Egymásnak teremtve

13. rész

-Bújócskázni fogunk!-ment ki az előszobába.

-Oké, de ki kezdje?-vakartam meg a tarkómat.

-Én leszek a hunyó, te pedig bújj el amíg 100-ig elszámolok!-mondta el a szabályokat.

-Benne vagyok, de ne less és olyan hangosan számolj, hogy én is halljam!-egyeztem bele.

-Nem ma kezdtem a bújócskázást, én már 8 éves vagyok!-forgatta meg a szemeit, majd beállt az előszoba egyik sarkába.-Szólj, ha kezdhetem a számolást!

-Egy pillanat, vettem fel az asztalról gyorsan a telómat.-Mehet!

-1, 2, 3...-kezdett el lassan számolni, én pedig elindultam keresni valami jó rejtekhelyet.

Pont mire bebújtam a gardróbba, megcsörrent a telóm.

-A fenébe is!-mérgelődtem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elutasítottam a bejövő hívást.

-...98, 99, 100. Megvagy!-nyitotta rám a gardrób ajtaját Peti.

-Ez gyors volt!-másztam ki csalódottan a szekrényből.

-Legközelebb vedd le a hangot a telefonodról, vagy ne vidd magaddal, ha te vagy a bújó!-okosított ki.

-Igazad van, ezentúl jobban figyelek majd erre!-hívtam vissza gyorsan a pizzafutárt.

-Ez nagyon finom volt!-törölte meg a száját a kézfejébe, miután megettünk 2-2 szelet pizzát.

-Örülök, hogy ízlett!-emeltem fel a tanyérja mellett lévő szalvétát.-Nézd!-nyújtottam felé.-Ezzel egyszerűbb lesz!

-Igen tudom, hogy szalvétába kell törölni éves után a szánkat, csak ez is egy a sok buta szokás közül, amit átvettem a keresztapámtól.-törölte meg a száját a szalvétával is, majd ásított egyet.

-Álmos vagy?-szedtem össze a tányérokat és poharakat az asztalról.

-Csak egy kicsit!-tette le a fejét az asztalra.

-Akkor feküdj csak le nyugodtan a vendégszobában!-fogtam meg a kezét.

-Oké.-huppant be az ágyba miután bekísértem a szobába.-De a bújócskát még folytatjuk majd ha felkelek, ugye?-nézett fel rám hunyorítva miután betakargattam.

-Persze, ne aggódj!-mentem ki és halkan bezártam az ajtót.

Épp befejeztem a mosogatást, mikor csengettek.

-Megyek már!-suttogtam miközben sietve elindultam ajtót nyitni.

-Na sziaa!-állt az ajtóban Levente.

-Szia! Már végeztél is!?-néztem rá meglepetten.

-Igen, siettem ahogy csak tudtam!-mosolygott.

-Oké, de halkan gyere be, mert a kicsi alszik!-tettem a mutatóujjamat a szám elé.

-Jójó!-lépett be az előszobába lábujjhegyen.-Mi jót csináltatok?-kérdezte suttogva amíg levette a cipőjét.

-Társasoztunk, pizzáztunk és bújócskáztunk.-néztem ahogy precízen elhelyezi a cipőit az enyéim mellé.

-Jó fej a kissrác, ugye?-jött utánam a nappaliba.

-Igen, nagyon aranyos.-mosolyogtam el magam.

-Gondolom te is akarsz majd egyet!-lepett meg a kijelentésével.

-Van még pizza!-tereltem el gyorsan a témát.-Kérsz?-nyújtottam felé a pizzás dobozt.

-Nem, köszönöm!-rázta meg a fejét a nappali közepén zsebre dugott kezekkel ácsorogva.-Felkeltem Petit és már itt sem vagyunk!-indult el a szobák irányába.-Melyik szobában van?-nézett hátra.

-A vendégszobában!-előztem ki a vendégszoba elé osonva és halkan kinyitottam az ajtót és akkor láttam meg, hogy azóta is úgy alszik mint a bunda.-Ne keltsd még fel légyszi!-pillantottam Leventére kiskutya tekintettel.

-Legyen, nem bánom!-egyezett bele miután ő is benézett az alvó kisfiúra.

-Akkor gyere és egyél!-veregettem meg finoman a vállát és visszamentem az étkezőbe.

-De csak ha te is!-húzott ki nekem egy széket.

-Tele vagyok!-dörzsöltem meg az arcomat.

-Na, csak 1 szeletet a kedvemért!-kérlelt.

-Jó, de csak mert ilyen szépen kértél!-vettem ki egy szeletet, majd ő is és egy ideig szótlanul ettünk.

-Hogy-hogy nem mentél még férjhez?-tette fel a számomra váratlan kérdést miközben jóízűen ette a pizzát.

-Hát, az igazat megvallva erre csak egy hosszú és unalmas válaszom lenne, úgyhogy ha csak nem akarsz itt éjszakázni, váltsunk témát!-vontam meg a vállamat.

-Evelin!-fenyegetett meg mosolyogva a mutatóujjával hadonászva.-Most már a nap hátralévő részében ráérek, úgyhogy hallgatlak!-tolta el maga elől a tányért.

-Nem tudom, hogy emlékszel-e, hogy annakidején meséltem neked az exemről...-tartottam egy kis szünetet.

Erre nem mondott semmit, csak bólintott egyet.

-Szóval ő volt akkor az egyedüli férfi az életemben, már úgy értem akivel intim kapcsolatba kerültem.-néztem az ölemben lévő kezeimet.

-Igen, és?-kérdezett vissza.

-Ááá, semmi!-legyintettem egyet.-Mesélj inkább te! Hogy megy a csajozás?-kacsintottam rá.

-Nem, addig nem mesélek semmit, amíg nem mondod végig amibe belekezdtél!-erősködött.

-Jajj, Levente!-álltam fel az asztaltól és bevittem a mosatlan tányérokat a konyhába.-Londonban a véletlennek köszönhetően, vagy a fene tudja mi okból, de újra találkoztunk és nem tudom hogyan, de sikerült másodjára is összejönni vele.-meséltem a konyhaszekrénynek támaszkodva.

-Igen és mi volt a gond?-kíváncsiskodott továbbra is.

-Minden idillinek tűnt. Mint mondtam, ő volt az első férfi minden értelemben az életemben, még akkor is, ha azt a pár éves szünetet, amíg nem voltunk együtt bele is számoljuk. De...-kezdtem el görcsös érzést érezni a torkomban, ezért vettem egy mély levegőt, nehogy elsírjam magam.

-De!?-jött be hozzám a konyhába.

-Ó, muszáj ezt?-dörzsöltem meg az arcomat.-Inkább nézzük meg Petit, hátha már felkelt!-indultam el a vendégszoba irányába, de Levente a csuklómnál fogva visszatartott.

-Igen muszáj!-nézett mélyen a szemeimbe.

-Elég hamar összeköltöztünk és rá 1 évre megkérte a kezemet.-ültem le a kanapéra, Levente pedig hozott egy széket amit velem szemben helyezett el és ő ott foglalt helyet.-Szóval már ki volt tűzve az esküvő időponja, amikor is egy nap megtudtam hogy terhes vagyok...-akadtak a szavak a torkomon és ekkor már nem tudtam elfolytani a könnyeimet.