Egymásnak teremtve

8. rész

Hiába mondtam neki, hogy Bálint anélkül is elfogja hinni, hogy itt lakik, ha nem hordja át hozzám kb. az összes cuccát, hajthatatlan volt, és a vak is láthatta hogy nagyon beleélte magát ebbe a hülye szerepbe.
Sőt szerintem még élvezte is, már csak azért is, hogy engem égethet.

-Nna!-dörzsölte össze a kezeit elégedetten, miután még a karóráját és a slusszkulcsát is letette a dohányzóasztalon lévő kis dobozkába, amiben apró kis dísz kavicsok vannak.

-Most, hogy végre kellőképpen berendezkedtél, lennél szíves végre bemenni a konyhába nekilátni főzni?-álltam meg mellette.

-Persze, csak kezet mosok gyorsan!-indult el a fürdőszobába.-Itt is vagyok!-jelent meg mindenre készen a konyhában.-Mit segítsek?-nézett rám kíváncsian.

-Ezt inkább én kérdezhetném tőled!-tettem le elé a konyhapultra a leveles tésztát.-Csináld csak nyugodtan, te vagy a profi!-álltam meg mellette karba tett kezekkel.

-Jó, de arról nem volt szó, hogy a sütit is nekem kell megcsinálnom!-emelte fel két ujjal a gyárilag becsomagolt tésztát.-Én a húsok elkészítésében vagyok otthon, de azokban verhetetlenül!-lóbálta meg előttem a leveles tésztát.

-A tegnapi remekműved után a helyedben nem mernék ilyen felelőtlen kijelentéseket tenni és ha utána néztél volna a receptnek, akkor tudnád, hogy ez a tészta elengedhetetlen hozzávaló a beígért fogáshoz!-vettem el a kezéből a csomagot és egy ollóval kibontottam, majd letettem elé a pultra.

-Komolyan!?-nézett felém kikerekedett szemekkel.-És mit vagyis akarom mondani hogy kell beleépíteni ezt a gyurmát vagy mit a Virányi féle színe-javába?-nyomkodta meg a mutatóujjával a pulton heverő tésztát.

-Annyit megsúgok, hogy el kell nyújtani!-nyomtam a kezébe egy sodrófát.

-Jó, hát ha te mondod, akkor elhiszem!-kezdte el tologatni a nyújtófát a pulton.-Dikk, ez ez ragad!-mérgelődött.

-Akkor tegyél alá egy kis lisztet!-tettem le elé egy csomag lisztet is.

-Ha már úgysincs jobb dolgod, megtennéd hogy hintesz ide egy kicsit ebből a púderből?-nézett rám hátra segélykérően.

-Persze!-válaszoltam flegmán.-Engedj ide!-toltam el finoman és miután beliszteztem egy kicsit a tesztát, elkezdtem kinyújtani.-Ha-hap-hapciii!-tüsszentettem egyet.

-Egészségedre!-tartott felém egy zsepit.

-Köszönöm!-fogadtam el tőle, majd miután kifújtam az orromat, kezet mostam.-Most már a tiéd a terep!-álltam meg vele szemben.

-Jó, csak itt...-nyúlt az arcom felé.-...itt maradt egy kis liszt!-törölte meg a hüvelykujjával az arcomat, majd a számat is.

-Ajj!-toltam el a kezét.-Mondtam már, hogy nincs taperolás!-vettem ki a hűtőből a húst.

-Tudom, csak...-nem mondta végig, visszafordult a pulthoz és folytatta a tészta kinyújtását.

-Csak!?-mentem oda mellé.-Ha elkezdted a mondatot, akkor most már fejezd is be!-szóltam rá egy kicsit ingerülten.

-Csak még úgy lisztesen is olyan szép voltál, vagyis vagy!-sóhajtott egyet, miután kinyögte végre.

-Köszönöm!-mosolyogtam zavartan.-De most már igyekezz légyszi, mert nemsokára 20 óra és addigra készen kell lennie a vacsinak!-kapcsoltam be a sütőt.

-Igenis!-emelte a kezét a homlokához, mint ahogy a katonák szoktak tisztelegni, aminek köszönhetően most az ő arca is lisztes lett.

-Ha így folytatod, több hozzávaló lesz rajtad, mint az ételben!-nevettem el magam.

-Nem én tehetek róla, hogy egyesek közelsége ilyen hatást gyakorol rám!-fordította felém a tekintetét és perceken keresztül szótlanul néztünk egymásra.

-Asszem én megcsinálom a bormártást!-vettem ki gyorsan egy edényt a konyhaszekrényből.

-Oké, én meg szerintem kész vagyok a gyurmázással!-lépett mögém.

-Jjó, akkor készítsd el a húst!-utasítottam.

-Hát de minek, mikor az már eleve készen van!?-értetlenkedett.

-Tudod mit?-dörzsöltem meg az arcomat feszülten.

-Mit!?-nézett rám kíváncsian.

-Majd én megcsinálom és Bálintnak majd azt mondjuk hogy te voltál!-csóváltam meg a fejemet.

-Komolyan!?-vigyorgott.-Angyal vagy!-nyomott egy puszit az arcomra és kiviharzott a konyhából.

-Első és utolsó alkalom, hogy kihúzlak a slamasztikából!-szóltam utána.

-Megértettem, felfogtam!-jött be a cipőjével a kezében.

-Te meg hova készülsz!?-néztem rá durcásan.

-Csak eszembe jutott még egy fontos dolog, de az egész nem tarthat tovább 10 percnél, sietek!-viharzott ki a házból.

-Kellett nekem ráhagynom ezt a hülye színjátékot!-mérgelődtem magamban.

-Eveliiin!-kiabált be a nappaliból ez a majom Levente több mint a beígért 10 perc után.

-Mi van!?-kiabáltam vissza dühösen.

-Semmi, csak gyere már ki egy kicsit!-kérlelt jókedvűen.

-Jó, majd!!!-válaszoltam gorombán.-Épp most tettem oda a húst sülni, úgyhogy bármit is akarsz mutatni, az várhat!

-Nem, nem és nem!-jött be a konyhába.

-De, de és de!-fordultam hátra ingerülten.

-Jó, akkor ne mozdulj, itt várj meg!-sietett ki újra a házból.-Csukd be a szemed!-kiabált be újra a nappaliból.

-Ajj Levente! Muszáj ezt most?-igyekeztem a kezemben tartani főzés közben a dolgokat, úgyhogy semmi hangulatom nem volt szembekötősdit játszani.

-Igen, muszáj!-húzta az agyamat.

-Jó, de akkor igyekezz!-szóltam ki ingerülten.

-Becsuktad már!?-hallottam meg egyre közelebbről a hangját.

-Igen!-álltam becsukott szemmel egy helyben miután a hús alatt lejebb vettem a hőfokot.-Meddig kell még "vakon" lennem!?

-Csak eddig, most már kinyithatod a szemeidet!-szóltalt meg végre.

-Levente!-szóltam rá ledöbbenve.-Ez ez mi és minek!?

-Leszel a csajom!?-térdelt előttem egy hatalmas vörös rózsa csokorral a kezében.

-Ugye most csak szivatsz!?-dermedtem le a látványtól és az imént elhangzott kérdéstől.

-Nem!-lepett meg a válaszával.-Vagyis nem egészen!-állt fel végre.

-Szóval? Mire megy ki ez az egész!?-töröltem le a konyhapultot.

-Hát csak Bálint miatt vagyis a fene tudja, egyszerűen csak szeretném, ha igazinak tűnne ez az egész...-hebegett-habogott.