Egymásnak teremtve

19. rész

-Nyugi, nincs itt senki és ha volt is max. csak a terepet mérhette fel!-fogta meg a kilincset, majd hátranézett.-De azért biztos ami biztos, maradj inkább a nappaliban, ne mászkálj a házban, mert hát ki tudja, nem-e bújt meg valamelyik szobában!-hozta rám a frászt!

-Kössz szépen a nagy semmit!-kiabáltam utána ahogy faképnél hagyott.

Leültem a kanapéra és feszülten hallgatóztam, természetesen minden apró zajra megrezzentem, majd egyszercsak újra megcsörrent a telóm.

📱 Bejövő hívás: Virányi Levente

-Kössz a "felmentő sereget", pont annyit értem vele, mint a flúgos barátnőmmel!-álltam neki egyből.

-Nem mondod, hogy Patrik lelépett?-mérgelődött.

-De és ha ez nem lenne elég, még Brigi is kihátrált valami mondvacsinált indokkal, így most mozdulatlanul ücsörgök egyedül a kanapén és ne tudd meg mennyire félek!-siránkoztam.

-Ajj, ne haragudj hogy nem tudtam odamenni, de talán ha még most azonnal elindulok, akkor...-tartott egy kis szünetet-...olyan 2 óra múlva odaérhetek.

-Nem, ne gyere! Majd csak megvirrad lassan és akkor majd fényes nappal talán már nem fogom ilyen rémesnek látni a helyzetemet.-túrtam a hajamba.

-Úúú, ne haragudj de nekem most mennem kell, most érkezett meg az illetékes, de amint lezavarjuk a megbeszélést, azonnal hívlak még!-rázott le ő is.

-Hát ez csúcs!-húztam össze magam a kanapén és alig vártam hogy elnyomjon végre az álom.-Ki-ki van ott!?-kiabáltam ki a nappaliból, ugyanis valami állat elkezdte verni az ajtót.

Majd mikor már megelégeltem a folyamatos zajt, fogtam magam és a magassarkúmmal a kezemben elindultam kinyitni az ajtót.

-Takarodj innen te szemét disznó!-rántottam ki a bejárati ajtót a tűsarkummal a kezemben hadonászva.

Erre az illető kivette a kezemből a cipőmet és elkezdett gitározni.

-LEVENTE!-ordibáltam az előttem álló férfira mikor megláttam, hogy kivel állok szemben.-Te meg hogy kerülsz ide és minek ez a gitár!?

Erre nem mondott semmit, a mutatóujját a szája elé tette, jelezve hogy fogjam be és elkezdett gitározni, de mivel gondolom észrevette, hogy folyamatosan csak hátrafelé nézek a nappali irányába, fogta magát és abbahagyta a gitározást.

-Úristen!-álltam és néztem magam elé döbbenten.-Hogy a fenébe vagy képes pont most gitárkoncertet adni itt nekem, mikor tudod nagyon jól, hogy mi történt!?-álltam neki dühösen suttogva.

-Hajjak meg ha értelek téged!-mosolygott rám ami kibaszottul ellenáhatatlanná tette.-De mivel gondoltam, hogy nem lesz egyszerű dolgom veled, készültem ám énekléssel is!-pihentette az egyik kezét a gitáron, a másikkal pedig a hajába túrt.

-Ez szuper, meg minden, de mostmár igazán bejöhetnél végre és szétnézhetnél, hogy nincs-e valahol elbújva a betörő, vagy hogy elvitt-e valamit és ha igen, akkor mit!-hadartam el gyorsan.

-Shhh!-csitítgatott.-Ha még eddig nem esett volna le, nem volt itt semmiféle betörő, én rendeztem meg az egészet, de most leszel szíves egy picit még csendben maradni!

Életemben nem voltam még ilyen dühös senkire, de mivel kíváncsi voltam, hogy mit is akarhat elérni ezzel az egésszel ez a majom, inkább csendben lehajoltam és negykézláb kinyúltam a teraszra a fél pár cipőmért, amit Levente nemrég elkobzott tőlem, majd ahogy visszaszereztem végre a topankánmat, megkönnyebbültem dugtam bele a lábamat, majd még gyorsan megigazítottam az előszobában lévő tükör felé fordulva a hajamat és csak utána álltam meg újra vele szemben.

-Van valami, amit meg szeretnél esetleg még igazítani magadon?-nézett rám "nem igaz, hogy még ilyenkor is ez a legfontosabb" arckifejezéssel.

-Ami azt illeti lenne, de nem akarom kibaszni vele a biztosítékot nálad!-álltam egyik lábamról a másikra.

-Na jó, asszem mindketten jobban járunk, ha erre inkább nem mondok semmit!-csóválta meg a fejét, aztán újra a húrok közé csapott.

🎶"-Egy szavadba került és lett élet
Óceánok határait szabtad meg
Elindítottad az időt és a teret
De mégis eljössz és a nevemen szólítasz meg
Ha képes vagy tartani a csillagokat
Akkor a szívemet is úgy tarthatod
Amikor zuhannék
Amikor szétesnék
Hát itt vagyok, emelem szívemet
Annak aki a csillagokat tartja
Félreértések, legsötétebb éjszakák
Nem választhatnak el, melletted maradok...
...Ha képes vagy lenyugtatni a tomboló tengereket
Le tudnád nyugtatni a vihart bennem
Sosem vagy túl messze
Sosem bukkansz fel túl későn
Hát itt vagyok, emelem szívemet
Annak aki a csillagokat tartja
Te vagy az, aki tartja a csillagokat."🎶

Majd ahogy befejezte a rögtönzött szerenádot, letette a gitárját és a lépcsőről felvett valami táblákat, amiket egyenként tartott maga elé, én pedig kikerekedett szemekkel olvastam.

-Kérlek
Hogy
Légy
Az
Enyém!

Mondanom sem kell, ahogy felfogta az agyam is a szavakat amiket a táblán olvastam, azonnal a nyakába ugrottam és megcsókoltam.

-Annyira gyönyörű vagy és úgy de úgy hiányozál!-puszilgatott össze-vissza.

-Te is hiányoztál!-nyomtam a fejem a mellkasára.