A napok teltek, Lloyd pedig minden figyelmét a család védelmére terelte. Az üzenet egyáltalán nem segített az aggodalmát csillapítani. Ezért cselekedte azt amit cselekedett.
-Tökéletes lett az öltöny.-nézte Ransom magát a tükörbe, ahogy a nyakkendőjét igazította.
-Izgulsz?-kérdezte Lloyd.
-Hülye kérdés.-mosolyodott el.-Izzad a tenyerem.-mondta ahogy az idegesség hallatszódott a hangjában.
-Én is ilyen voltam.-szólalt meg Lloyd. Talán megnyugvást akart adni Ransomnak.-Az esküvőnkön mind a két alkalommal...őrülten izgultam.
-Te?-lepődött meg.-Ezt kétlem. Ha csak azért mondod mert megakarsz nyugtatni akkor...
-Nem csak azért mondom.-mosolyodott el.-Valóban izgultam. Reese...annyira különleges nő volt hogy szinte a mai napig nehezen akarom elhinni hogy engem választott. Az pedig hogy családdal gazdagította az életem, szinte elképesztő.
-Mi van ha Bloom most meggondolja magát?
-Ettől nem félnék.
-Te se akarod szabotálni az esküvőnk?-humorizált.
-Ezt pár hónappal ezelőtt kérdezed biztos lehettél volna a válaszomba.
-Még...-fordult szembe vele Ransom.-...nem volt alkalmam megköszönni a segítséged.
-A segítségem?
-Az esküvővel kapcsolatban. Rengeteget segítettél nekünk hogy ma itt álljunk.
-A lányom boldogsága mindennél fontosabb. Ha azt mondja te vagy a boldogsága hát akkor nem ellenezhetem hogy téged válasszon.
-Vigyázni fogok rá.
-Ajánlom is. Elvégre pár óra múlva már hivatalosan is a feleséged lesz. Onnantól pedig a főszereplője leszel az életének. Ahogy a miénknek is.
-Kár lenne tagadnod hogy megkedveltél.-nevetett Ransom.-Ugye papa?
-Menj a picsába.-vette fel a zakóját Lloyd.-Végy egy mély levegőt és indulj a helyedre. Én meg megkeresem a lányom.
-Nem szökteted el ugye?-szólt még utána.
-Túl okos lány, olyan mint az anyja. Első lehetőséget észlelve szabadulna el ahogy nyomba hozzád jönne. Mi értelme lenne szórakoznom? Hónapokkal ezelőtt ez egy remek ötlet lett volna.
-Lloyd...
-Mond.-fújta ki a levegőt ahogy már unta hogy nem pörögnek az események.
-Köszönöm hogy a családotokba fogadtok.
-Érezd megtisztelve magad.-mosolyodott el ahogy kilépett az ajtón. Tudta hogy ezután jön a legnehezebb feladata az életben. Megállt Bloom ajtaja előtt ahogy hallotta a koszorúslányokkal való nevetést. Mély levegőt vett és bekopogott.
-Azt hiszem Bloomie ez az apád lesz.-ment az ajtóhoz Reese. Ahogy kinyitotta az ajtót szembe találta magát a férjével.-Szia szívem.
-Szia kicsim. Bloom kész van?
-Kész, gyere.-hívta be a szobába de Lloyd nem mozdult.-Nem jössz?
-Inkább...megvárom idekint.
-Lloyd muszáj látnod a lányod. Ez a szokás.
-Nem fog menni Reese.-súgta neki.-Mi van ha nem tudom majd a lányom az oltárhoz kísérni mert eluralkodik rajtam a pánik hogy ma elveszítem?-Reese behúzta maguk mögött az ajtót ahogy most már kettesbe volt a folyosón Lloyddal.
-Miért veszítenéd el?
-Mert férjhez adom őt és onnantól nem az én feladatom lesz a védelme, hogy boldoggá tegyem hogy...
-Az apja vagy Lloyd! Mindig a lányod lesz ha férjhez megy ma, ha nem.
-Mert nem akar férjhez menni?-kapta fel a fejét Lloyd.
-Mi? Nem ezt mondtam.-nevette el magát Reese.-Hanem hogy ma bármi is legyen, mindig a kicsi lányod lesz.
-Ne értsd félre Reese tény hogy picit valóban fiamként kezdtem arra a bolond gyerekre nézni a másik szobában de mi lesz ha nem tudja megvédeni?
-Ransom? A lányunk? Komolyan ebbe kételkedsz?
-Mert...
-Ransomnál tökéletesebb fiút nem is találhattunk volna mellé. Tény hogy nagyon hasonlít a fiatal Lloyd Hansenre de talán ezért is kedvelem annyira. Őszinte, nyílt és nem mellesleg imádja a lányunk.
-Nem hasonlít rám. Ezt kikérem magamnak.
-Kikérheted de nem számít. Hasonlít rád.
-Reese.
-Úgyhogy kérlek szedd össze a tökeid, fogd meg magad és nézd meg a lányunk mert már várt téged. Segítsd őt az oltárig el, és add Ransom kezébe őt. Kérlek.
-Lehet a terhességed teszi de nem tudok nemet mondani neked.
-Szeretlek.-hajolt Lloyd ajkaihoz.
-Én is titeket.
-Lent leszek, ott foglak várni rendben?-Lloyd bólintott. Megvárta míg Reese biztonságosan lesétált a lépcsőn majd lassan lenyomni kezdte a kilincset. A szeme sarkából megpillantotta Bloomot a mesés fehér ruhában. A szemei végigmérték a lányát aki olyan volt akár egy királylány.
-Apa!-az arca hirtelen boldogságot sugárzott és előfutott ahogy egyenesen a nyakát ölelte.
-Szia kicsikém.-ölelte szorosan Lloyd.
-Annyira jó hogy itt vagy.
-Nehogy elsírd magad mert az anyád akkor megöl engem! Inkább mutasd milyen meseszép vagy.-húzta el kicsit magától hogy mégjobban szemügyre vegye a lányát.
-Na? Szerinted Ransomnak tetszeni fog?
-Ezer százalék hogy igen.-Lloyd szemei csillogtak. Nem tudta elhinni Bloom mikor nőtt meg ennyire, mikor lett ilyen érett nő?
-Nagyon izgulok.
-A vőlegényed is majdnem a szoba közepére hányt.
-Ő is izgul?
-Nagyon.-mondta el Lloyd.
-Apa...
-Mond kicsim.
-Ugye végig fogod a kezem el ne essek? Félek hogy pofára vágódok a vendégek között.
-Soha se engedem hogy eless. Hisz ismersz nem? Soha se eshet bajod.
-Szeretlek apa.-ölelte át újra.
-Én is kislányom.-Lloyd tudta itt az idő.-Készen állsz?
-A-azt hiszem.
-Ne félj. Itt leszek melletted.-Bloom bólintott.
Lloyd pedig a nap végén ahogy akkor már a boldog fiatal házaspárt látta táncolni, nem tudta elhinni hogy elrepült az idő. A kislánya már most nagy lány lett aki a saját életét kezdte élni. A mai naptól hivatalosan is gyarapodott a családjuk egy fiúval aki a lányuk boldogságáért felel. A szíve kisebb fájdalmat érzett hogy a házuk ezentúl csendesebb lesz, de tudta hogy a lánya a világ legboldogabb nője lett a mai nap. Nem engedheti hogy bárki is tönkretegye a családja boldogságát. Csak a holttestén át...
*Kérlek szavazzatok ha tetszett ❤️*
