Catch Me If You Can - HyunChan

-*Alpha*-

Chan szeme vérben forgott, lábai meg nem álltak az idegességtől, egyre jobban egyetlen szerelme testi épsége izgatta. Teljesen elveszett a bosszú gondolatában, amit Rano ébresztett benne. Lee Know aggódva nézte barátját, de megértette dühét. Nagyot sóhajtva nézett utána Hyunjin telefonjának hol létéről azonban ami eddig biztos jel volt, most már épp, hogy néha fel -fel villant a térképen a telefonját jelző pötty.
- Kifutunk az időből. Taposs már a gázra az istenit Minho! - Christopher egyre türelmetlenebben felmordult mire kieresztette feromonjait.
- Chan. Kérlek... - szólt Jisung közbe- Ha lehet, kicsit fogd vissza magad. Tudom, hogy nagy a tét, az omegád és a babája, de kérlek.
- Ne haragudj Jis, de meg tudnám fojtani Ranot. Már sokadjára keseríti meg az életem.
- Most csak reménykedni tudunk, hogy nem tesz velük semmi rosszat. - sóhajtott Jisung gondterhesen. A várandós barátját féltette, Minho pedig egy aggódó pillantást vetett néha szorongó valójára a visszapillantóból. Legszívesebben a kezét fogta volna és simogatta volna végig idegességben járó lábait.
- Nyugodj le Chan. Erős Hyunjin, erősebb, mint gondolnád. Meg fogjuk találni. Érzem. - szólalt meg Choi In és a vállára simított a hátsó ülésről. Lehúzta az ablakot és élesen beszívta a levegőt, próbálta feromonjait kontrolálni és nem kellemetlenséget okozni senkinek.

Ahogy egyre bentebb mentek az úton az erdőbe annál kevesebbszer villant fel a piros pötty. Azonban egyszer csak el is tűnt teljesen az orruk elől.

- Francba! Nem látom! - majd egy hatalmasat csapott az előtte lévő borításra melyre össze rezzentek.
- Odamegyünk, ahol láttuk utoljára. Aztán majd onnan kiderül mi lesz. -szólt nyugodtan Minho.

Az erdő egyre sűrűsödött előttük, a fény pedig beszűrődött az ágak között. Ha jobb kedvük lenne, most varázslatosnak találnák, ahogy a finom fénycsóvák keresztül hatolnak az előző esti esőcseppeken és a halovány sötétzöld és barna erdőt feltöltik világossággal.

Az út elágazott, ahova megérkeztek, a sár pedig egyre tapadósabb volt, az alacsony autó félő volt elakadna benne.
- Innentől gyalog megyünk. - Állította meg az autót majd kiszállt és a többiek követték. A nyugtalan alfa az erdőbe szagolt, de semmi mást nem érzett csak a mellette álló omegákat. Hol van most az igaz alfa vére mikor a legjobban szüksége lenne rá?

Hol van a sokkal kifinomult szaglása, amikor kellene? Idegesen túrt hajába Chan, próbált nem ingerlékeny lenni.
- Mivel ketté ágazik az út, érdemes lenne ketté válnunk és úgy keresni tovább. Ha nem lenne meg 2 óra után se, ugyan itt találkozunk és kitalálunk valamit. - hozott tiszta döntést.
- Megyek Jisunggal. Jobban érzem magam vele, ha tudom mi van vele. - Mire Chris bólintott.
- Akkor Choi In jönnél velem? - mire az egy biztató mosoly keretében bólintott.

Elindult a két csapat a csendes sáros erdőben. Az úton semmi nem látszott, semmi nyom. Csak a tócsák rengetege és a nedves növényzet.

Chan és Choi In egyre bentebb haladtak, a helyzet is egyre bizonytalabb lett. Jó irányba jöttek? Ők találják meg Ranot? Vagy Jisungék?

- Igaz alfa vagy. Jól tudom? - törte meg váratlanul a csendet Choi In.
- De igen. Miért?
- Megjelölted Hyunt. Érezned kellene. Ha nem is az illatát de itt bent - bökött a szívére - érezned kellene, hogy mit érez és merre van.
- Ezt honnan gondolod? - csóválta meg fejét Chan.
- Volt már dolgom igaz alfával. - majd a nyakán lévő sebre rakta a kezét. Mint egy gyulladt harapás... Mely sosem gyógyul be. - Régen, de még mindig érzem én is, hogy ő mit érez. Mióta elváltak útjaink azóta nem jelölt meg senkit. Így csak egy fájdalmas kötelék ez kettőnk között. Egy rossz életen át tartó emlék.
- Oh. Sajnálom.
- Áh. Ne tedd. - mosolyodott el fájdalmasan az omega. - Inkább hunyd le a szemed és szagolj a levegőbe.

