon belül pedig London.

Fülig érő szájjal sétáltam a Colosseum körül és annak falain. Magam elé képzeltem, hogy az ókorban a rabszolgák itt harcoltak egymás ellen.
Majd leültem egy közeli padra és repjegyet foglaltam - már csak késő délutáni gépre tudtam - és egy hotel szobát is. Most megengedtem magamnak egy kis luxust, mivel este felé lesz mire odaérek, csak be akarok majd dőlni egy ágyba.

Az ebédem nem volt egy nagy szám, a Colosseum közelében lévő étterem, egyik pizzája. Nem tudok vele betelni. Az ebéd mellé zene is dukált, garantált volt a jó hangulat.

Az étteremhez tartozott egy kis mesterségesen létrehozott tó. Leültem a mólójára és a vízbe lógattam a lábam. Néztem a fodrozódó vizet és valami nyugalom árasztott el. Ledőltem a mólóra, becsuktam a szemem és hallgattam a víz morajlását.

A rádióban híradás következett. Csupán tompán hallottam a hadaró olasz beszédet. A háborúról beszélt a műsor vezető egy szakértővel. A szívem rögtön hevesebben kezdett verni és levert a víz. Hirtelen felültem, de nehezen sikerült megtartani magam a remegő kezemmel. A torkom kiszáradt, és a szörnyűséget láttam magam előtt.

2022. február 24.

Bevésődött ez a nap az emlékezetembe. Ekkor tört ki az orosz-ukrán háború. Ekkor veszítettem el mindent. Egy bomba csapódott a házunkba. Nem szenvedtek, azonnal meghalt a családom.

Akkor én, hogy vagyok mégis itt?

Pontosan két nappal előtte - február 22.-én - megnyertem egy külföldi pályázatot, Olaszországba. Anyáék rettenetesen büszkék voltak rám. Ők maguk tanítottak a sok beszélt nyelvem közül, olaszul is.

Mindketten bírósági fordítók voltak. A munkájuk megkövetelte, hogy sok nyelven beszéljenek. Viszont két országban voltak világ életükben: Ukrajnában és Oroszországban.

Azonnal csomagoltam és indultam. Ők pedig nem tartottak vissza. Mintha érezték volna a közelgő veszélyt. Mintha tudták volna. Lehet, hogy tudták vagy csak sejtették. Ez már sosem fog kiderülni.

Szóval dióhéjban ez a kiindulópontom, a világkörüli utazásra. Ezért utazom én: a magyar-ukrán lány, Voloshin Barbara.

Patakokban folytak könnyeim. Nem bírtam leállítani a sírásomat.

Akkor is Olaszország volt a kiindulópontom.
Magyarországra utaztam. A biztos pontot keresve, anyáék egy barátja segített nekem. Albérlet és munkahely.

Most is Olaszország a kiindulópontom. De most nem keresem a biztosat. Az a csicskáknak való.

Összeszedtem magam. Felvettem a sárga hátizsákom és fogtam egy taxit a reptérre.

Remélem tetszett ez a fejezet is! Nem tudtam még elengedni Olaszországot. Meg szerettem volna ha egy kicsit megismeritek jobban Barbit! ❤️
Viszont a következő fejezetben utazunk! Ahogy megszavaztátok a következő úticél: United Kingdom! 🇬🇧☕✈️
Ha minden a terv szerint alakul a hétvégén hozom, de nem ígérek semmit... Eddig csak 10 tétellel vagyok meg a 40-ből... 😂
De haladok! Gőzerővel készülök a szóbeli érettségire, mivel a nagy nap is közeledik!
Jó őszi szünetet! 🥰