A sárga táskás lány

Türkiye

"Onu bulmalıyım!"

"Meg kell találnom őt!"

Ábel nem viccelt, amikor azt mondta, hogy még ma indulunk megkeresni Jurij-t. Tényleg még aznap elindultunk arra a helyre, ahol nagy valószínűséggel tartózkodik Jurij. Törökországba.

Egy részről örültem neki, hogy elindultunk megkeresni őt, hiszen így végre le tudom zárni ezt a korszakot. De másrészről nagyon nem akartam, hogy Gábor és Jurij találkozzanak. Meg persze az is ott volt, hogy le kellett mondanunk a holnapi ebédet Gábor családjával.

"Barbinak sürgősen vissza kellett utaznia Pestre, és inkább én is vele mentem, hogy vigyázzak rá."

Süt róla, hogy kamu, mint amennyire forró nyáron a beton. Viszont jól esett, ha tényleg akadna egy ilyen szitu, akkor velem jönne. Mint ahogy most is tette. Bár Ábel előadta, hogy a holland, török, francia, amerikai, meg mit tudom én milyen rendőrség is azon van, hogy megtalálja őt. A hollandia lopás csak a jéghegy csúcsa, ezen kívül elég sok vér tapad a kezéhez.

Újra láttam magam előtt. Mintha újra átéltem volna.

"- Just close your eyes. - Seul eltakarta szemem. De hallani, hallottam: 11 lövés kevesebb, mint egy perc alatt."

- És miért gondoljátok úgy, hogy én tudok segíteni? - hajoltam előre a hátsó ülésről.
- Mert te vagy az egyetlen személy, aki emberi érzéseket váltott ki belőle - vágta rá Ábel. - Jurij két embert tisztel: Allahot és téged. De mivel Allah nem tud segíteni nekünk, így maradtál te - nevetett Ábel.

"- For me the emancipation is very important - fejtettem ki. - So I...
- You know in my culture the emancipation is below to zero - fordított maga felé. - It's someting new for me. But I'm trying to be an equel partner in our relitonship - suttogta, igazán halkan.

- Venice, I'm sorry what I said. I'm sorry if you thought I was a rude, bossy, mean, dumb asshole. I don't wanna be a rude, bossy, mean, dumb asshole. - Csillogó szemmel, nevetve néztem néztem rá.

- There are guys who would die for their Sweetheart - fordította komolyra a szót. - I would kill for you."

És meg is tette...

Most ez a felidézett pár mondat félelemmel töltött el.
- Pontosan hova megyünk?
- Kappadokiába - válaszolta Tatyi. - Jurij anyja elvileg ott van. Nagyon reméljük, hogy ott találjuk őt.
- És...?
- Nem lesz semmi bajod, apád eléggé sok pénzt tett le, hogy ne derüljön ki semmi a hollandia incidensből. És az ő kicsi lánya fedhetetlen legyen - forgatta a szemét.
- Na ide figyelj, te bájgúnár! - emelte fel Gábor a hangját.
- Srácok! Erre semmi szükség - szólt közbe Tatyi. - Ábel te vezess! - utasította a férjét. - Gábor te meg üllj ott szépen a seggeden!

Percekig csendben utaztunk. Na ez kínos csend volt.

- Biztos jó ötlet ez az egész? - hajoltam közel Gáborhoz.
- Nem, borzalmas ötlet. De a ragtapaszt is jobb inkább gyorsan lerántani - kulcsolta össze ujjainkat. - Ha megtaláljuk a pszichopata exed, akkor élhetjük szépen a saját kis életünket - villantott egy nagy mosolyt.
- Jurij nem az exem, nekem nincs olyanom - forgattam a szemem. - De a mondat másik fele - sóhajtottam egy nagyot - nagyon jól hangzik - suttogtam.

- Azért a párkapcsolat meg a házasság nem olyan mesés, mint a könyvekben. - Tatyi alig hallhatóan mondta ezt. Ábel abban a pillanatban lehúzódott az útról és leállította a kocsit. Pár méterre tőlünk egy ócska benzinkút fénylett a sötét éjszakában.
- Barta - Dr. Kiss Tatjána - mondta Ábel maga elé nézve. - Most az lesz, hogy kiszállunk a kocsiból és megbeszéljük...
- Megbeszéltük, hogy a munkát nem keverjük össze a magánéletünkkel - vágott közbe.
- Leszarom, hogy mit beszéltünk! - csapott a kormányra. - Utálom, hogy haragszol rám. Utálom, hogy én is haragszom rád. És utálom, hogy már azt sem tudom, hogy miért haragszunk egymásra!
- Én sem tudom, hogy miért haragszunk egymásra - vallotta be.