Mikor a cseresznyefa virágzik -DNF-

12

//Dream

Február 15.

Ma van az eredményhirdetés.
"Könyv- és történetíró verseny eredményhirdetése"

Persze verssel is lehetett jelentkezni, én azzal jelentkeztem.

Elég feleslegesnek tartom, hogy személyesen lesz az eredményhirdetés. Online is simán lefolyhatna, de azt hiszem ez egy elég hivatalos verseny.

Reggelről felvettem egy fekete inget és nadrágot, majd nyakkendőt kötöttem a nyakamba.

Nem szeretek kiöltözni, és utálom az ilyen "ünnepségeket", de ha hiányozhatok a suliból, már megéri.

Édesanyám kocsival elvitt a helyszínre, majd haza is ment.
Nem is baj, kínosnak tartom, mikor anyukám mindig elkísér mindenhova.

A sok ember között megpillantottam George-ot. Odasétáltam hozzá, kivételesen egy nyugodt viselkedéssel.

"Szia." Döntöttem oldalra a fejemet egy mosollyal.

"Öh, sz-szia." Köszönt szégyenlősen, majd tekintetét a földre szegezte.

Végignéztem rajta, és elvigyorodtam. Furcsa volt ilyen ruhába látni George-ot, hiszen most nem valami fekete bő pulcsiban volt.

Karcsú testét körbeölelte a fehér ing, felfedve vékony alkatát. Nyakkendő volt rajta, és esküdni merek, hogy a haja is jobban állt, mint a szokásos.

"Jól nézel ki férfiasabb ruhában." Mondtam játékosan, mire az arca elpirult és beletúrt a hajába.

"M-mivan..? Dehogy." Motyogta szégyenlősen, én pedig csak kuncogtam.

"Észrevetted, hogy sokkal több lány van, mint fiú?" Kérdeztem tőle miközben körbenéztem.

"Ah, igen. Azt hiszem a fiúk manapság nem nagyon szeretnek írni.." Mondta halkan George, azalatt pedig a kezével játszadozott.

Gyengédségén elmosolyodtam.

"Na ja, milyen kár! Nem értékelik a művészetet." Mondtam drámaian. "De hé, a lányok úgyis szeretik a férfi művészeket." Böktem meg George-ot a könyökömmel.

George fapofát vágott, és nem mondott semmit, csak úgy nézett ki, kissé kényelmetlenül érezte magát.

~~~

Pár perc után, végre valaki beleszólt a mikrofonba.

Mindenki elcsendesedett, és az emberek a tekintetüket a beszélő férfire szegezték.

"Mindenki remekül teljesített a versenyen, de itt az idő, hogy eredményt hirdessünk a három legjobb műről!" Mosolygott a férfi.

Ugyan már. Ezzel etetnek be mindenkit a versenyeken. Sosem értettem, mi célból van három díjazott.

Ha nem te vagy az első, nem te vagy a legjobb. Mi értelme azért díjat kapnod, mert majdnem olyan jó vagy, mint az első helyezett?

Számomra a második vagy harmadik hely csak megaláztatás. Akinek van önbecsülése, az is így gondolja.

Mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést, én azonban már előre tudtam, ki lesz a három díjazott.

"Harmadik helyezettnek James Miller-t ítéltük, a ,,Koponya" című történetével."

Tapsolás, suttogások, fütyülések.
A fiút a színpadra hívták, és egy oklevelet adtak neki.

Vettem egy mély levegőt, és kihúztam magamat.

"Második helyezett lett, Clay Huff, a ,,Fekete Rózsák" versével."

Nem voltam meglepődve. Semleges arcot vágva, felsétáltam a színpadra, ahol nekem is egy értéktelen papírt nyomtak a kezembe, ami az oklevél lenne a versemért.

Meghajoltam, és láttam, hogy nekem is mindenki tapsolt és vigyorgós arcot vágott. Pedig nem is ismernek.

"És az idei verseny első helyezettje, George Davidson, a ,,Cseresznyefa" című történetével! Nagy tapsot a győztesnek!"

A hatalmas tömegben, oly sok ember között, kiszúrtam George-ot.

Mintha csak lassítva láttam volna, a szemei felcsillantak, és az arca elpirult. Felballagott a színpadra, ahonnan már közelebbről is láttam a mosolyát.

Hatalmas tapsot kapott, és lekezelt a harmadik helyezettel, és velem is.

Én is megtapsoltam őt, és őszintén elmosolyodtam, mikor láttam milyen boldog.

Valójában nem olvastam még egy történetét sem George-nak, mégis még a verseny előtt tudtam, hogy ő fog nyerni.

Van valami a szemében, ami azt mondja, az írás a végzete. És valóban. Büszke vagyok rád, George.

~~~

Az eredményhirdetés után nem volt alkalmam beszélni vele, mivel félrehívták őt a rendezők. Pénzjutalmat kap amiért első lett.

Bár tudom, hogy nem a pénzről szólt számára a verseny, de azért tuti büszke magára.

~~~

Február 18.
A következő héten végre megláttam George-ot ahogy reggelről ott ücsörög egy padon. Odakocogtam hozzá, és leültem mellé.

"Jó reggelt, győztes." Vigyorogtam rá.

A fejét felkapta, és egy kicsit elpirult az arca.

"Oh, szia.. Gratulálok a második helyért." Motyogta szégyenlősen, és kinyújtotta a kezét, hogy ismét kezet fogjunk.

Én csak ellöktem a kezét, és játékosan megsimogattam a feje tetejét.

"Nem kell olyan hivatalosan viselkedni. Én gratulálok neked, jobb vagy mint én." Sóhajtottam egy mosollyal, de George nem szólt semmit egy ideig, csak az arca lett pirosabb.

"Azért nem biztos, de köszi.." Mondta halkan.

~~~

A harmadik óra után a tanárnő összehívta az osztályt, hogy valami "fontosat" közöljön.

"Február 23-án két napos osztálykirándulásra megyünk Norvégiába. Mindent egy norvég iskola fizet, beleértve a repülőjegyeket is, mivel a mi iskolánkba is fognak jönni norvég cserediákok. További információkat holnap fogok elmondani."

Osztálykirándulás, huh?

Mindenki izgatottnak látszott az osztályunkból, de én csak sóhajtottam.

Nem mintha nem lennék hálás, de semmi kedvem két napig ezekkel a nyomorult emberekkel lenni.

Valószínűleg csoportokra leszünk bontva, így a szálláson majd 4-5 személyes szobák lesznek. Senkivel nem akarok egy szobába aludni innen.

És a repülés sem a kedvencem. Ah, már most kerülget a hányinger.

Ha tetszett ez a rész, kérlek nyomj egy csillagot! 🤍

Üljön Dream és George egymás mellett a repülőgépen, vagy inkább ne? 🤭

Sziasztook<33