-*Phantom*-

272 30 6
                                    

Nem tudom, mennyit aludhattam az éjszaka, de szerintem, ha két órát mondok az sok is. Csendben forgolódtam az ágyamon az elején majd inkább lementem az éjszaka kellős közepén az alaksorba. A súlyok fémes csattogásával próbáltam elterelni a figyelmem a szemeimbe égett alfa képéről. A kisugárzás, ami megbabonázott. De el kell felejtenem! Csak a heatem miatt érzek bármi féle erős vonzódást. Csak fellángolás. 

Mielőtt 6-ot utött volna az óra, beültem egy melegfürdőbe ellazítani izmaimat. Behunytam a szeme és az este megbeszélteken gondolkodtam. Az épületben lesz Bang és a kocsijára kell elhelyezni egy nyomkövetőt. Majd, ha az megvan az éjszaka közepén le kell rá csapni. Velejénél kell elfojtani minden romlott rendszert. Ha pedig ő megvan Ranot kell elrakni lábalól. 

Kiszállva a kádból a konyhába indultam, a kávé illat odavonzott. Valaki már fel lehet ilyenkor. 
- ChoIn! Jó reggelt! Ilyen korán már fent?
- Jó reggelt Hyun. Ugyan ezt tőled is kérdezhetném. - nevetett fel. 

ChoIn maga talált ránk pár éve, de róla senki nem tud sok dolgot, csak annyit, hogy babát várt és elvetélt. Semmi mást nem osztott meg, de nem is kérdezgetünk senkit a fájdalmas múltjáról. Az egyik legháziasabb omega köztünk. Pedig annyira illett volna rá az anyuka szerep.
- Kávét? - nyújtotta felém a meleg fekete koffeinbombát. - Most főtt le.
- Elfogadom. - kivettem a kezéből, majd a tópart felé néző ablakok egyikéhez mentem. Changbin biztos szerethette ezt a nyaralóját, mert ebben az ablakban csodálatosan lehetett látni a reggeli napsugarakat ahogy vöröses fénnyel nyaldossák a tó vizét, és ahogy felemelkedik a sötét szürkés táj úgy telik meg élettel, színnel. Szinte el is tud felejtkezni ilyenkor az ember a gondokról. Csukott szemmel teljesen ellazultam.


- Hyun, picim. Esetleg nem mostanság jön elő majd a heated? Egyre jobban érzem azt a jellegzetes mogyoró illatod. - szakított ki a gondolataimból az omega.
- Oh ChoIn! De majd a jövőhéten, igen. De ha már érzed muszáj bevennem a szupresszánst. - majd álltam is fel a konyha felé rohanva a gyógyszeres dobozig. Kivettem gyorsan és a szagelnyomót és a szupresszánst, majd maradék kávémmal lehúztam.

A házban mindenki ébredezett, egyre több omega mászkált fel alá a házba, ChoIn pedig örömmel kezdett hozzá a reggeli készítéséhez. Alig vártam a délutánt. 


...


Minden a tervek szerint ment. Seungmin a jeladón keresztül tarotta velünk a kapcsolatot, Jisunggal pedig megint talpig feketébe öltözve maszkkal minden rosszban settenkedtünk. De csak a jó ügy érdekében. Egy üres terembe mentünk be, pár emelettel fentebb, mint ahogy a gyűlés lesz. Óvatosan távcsövekkel bámultunk az ablakokon.


A sajtó elárasztotta a főbejáratot, az autók pedig jöttek egymás után. 
- Most érkezik Rano. - szólt a jeladóba Seungmin. - A következő autóban lesz Chan. A rendszám: XXXX-XXXX. Bízok bennetek. Sikerülni kell ennek!
- Vettem. Jinnie, a jeladó nálad van?
- Igen. - mutattam a kezembe a kis tárgyat. 
- Akkor amint elkezdődik a gyűlés megkeresed az autót és rárakod. - mire bólintottam. A karórámra néztem. Mindjárt 16:00. 

Csend volt. Tűkön ülve vártam a jelre, amint Seungmin a kameraképeken keresztül újra jelt ad a mozgásra.
- A tárgyaló ajtó bezáródott. Ne menjetek arra a szintre. A sok fejes kutyája elárasztotta azt az emeletet. Az épületszárny másik oldalán lévő lépcsősort használd Jinnie. Indulhatsz.
- Akció indul akkor!

Óvatosan kinyitottam az ajtót és úgy haladtam, ahogy Seungmin zavarta távolról a kamera felvételeket. Nem kellett sok, pár másodpercre kellett csak megfagyasztani, míg elhaladok előtte. Aztán, mint ha semmi sem történt volna.

Catch Me If You Can - HyunChanDonde viven las historias. Descúbrelo ahora