Én vagy Ő? - I. KÖTET

27.

*Jimin pov.*

Mire eltelt egy hét, már alig-alig fájt a bokám. Megint egyre többet kerültem Jungkookot. Nem akartam, hogy megismétlődjön az a bizonyos gondolat. Nem vált be, mert így is eszembe jutott párszor. Néha éjjel, néha napközben. Volt, hogy eszembe jutott, és hiába próbáltam kiverni a fejemből, nem ment. De annak legalább örülhettem, hogy nem lett egy-kettőnél több kínos helyzet.

Annak már kevésbé örültem, mikor Jungkook szombaton reggel hatkor felkeltett. Először fel sem akartam kelni. De mikor már erősebben rázott, nyűgösen néztem fel rá.

- Mi a franc? - nyögtem ki nehezen.

- Taehyung nemsokára leszáll a repülőről. - ült le az ágy szélére. - Gondoltam, hátha ki akarsz jönni velem.

- A repülő fél nyolckor száll le, és csak fél óra az út. - húztam magamra a takarót. - Kelthettél volna egy órával később is.

- Félóra az út, ha zöldhullámmal mehetünk. - vonta meg kicsit a vállát. - Kaphatunk dugót is, plusz még mire elkészülsz. Nagyjából 15 perccel azelőtt érünk oda, hogy leszállna a gép.

- Oké, oké. - ásítozva felültem. - Kaphatok még öt percet? Csak ötöt.

- Rendben. - bólintott mosolyogva. - Maradjak, hogy el ne aludj?

- Inkább húzz ki. - visszadőltem a párnára, és a fejemre húztam a takarót. Az ajtócsukódást viszont nem hallottam. - Jungkook...

- Igen? - hallottam tompán a fejemen lévő takaró miatt.

- Miért nem mentél ki? - húztam le magamról a takarót.

- Jimin, olyan vagy, mint a bátyád. - mosolyodott el. - Tudom, hogy az az öt perc nem öt perc lesz, hanem félóra.

- Nálam nem így szokott lenni. - ellenkeztem hangosabban a kelleténél, amitől kicsit el is szégyelltem magam. Felültem, és picit megvakartam a tarkómat. - Bocsi, csak reggelente kicsit nyűgös vagyok. Főleg, ha felkeltenek. Ne vedd magadra, jó?

- Eszembe sem jutott. - mosolygott még mindig. - Nem baj, aranyos vagy nyűgösen. - összeborzolta a hajamat, majd kiment a szobámból.

 Nem kezdtem el készülődni. Nem is gondoltam semmire, csak arra az egy mondatra, amit Jungkook mondott. Aranyos vagyok? Én? Már csak ettől a mondattól is úgy dobogott a szívem, mintha szerelmes lennék. Zavartan mosolyogtam magam elé. Először a számra, majd a mellkasomra fogtam. Megint támadt egy furcsa érzésem.

Miután sikerült kicsit lenyugtatnom a tomboló szívemet, kimásztam az ágyból, és kerestem magamnak ruhát. Még mindig álmos voltam, de gondoltam, majd alszom a kocsiban. Már ha fogok tudni Jungkook miatt. Már megint Jungkook... Inkább gyorsan kivertem őt a fejemből, majd felkapkodtam magamra pár ruhát. A fürdőben még gyorsan elintéztem a reggeli rutinomat, a konyhában gyorsan megittam a reggelimet, majd kimentem a nappaliba gondolataim általános főszereplőjéhez.

- Kész vagyok, mehetünk. - kezdtem el nehezen a mondatot.

- Zavartnak tűnsz. - állt fel a kanapéról. - Minden oké? - elém lépett, és a felkarjaimra fogott. Megint éreztem, ahogyan hevesen ver a szívem.

- Aha... - bólintottam lassan. - Csak kicsit fáradt vagyok. Menjünk. - eltoltam magamtól, és kimentem a kocsihoz. Azt sem vártam meg, hogy Jungkook kijöjjön a házból, csak beszálltam a kocsijába. Mire ő beszállt mellém, én már hátradöntöttem az ülést, és a szemem is csukva volt. Jobb is volt így, mert nem tudtam volna Jungkook szemébe nézni.