De semmi... Csak a fák, a moha... Gombák, erdei virágok hamvas illata terjengett a levegőben. Így telt egy darabig, már elhagytak teljesen a reménnyel majd egy órája járták csendben az erdőt, mikor az orrába bekúszott egy illat. Mogyorós kávé...

Hyunjin!

Szeme felvillant majd Choi Inra nézett, majd bólintott és futásnak eredtek. Egyre erősödött Hyunjin feromon szaga, már az idősebb omega is érezte. Alig tudta tartani az iramot, de végül egy tisztásra kiértek, ahol egy romos vadászház emelkedett.

Az alfa habozás nélkül lépett a tornácra, a düh vezérelte minden egyes lépését és azzal a lendülettel berúgta az ajtót, amely nagyot csattant, szinte tokostól kirándult.
Odabent hatalmas tányérméretű szemekkel figyelt fel a zajra Rano, Hyunjin pedig megkötözve ült egy széken.
- Meg vagy te faszfej!
- Christopher? Hogy találtál meg??-nevetett fel kínosan - Azt hittem kicsit tovább fog tartani.
- Tudod kinek az omegáját bántsd? - izzó szemekkel a felbikázott alfa ökölbe szorított kézzel vágott be az előtte allónak, amivel egyenest a földre terítette. Rano próbált alatta kapálózni, de semmi esélye nem volt a felpaprikázott férfi ellen. Kínjába elkezdett nevetni és két ütés közben próbált kipréselni szájából egy mondatot:
- Túl gyorsan találtál meg. Ki se élvezhettem Hyunt... - majd újabb adag öklöt kapott az arcába, mire orra vére megindult. De az csak felnevetett.
- Letörlöm a vigyort a képedről te elmebeteg! - majd ujjaival megragadta a nyakát és fojtani kezdte.

- Chan elég! - rohant oda Choi In, mire Rano vértől ázott arccal az omegára nézett és egy könnycsepp szaladt ki a szemén. - Ha így folytatod megölöd. Ne legyél olyan, mint ő. - karja elernyedt és elengedte a nyakát majd leszállt róla ujjait megtörölte és Hyunjinhoz rohant. Eloldozta majd egy mély, de annál féltőbb csókkal részesítette.

- Miért nem hagytál, hogy megöljön?- köpte Choi In felé véresen Rano miközben feltápászkodott fájdalmasan- Eddig mindenem elvetted tőlem. A szerelmet, a fiamat és most azt, hogy megöljön ezt is elveszed tőlem? Azt akarod, hogy jobban szenvedjek miattad?

Az omega becsukta a szemét, érezte ennek is el kell jönnie, de hatalmas gombóc keletkezett a torkán, de végül rávette magát és kimondta.
- Rano. A fiadat te magad vetted el én csak meg próbáltam menteni. - szemei eltelítődtek sós keserűséggel - Nem emlékszel mi volt aznap mikor megszöktem?
- Mindennél jobban emlékszem. - komolyodott el a tekintete.
- Akkor arra is emlékezhetnél, hogy megütöttél és a hasamra estem. - egyre jobban potyogni kezdett a könnye - Elmenekültem a korházba, de útközbe már véreztem. Mire odaértem, fájdalmak között közölték velem, hogy a pici már agyhalott. A fiad meghalt. - az alfa szája is sírásra konyult, az előtte álló omega, és az a hír, amit ő végig másképp gondolt teljesen lesokkolta - A 6 hónapos babámat halva kellett megszülnöm! És eltemetni a saját fiamat. Tudod milyen érzés? Mikor elveszted egynap mind két ember, akiért az életedet adnád...

- Ne- Nem tudtam... - de már nem tudta végig mondani, amit akart, mert Hyunjin felkiáltott.

- Chan! Azt hiszem elfolyt a magzatvizem! - hatalmas szemekkel nézte a maga alatt lévő tócsát.
- Basszus indulás a kocsihoz. - szólt oda a két másiknak -  Hyunjin drágám gyere. Kapaszkodj fel. - majd ölbe kapva az omegát rohant egyenest az autó fele. - Bírd ki szívem. Minden rendben lesz!

Üdvözlet!

Sikeresen váltottam munkahelyet! Ez ennek az eredménye :'D

Igyekszem majd még a hetekben hozni a következő részt!

(Már lassan nem szabad igégetnem... mert megvertek.) xD