A sárga táskás lány

日本

"Gondolkodom, tehát vagyok."
- Descartes

Budapest pont kérdezett volna még valamit, de torkán akadt a szó. Ugyanis Dubai lépett ki a fedélzetre, a hóna alatt egy összecsavart szőnyeggel.

- Good morning! - lépett oda hozzánk.
- Good morning - néztem rá érdeklédve, vagyis leginkább a szőnyegre.

De nem volt alkalmam, hogy megkérdezzem - egy hosszú csókba húzott.
- Thanks for the tulips - suttogtam, ahogy újra megcsókoltam.
- Khmm - Nahát! Talán kaparja valami a torkát?

Éreztem magamon Budapest tekintetét, ami égette a bőröm. Egy hamis mosollyal álcázva valódi érzéseimet, váltam el tőle.
- What are you doin' with that rug? - mentettem ügyesen a helyzetet.

- Oh - Mintha elfeledkezett volna róla. - I'm gonna pray to Allah. Lately, I forget about him - vallotta be. Majd lement Perth-höz megkérdezni merre van Mekka. Aztán visszajött. A hajó orránál terítette le a szőnyeget és rátérdelve, buzgón imádkozni kezdett.

- Ez egy kicsit paradoxon - motyogta az orra alá Budapest.
- Oximoronra gondoltál - javítottam ki. Eléggé furán nézett rám, úgyhogy elmagyaráztam. - A paradoxon látszólagos ellentét, az oximoron pedig kizáró ellentét.

- Ha ilyen nagyon okos vagy - Már tudom, mit fog mondani - akkor miért nem tetted le azt a rohadt érettségit? - Nem válaszoltam. Csupán flegmán vállat voltam. - Jövőre változtatnak rajta. Mindenen - hangsúlyozta. - És kurva nehéz lesz.

- Hidd el, hogy majd azt is meg fogom oldani - álltam fel a székről. - Sőt nem is biztos, hogy egyáltalán a magyar érettségit akarom letenni - nevettem.
- De mikor Barbi? Mikor? - emelte fel a hangját.
- Mit tudom én - legyintett és a kajütök felé sétáltam.

- Na ide figyelj! - pattant fel a székről és elkapta a karom. - Úgy látom, nem elég, hogy csak a háttérből figyelem az eseményeket. Közbe kell lépjek - szögezte le. - Meghúzzuk magunkat pár napig a szigeten. Majd szépen haza megyünk, és beiratkozol a huszonnégyes érettségifelkészítőre. Februárban egyetemre jelentkezel. Májusban megírod az érettségit. Júlisban kiderül, hogy felvettek. Szeptemberben elkezded az egyetemet. Megértetted? - szikrákat szórt a szeme.

Próbáltam kitépni a kezem a szorításából, de annál erősebben szorította a kezem.
- Barbi - engedte el a kezem. - Biztos vagyok benne, hogy Karmina és Viktor is ezt szeretnék.
- Mit? - nevettem.
- Azt, hogy arra használd azt a sok eszed, amire való - mondta ki nyersen.
- Szerinted akkor büszkék lehetnének rám? - csordult le egy könnycseppem.
- Biztos vagyok benne - törölte le a könnycseppemet.

- Megigéred, hogy így lesz? - nézett rám komolyan.
- Így lesz - mondtam ki. Pedig pontosan tudtam, hogy nem. Nem így lesz. Ez most a "bizalom elnyerési" fázis. Kell egy terv. Egy sokkal életképesebb terv. Az első fázis meg van.

Már éppen indult volna, amikor most én állítottam meg őt.
- Ugye találkozhatok Du...?
- Nem - vágta rá, pedig be sem fejeztem a mondatot. - Nem - nevetett. - Elvenné az eszed teljesen. Azt a sok eszed! - koppintott a homlokomra. - Már így is majdnem sikerült neki - nézett rá úgy, mint aki egy pillantással meg tudná ölni. - Nem fogom hagyni. Kerüldd el jó messziről!

- És a telefonomat mikor kapcsolhatom már be? - kérdezte toporzékolva.
- Elegem van a Z generáciból! - jelentette ki és ott hagyott.
- Nekem is a boomerekből! - vágtam vissza.

- Inkább gondolkozz el az életeden! - ordította le a fejem.

Visszaültem a kis teraszunkra és a fodrozódó vizet néztem. Na jó... Ki vesz ezt be? Persze, hogy Dubai-t bámultam.