Én vagy Ő? - I. KÖTET

21.

*Jimin pov.*

Eltelt egy-két hét. Próbáltam minél kevesebb időt tölteni Jungkookkal, hogy elkerüljük a kínos helyzeteket. Inkább J-Hope-val lógtam. Többször áthívtam magunkhoz, így nem voltam kettesben Jungkookkal.

Rengeteget beszélgettünk Taehyunggal. Csak azokban a pillanatokban voltam együtt Jungkookkal. Sajnos ez sem a kínos helyzetek elkerülésén, sem a bátyám iránt érzett hiányomon nem segített. Hiába húztunk le már nagyjából két hetet, semmi nem változott. Egyre jobban hiányzott. Ezt Jungkook is tudta, mert mikor úgy alakult, magához ölelt egy rövid időre.

- Te, Jimin! - nyitott be kopogás nélkül a szobámba. Bár lehet, hogy kopogott, csak a fejhallgatóm miatt nem hallottam meg. Odajött hozzám, és leszedte rólam a fejhallgatót.

- Mi van? - kérdeztem kicsit ingerülten. Sosem szerettem, mikor elvették a fejhallgatómat.

- Nyugi már. - mosolygott rám, közben leült az ágy szélére.

- Csak mondd, hogy mi van. - sóhajtottam nagyot.

- Menjünk el valahova. - dobta fel.

- Hova? - kérdeztem szenvedve.

- Vidámparkba? - vetett fel valami random helyet. Picit elgondolkodtam, mostanában úgy érzem, hogy szívesen elmennék. - Keveset vagyunk együtt. - szólalt meg fél perccel később. - Mondhatni hiányzol.

- Jungkook... - sóhajtottam nagyot. - Te is tudod, hogy miért kerüllek el.

- Igen, de egy vidámparkban nem történhet semmi furcsa. - vonta meg kicsit a vállát. - Legalábbis remélem. - nevetett zavartan.

- Már ez is kínos, nem? - nevetgéltem én is.

- De, egy kicsit. - vakarta meg a tarkóját. - Csak mondd meg, hogy akarsz-e menni, aztán itt se vagyok.

- Felőlem elmehetünk. - vontam meg a vállam. - Tényleg kéne valami közös program.

- Remek. Akkor megyek is. - egy intés után kiment a szobámból. Nevetve felvettem a fejhallgatómat, és játszottam tovább.

***

Délután összekészültünk, raktunk el Jungkooknak egy keveset enni meg nekem inni, és el is indultunk a vidámparkba. Útközben én az ablakon bámultam kifelé, még véletlenül sem fordultam volna Jungkook felé. Ő sem szólt semmit, de a mély levegővételeiből kitaláltam, hogy ő is feszült kicsit.

Mikor megérkeztünk a vidámparkba, egy szó nélkül kiszálltam a kocsiból. Megnyugtatott, hogy többen is bementek a kapun. Megvártam, amíg Jungkook kiszállt, majd együtt odamentünk a pénztárhoz. Jungkook még azt sem hagyta, hogy a saját jegyemet fizessem, így előre bementem, és ott vártam meg Jungkookot. Miután utánam jött, rámosolyogtam egy kicsit, majd elindultunk valamerre.

- Mire szeretnél felülni először? - kérdezte Jungkook.

- Nem tudom. - vontam meg a vállamat. - Valami bemelegítőre, szóval ne a hullámvasútra.

- Ugye, nem a körhintára akarsz felülni? - kérdezte félve.

- 22 vagyok. - néztem rá komolyan. - Nem ülök fel gyerekeknek való dologra.

- Érdekesen fogalmazol. - jegyezte meg, majd elindult valamerre. Nagyot sóhajtva utánamentem. - Jól vagy?

- Persze, miért? - kérdeztem halkan.

- Mert akkorát sóhajtottál az előbb, hogy pár méterről is hallottam. - mosolygott lágyan. - Minden rendben?

- Persze. - sóhajtottam megint. Jungkook mosolyogva megrázta a fejét, a kezével pedig átkarolta a vállamat, mire beharaptam ajkaimat. - Jungkook. - dadogtam halkan.

- Üljünk fel oda. - mutatott egy dologra. Megfogta a kezemet, és magával húzott a sorba. Ott sem engedte el a kezemet, ami nekem feltűnt, de nem tettem szóvá. Mikor lenéztem a kezünkre, elmosolyodtam kicsit. Mikor felnéztem Jungkookra, láttam rajta, hogy próbálja meggátolni a magát a mosolygásban. Ettől csak nagyobb lett a mosolyom.

