Én vagy Ő? - I. KÖTET

41.

*Jimin pov.*

Több, mit tíz percen át szótlanul feküdtünk egymás mellett Jungkookkal. Egyikünk sem szólt semmit, nem néztünk egymásra, csak hangosan kapkodtuk a levegőt. Én szörnyen éreztem magam, és volt egy sejtésem, hogy Jungkook is ugyanúgy érez. De nem mondott semmit sem, csak a kezemet szorongatta.

- Ne haragudj, Jimin. - szólalt meg hirtelen. Csak meglepetten néztem rá. - Tudod, én... Ezt nem kellett volna.

- Igen, tudom. - sóhajtottam nagyot. - Szerintem sem kellett volna.

- Kérlek, ne haragudj. - megpuszilta a számat, utána pedig közel maradt hozzám. - Ne haragudj... - suttogta arcomra simítva.

- Nem haragszom, semmi baj. - rámosolyogtam kicsit. - Kissé szörnyen érzem magam, de nem haragszom rád. Nekem sem volt eszem.

- Akkor rendben. - megint megpuszilta a számat. Karját a fejem alá tette, és úgy húzott közelebb magához. - Tudod... - egy ujjával simogatta a felkaromat. - Nagyon finom vagy. - bökött az orromra.

- Ne hozz ennél kellemetlenebb helyzetbe. - mosolyogtam jobban.

- Nem én tehetek róla, hogy nagyon finom vagy. - megpuszilta a számat.

- Szörnyű vagy! - picit a mellkasára csaptam.

- Igen, tudom. - másik kezével az arcomra simított, és lágyan megcsókolt. Mosolyogva viszonoztam a csókot. - De most csak te érdekelsz. - suttogta, miután elvált ajkaimtól. Már nem tudtam volna mit mondani. Csak bámultam Jungkook fekete szemébe.

- Gyönyörű szemed van. - megsimogattam az arcát.

- Köszönöm. - mosolyodott el egy kicsit zavartan. - De a tiéd sokkal szebb.

- Ez nem igaz. - vágtam rá egyből. - Az enyém átlagos barna. A tiéd viszont fekete. Sötétebb, mint az éjszaka. Meg mint minden más. Túlságosan mély ahhoz, hogy valaki ne vesszen el benne.

- Ah, ne már. - zavartan lehajtotta kicsit a fejét. - Te vagy az első, aki életemben zavarba hozott.

- Igen, ezt látom. - nevettem kicsit.

- Most komolyan kinevettél? - nézett vissza rám. Nevetve bólintottam kicsit. - Ezt még visszakapod. - mosolyogva ajkaimra tapadt, és szinte azonnal fölém is mászott. Mosolyogva viszonoztam a csókot, de hamar eltoltam magamtól.

- Most nem hagyom magam. - ráztam meg a fejem.

- Ki mondta, hogy van választásod? - vonta meg kicsit a vállát, és már hajolt volna közelebb, de megállítottam.

- Nem lehet, te is tudod. - simítottam arcára. - Most lesz eszem.

- Jó, igaz. - hosszan megpuszilta a számat, majd mellém feküdt. Picit mosolyogva bújtam hozzá. - Pihenj egy kicsit, jó? Amíg a bátyád haza nem ér.

- Ne beszéljünk a bátyámról, kérlek. - sóhajtottam nagyot. - Attól csak rosszabb lesz.

- Rendben, de akkor is pihenj. - belepuszilt a hajamba. Picit elnevettem magam, de becsuktam a szemem, és próbáltam pihenni. Ahogy Jungkook szívverését hallgattam, lassan el is tudtam aludni.

***

Rázogatásra ébredtem. Először nem akartam reagálni, de mintha Jungkook hangját hallottam volna, ahogy szólongat. Nem tudtam kivenni szinte semmit abból, amit mondott, csak a nevemet. Több percen át nem reagáltam, de Jungkook nem nyugodott, amitől csak nyűgösebb lettem.

- Mi van? - nyöszörögtem halkan.

- Fel kell kelnünk, a bátyád hamarosan hazaér. - megpróbált eltolni, de nem hagytam. - Jimin, ébredj, kérlek.

- Fent vagyok. - motyogtam. - Csak nem akarlak elengedni. Nagyon jó téged ölelni.

- Később, jó? - belepuszilt a hajamba, majd eltolt magától. - Ne haragudj, de most muszáj.

- Igen, tudom. - ásítottam kicsit. - De én még aludni akarok.

