A sárga táskás lány

Ελλάδα

Η θάλασσα μας παίρνει τα μάτια, η γη τα πόδια μας μακριά.
A tenger elveszi a szemünket, a föld a lábunkat.

A szememet dörzsölve ültem fel. Nem is tudom mikor éreztem magam ennyire másnaposnak.
- Adam? - löktem meg a vállát.

Óvatosan nyitotta ki gyönyörű mogyoróbarna szemeit. Majd mosolyogva nézett rám. Ő bezzeg egyáltalán nem tűnt másnaposnak.

Megállapítottuk, hogy eléggé éhesek vagyunk. Úgyhogy elgurultunk az Audi-val a legközelebbi benzinkúthoz.
Amíg megtankolta a kocsit, addig elmentem a mosdóba. Nem véletlenül nézett rám olyan szánakozó tekintettel a benzinkutas.

A szemem tiszta karika volt és le sem tagadhattam, hogy a sárga földig ittam magam. Őszintén? Nem érdekelt különösen. Nem vagyok én a következő Szűz Mária és nem is fogom ezt elhitetni senkivel.

Elintéztem a dolgomat majd arcot is mostam. Majd fogat mostam a kis tubusos fogkrémmel, amit még a londoni hotelból loptam. Jó sok parfümöt fújtam még magamra. Szinte egyszerre léptünk ki Adam-mel a két mosdóból. Aztán kértünk egy-egy kávét és híres német perecet.

- Kann ich etwas fragen? - helyezkedtünk el közben egy kinti asztalnál. (= Kérhetek valamit?)
- Ja, natürlich. Wenn ich um etwas bitten darf. - kortyolt egy jó nagyot a kávéjába. (= Igen, természetesen. Ha én is kérhetek valamit. )

Belementem.

Meséltem neki a pólóról a táskámba. Miszerint azt írhat rá, amit csak akar. Rögtön követelni kezdte, hogy máris kitalálta. Mosolyogva néztem az aláírását és az üzenetét. Még rajzolt is rá.

Kissé félve néztem rá, hogy mit kér cserébe. Majd elnevettem magam, amikor elárulta, hogy nem Frankfurt am Main-ba megyünk. Viszont az meglepetés.

Egy újabb hosszú utazás következett.
Franz Kafka és az ő furcsa művei volt a témánk.

Végül megérkeztünk a kölni dómhoz. Egyszerűen lenyűgözött ez a gótikus építmény. A hatalmas égbe törő csúcsokkal és a rózsaablakokkal. Akármennyire is fáradt voltam természetesen igennel válaszoltam arra a kérdésre, hogy fel akarok-e menni.

533 lépcsőfok.

533 lépcsőfok választott el minket és minden egyes lépéssel egyre közelebb voltunk. Biztos, hogy nem először tette meg ezt a távot.

Sokáig csak a kis ablakokon szűrődött be fény. Csak mentünk felfelé a csigalépcsőn. Minden túrista csillogó szemmel várta, hogy mit látunk fent.

Breathtaking view. Nincsenek rá szavak. Nézek magam elé és nem tudom megfogalmazni, hogy milyen. Ráborultam Adam mellkasára és együtt csodáltuk a kilátást.

Csak, hogy megtörjem az idillt:
- Du hast deine Zähne geputzt - állapítottam meg. (= Megmostad a fogad.) Mire nevetve a hajamba temette az arcát. És itt a magasba megvettem az utolsó szabad jegyet a gépre. Még szerencse, hogy nem a Frankfurt-i reptérre mentünk. Ugyanis ott egy szabad hely sem maradt.

Olyan napokat töltöttünk együtt, ami örökre emlék marad. Viszont elérkezett a búcsú pillanata. Telefonszámot cseréltünk. Ekkor pillantottam meg azt a sok nem fogadott hívást Gábortól. Ekkor kapcsolt be a józan ész és gyorsan elköszönve el akartam futni.

De ugye a tervek nem mindig sikerülnek...

Adam hirtelen ölelt át és arca csupán pár centire volt az enyémtől.
- Ich muss das tun, denn danach ist der Moment vorbei - suttogta. (= Ezt meg kell tennem, mert utána vége a pillanatnak.)