***

Jungkookkal mindenre IS felültünk. Volt, amire többször is felültünk. Én már kicsit kifáradtam, de maradt pár dolog, amire még nem ültünk fel. Nem is nagyon örültem neki, mikor Jungkook behúzott engem a hullámvasút előtt álló sorba. Nem akartam szólni neki, de tériszonyos voltam.

Mikor felkerültünk a hullámvasútra, én kicsit már aggódni kezdtem. Reménykedtem, hogy nem a legelső kocsiba fogunk ülni, de Jungkook odahúzott. Amíg arra vártunk, hogy elinduljunk, én már kezdtem kicsit pánikolni. Szerencsére jól el tudtam takarni. Mikor elindultunk, még egész jól voltam. Viszont, mikor elkezdtünk felfelé menni, már nehezebben bírtam.

- Jól vagy? - kérdezte mellettem Jungkook.

- Nem annyira. - kapkodtam kicsit a levegőt. - Tériszonyom van.

- Mi?! - kérdezte egyből aggódva. - Miért nem szóltál korábban? Akkor nem erősködöm, hogy felszálljunk.

- Ez csak ilyen... alkalmi tériszony. - mondtam akadozva. - Egy idő után elmúlik majd.

- Jimin, most nem az a fontos, hogy mikor múlik el. - korholt kicsit. - Kibírod ezt a kört?

- Talán igen. - bólintottam kicsit. Jungkook egy lágy mosoly mellett erősen, de mégis gyengéden megfogta a kezemet. Kicsit meglepve néztem le a kezeinkre, majd vissza Jungkookra. Ő csak biztatóan mosolygott rám. Picit én is elmosolyodtam.

Sikerült kibírnom azt az egy-két perces utat a hullámvasúton. Jungkook végig erősen fogta a kezemet, ezzel próbált nyugtatni. Kicsit segített is. Mikor megálltunk végre, nagyon megkönnyebbültem. Bár, mikor kiszálltunk a kocsiból, kicsit megszédültem egy pillanatra. Jungkook viszont még mindig a kezemet fogta, ami megint segített kicsit. Még jobb érzés volt, mikor kiléptünk a friss levegőre.

- Jobban vagy már? - kérdezte Jungkook aggódva. - Vagy leüljünk kicsit? Hozzak neked valamit?

- Nyugi, már jól vagyok. - mosolyogtam rá. - Miért aggódsz ennyire?

- Megígértem a bátyádnak, hogy vigyázok rád. És nem akarom, hogy bajod essen. - mondta már halkabban.

- Köszönöm. - mosolyogtam hálásan.

- Legközelebb szólj előre. - mondta komolyan.

- Rendben, rendben. - bólintottam nevetve.

- Fel akarsz ülni az óriáskerékre? - kérdezte óvatosan. Elgondolkodtam kicsit. - Tudom, hogy tériszonyod van, de látod ott azt a zárt gyűrűt az óriáskerék körül? - mutatott oda. Csak bólintottam. - Szerintem felülhetünk, mert a sötétben nem fogod tudni, hogy mennyire vagyunk magasan.

- Legyen. - egyeztem bele félve. Mivel Jungkook még mindig a kezemet fogta, magával húzott a sorba. Most sem akartam szólni neki, hogy a sötétben is félek. Nem akartam elrontani az élményét.

Felültünk az óriáskerékre is. Sajnos a telefonunkat elvették, mielőtt beszálltunk volna, csak hogy ne legyen baja. Ez kicsit elszomorított, mert világítani akartam vele, hogy ne legyen olyan sötét. Én hülye, még mindig nem szóltam Jungkooknak. Gondoltam, kibírok két-három kört a sötétben, az csaknem olyan durva, és meg is szokom egy kis idő után.

Hát, nem így lett. Ahogy beértünk a sötétbe, máris elkezdtem rosszul érezni magam. Rátett egy lapáttal, hogy folyton megálltunk, hogy beszállhassanak. Talán a legtetején pedig több percre is megálltunk. Én már picit könnyeztem is. Az volt a szerencsém, hogy ezt Jungkook nem láthatta.

- Minden oké, Jimin? - kérdezte hirtelen, amitől kicsit meg is ijedtem.

- Nem, semmi nem oké. - vágtam rá őszintén.

- A tériszonyod miatt? - kérdezte egy kevés aggodalommal a hangjában.

- Nem. - ráztam meg kicsit a fejemet. - Félek a sötétben.

- Miért nem szóltál? - korholt már megint. Nem foglalkoztam vele, csak szipogtam. - Most sírsz?

- Nem. - hüppögtem.

- Basszus. - suttogott. Kicsivel később megmozdult a kabin, mire én a lehető legstabilabban megkapaszkodtam. Egy pillanatra a lábamhoz ért valami, amitől összehúztam magam. A következő pillanatban pedig azt éreztem, hogy valaki magához ölelt.