- Kapj fel egy pulcsit meg egy melegítőt, van már kifogásom a bátyádnak. - hosszan megpuszilta a számat, majd lement a földszintre összeszedni az széthagyott ingeket. Pár percen át meg sem mozdultam, csak fetrengtem az ágyon. Próbáltam még pihenni, de nem ment. Végül kimásztam az ágyból, és felkapkodtam magamra pár ruhát.

Pár percen belül meghallottam a földszinti ajtó csukódását. Csak sóhajtva a fejemre húztam a takarómat. Nem lettem volna képes belenézni Taehyung szemébe. Mostanában egyre nehezebben megy. De ezt nem tudtam elkerülni, mert kopogtak az ajtómon, majd az ki is nyílt. Nem húztam le magamról a takarót, nagyon jól tudtam, hogy a bátyám jött be.

- Jimin. - ült le az ágy szélére. - Fent vagy?

- Igen. - motyogtam.

- Jól vagy? - simított a hátamra.

- Miért? - lehúztam magamról a takarót.

- Jungkook azt mondta, hogy rosszul voltál, ezért maradtatok itthon. - mutatott az ajtó felé. Jungkook ott állt, így picit rám mosolygott. - Szóval jól vagy?

- Igen, már jobban vagyok. - mosolyogtam a bátyámra. - De azért még pihennék kicsit.

- Rendben, akkor megyek is. - megpuszilta a homlokomat, majd elindult kifelé.

- Itt maradok még vele egy kicsit, majd később megyek. - szólalt meg Jungkook is. Taehyung csak bólintott kicsit, majd kiment a szobámból. Jungkook becsukta az ajtómat, majd leült az ágy szélére. - Na, milyen kifogást találtam ki? - eltűrt pár hajtincset az arcomból.

- Nagyon jót. - sóhajtottam nagyot. - De ennek akkor sem örülök, te is tudod.

- Igen, tudom. - egy apró mosoly után megpuszilt. - És ne is haragudj.

- Nem azt mondtam, hogy haragszom. - felültem. - Csak azt, hogy nem örülök ennek. - szomorkásan mosolyogtam rá.

- Tudom. - mellém ülve átkarolt, és nyomott egy puszit az arcomra.

- Nem akarsz... szakítani vele? - kérdeztem kicsit félve.

- Nem is tudom. - gondolkodott el kicsit. - Talán igen. Vagyis én...

- Nem fontos, csak megkérdeztem. - mosolyogtam rá a lehető legőszintébben.

- Tudom, hogy fontos. - nézett mélyen a szemembe. - De még gondolkodom rajta. Talán megteszem.

- Még szereted őt, igaz? - kérdeztem komolyan. Jungkook csak bólintott kicsit, de közben nem nézett rám. - De akkor miért csinálod?

- Nem tudom. - sóhajtott nagyot. - Nem tudok olyan választ mondani, ami nem sokkolna vagy nem éreznéd magad rosszul.

- Akkor majd válaszolsz, ha kitaláltad. - mosolyogtam rá. - De most menned kell, a bátyám vár.

- Nem akarok menni, alig voltunk együtt. - simított arcomra.

- Egész nap együtt voltunk. - mosolyogtam értetlenül.

- Csak másfél órát. - vonta meg kicsit a vállát. - A többi időben aludtunk.

- Nem baj, majd leszünk együtt máskor. - megpusziltam az arcát. - Most pedig menj.

- Megyek, megyek. De előbb... - arcomra simított, majd lágyan megcsókolt. Egy apró mosollyal a szám sarkában viszonoztam a csókot. Jungkook a másik kezével finoman végigsimított párszor a combomon. Talán már tovább is ment volna, mikor kopogtak. Jungkook hirtelen vált el tőlem, majd fel is állt az ágyról. Taehyung pont ekkor jött be.

- Jungkook, jössz már? - kérdezte mosolyogva.

- Igen, persze. - mosolygott rá, bár nem tűnt őszintének, és úgy tűnt, hogy nehezére is esett. Még utoljára rám mosolygott, majd kiment a szobámból.

Nagyot sóhajtva feküdtem vissza a párnára. Minden annyira rosszulesett. Nem akartam, hogy Jungkook már megint a bátyámmal legyen. Az lenne a legszörnyűbb érzés, ha most meg vele feküdne le. Fejbe lőném magam, ha megtörténne. Túlságosan is szerelmes voltam, amiről valamilyen szinten már Jungkook is tudott. El akartam neki mondani. De most olyan jó köztünk minden. Nem akarom, hogy ez véget érjen.