A sárga táskás lány

Nederland

Schijn bedriegt soms.
A látszat néha megtévsztő lehet.

Reggel rettenesen izgatottan vártam, hogy kinyissuk a dobozt: Hollandiába utazunk.

A hajó egyik oldaláról üdvrivalgás tele izgalommal, a másikról fujjolás hallatszott, csalódottsággal tele.

Az út ezúttal nem telt annyira gyorsan. A reggelit követően sokan elvonultak a kajütjükbe. Én viszont a hajó fedélzetén maradtam. A korlátnak támaszkodva a vizet bámultam. Demetria lassan közeledett Jurij felé.

Nem igazán vette észre, hogy most nem alkalmas. Éppen imádkozott. Szemét lehunyva térdelt a hajó padlóján, halkan szinte mormogva beszélt arabul.

Demetria megállt előtte. Egy vagy két szónál nem mondhatott többet. Jurij teljesen meglepődött, csak nagyokat pislogott rá. Úgy tűnt, hogy megismételte, amit mondott. Aztán fogta magát és ott hagyta az elképedt Jurij-t.

Csupán nézett maga elé pár másodpercig, majd folytatta az imádkozást.
- Allah...

Rám sem nézett, ahogy megfordult. Fura. Egyszerűen fura. Nem tudom eldönteni, hogy miért van az, hogy egyszer jófej, aztán meg egy tahó paraszt.

Hirtelen fordultam utána.
- Demetria! - kiáltottam. - Do you have a problem with me? - álltam meg előtte.
- Exactly not with you - fonta össze maga előtt a karját. - With your bank account.
- What's the problem with that? - nevettem.

- You're a millioner! - suttogta kemény hangon. - Why do you want to take part in the robbery? - ragadta meg a kezem. - It's too dangerous. I don't want...
- The danger is my lover - feleltem egy sunyi mosollyal.

- Okay! - tette fel a kezét, megadva magát. - THE first rule is, we only use our citynames.
- Right, Paris - tisztelegtem.

Visszamentem a kajütbe.
Lefeküdtem az ágyra és a plafont néztem. Most is a boldogság ragadott el, mint a londoni hotelban. De ez valami más fajta boldogság volt. Ez a boldogság azon fajtája, amit így tudnék leírni: izgalommal teli várakozás.

Tehát vártam.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el. Nem tudom, hogy hol vagyok éppen most.
Ennek pedig egy olyan leírhatatlan varázsa van.
Kiszabadultam az idő rabságából.

Megszöktem. Megszöktem minden "állandó" elől. Az én filozófiám az, hogy az életben csak a változás állandó. Ezt sikerült is bebizonyítanom.

Jurij szakította meg az elmélkedésem.
- Barbi, I have a though question for you - nyitott be nagy hévvel, majd becsukta maga mögött az ajtót. A kulcsot is ráfordította.
- You mean Venice - javítottam ki, felüleve az ágyban.
- I don't know if this robbery is a good idea - térdelt le elém.
- Of course it's a good idea! - vágtam rá.

- You shouldn't do that - rázta meg a fejét. - Robbery is... someting like a... Drug. It cause an addicton.
- Do you mean "causes"? - forgattam a szemem.
- Please, not now! - csapott mellém az ágyra. - You have money, haven't you? You can pay for the name!

- That would be the easier way, and I don't like the easy things - fogtam a két kezem közé az arcát. - I'm strong enough. Trust me - suttogtam olyan közel hozzá, hogy ajkaink majdnem összeértek.

- You're beautiful, smart and rich... - nézett mélyen a szemembe. - What else do you want? - Elgondolkodtam a kérdésén.
- I would like to share my thoughts, memories, dreams with... somebody - nyögtem ki.

- Allah can help you! - mondta teljesen komolyan.
- Do you believe...?
- Of course - vágta rá. - I know, I do bad things, but it's only for the holy war. And Allah doesn't always see me... - nézett rám ajkát finoman megharapva.