Lassan elindultunk. Én mondhatni majdnem elaludtam már az első kanyar után. Egy idő után viszont Jungkook megfogta a kezemet. Egyből kinyitottam a szememet, és Jungkookra néztem. Ő nem nézett rám, de láttam rajta, hogy nagyon szeretne. Gondoltam rá, hogy mondok valamit, de nem tudtam kinyögni semmit. Inkább csak kinéztem az ablakon. Mikor összegyűjtöttem a bátorságom, lassan elhúztam a kezemet. Jungkook nem kérdezett semmit, de egy kicsit gondterhelt sóhaj kicsúszott a száján. Nem mondtam semmit, azzal voltam elfoglalva, hogy végre lenyugtassam a szívemet.

Mikor kiértünk a reptérre, arra gondoltam, hogy előremegyek, és Jungkook nélkül megyek be. Viszont, mikor kiszálltam a kocsiból, megláttam, a rengeteg embert. Hirtelen már inkább arra gondoltam, hogy be sem megyek. Jungkook viszont megfogta a kezemet, és behúzott abba a hatalmas épületbe. Most nem húztam el a kezemet, hisz nem akartam elveszni a tömegben.

Legalább félórán át ücsörögtünk a lobbiban. A végére én már Jungkook vállán pihentem csukott szemmel. Nem akartam elaludni, mert fene tudja, hogy Taehyung mikor jön végre ki, de nagyon fáradt voltam. Sosem szerettem igazán korán kelni. Már majdnem elaludtam, mikor Jungkook picit megütögette a kézfejemet. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és felemeltem a fejemet a válláról. Picit körbenéztem, majd meg is láttam a bátyámat. Már messziről integettet. Felpattantam a székről, és a még mindig fájó bokám ellenére odarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam.

- Végre itthon vagy! - kiáltottam fel. Taehyung nevetve viszonozta az ölelésem. - Rohadtul hiányoztál.

- Te is nekem. - el akart tolni, de nem hagytam neki.

- Jimin, hagyd szegény bátyádat levegőhöz jutni. - hallottam meg magam mögött Jungkook hangját. Finoman a vállamra tette a kezét, és elhúzott a bátyámtól. Már szóltam volna neki, de nem tudtam kinyögni semmit, mert Jungkook jó hosszan megpuszilta a bátyám száját, majd szorosan megölelte. Eléggé elszomorított. Ez az egyetlen, ami nem hiányzott.

- Jó újra látni titeket. - karolt át Tae, mikor elindultunk kifelé. - Jungkook, vigyáztál az öcsémre?

- Mondhatjuk, hogy igen. - gondolkodott el.

- Hogyhogy mondhatjuk? - állt meg bátyám egy pillanatra.

- Két hete fáj a bokája. - vakarta meg a tarkóját.

- Mi?! - felém fordult. - Mi történt? Az ő hibája? - mutatott Jungkookra. - Ha igen, egy szavadba kerül, és megfojtom.

- Nem az ő hibája. - nyugtattam azonnal. - Tánc közben rosszul léptem. Már alig fáj, csak ha futok vagy táncolok.

- Akkor vigyázz magadra, oké? - nézett mélyen a szemembe. Nevetve bólintottam egyet.

Elindultunk haza. Én Taehyunggal ültem hátul, aminek több előnye is volt. Egyrészt, mert hiányzott és vele akartam lenni, másrészt, mert nem kellett azt néznem, hogy hogyan flörtölgetnek Jungkookkal. De az is megtörténhetett volna, hogy én ültem volna Jungkook mellé. Az csak rosszabb lett volna.

Mire hazaértünk, megint majdnem elaludtam. Taehyung viszont mindig felkeltett. Otthon. amint beléptünk a lakásba, szorosan megöleltem a bátyámat. Ő meglepetten viszonozta az ölelésem. De ez az ölelés sem tartott túl sokáig, mert Tae elengedett, és odalépett Jungkookhoz. Megint végignéztem, ahogy Jungkook udvarol kicsit a bátyámnak, majd hosszan megcsókolja. Egy nagy, szomorú sóhaj után felmentem a szobámba.

A bátyám még csak most ért haza, Jungkook meg már most neki udvarol. Az elmúlt négy hétben rengeteg furcsa dolgot műveltünk. A hónap elején majdnem meg is csókolt, a képzeletemben tényleg meg is tette. A szívem már csak attól gyorsabban kezdett verni, hogy megláttam őt. De ő azonnal Taehyungot csókolgatja. Miért kell ennyire összezavarnia engem? Inkább hagyja ezt abba velem vagy ne előttem smároljon a bátyámmal. Olyan érzésem volt, mintha összetörné a szívemet.

Úgy érzem, kezd megjelenni pár apróbb érzésem Jungkook iránt...