Én vagy Ő? - I. KÖTET

34.

*Jimin pov.*

Pár óra múlva felébredtem. Volt egy furcsa érzésem. Olyasmit álmodtam, amire mindennél jobban vágytam, hogy megtörténjen. Nagyot sóhajtva dőltem vissza a párnára, kezemet pedig a mellkasomra tettem. Annyira valóságosnak tűnt, hogy az már fájt, miután felébredtem.

Álmomban Jungkookkal voltam együtt. Együtt jártunk. Olyan boldog voltam, mint soha. Sokat csókolóztunk, és annál többet bújtunk össze. Jungkook vagy százszor elmondta nekem, hogy mennyire szeret, és én mindig vissza is mondtam. Minden egyes mondata a szívem mélyéig hatolt. Nagyon jólesett az összes. Azt akartam, hogy ez megtörténjen. Olyan boldog akartam lenni, mint az álmomban. Méghozzá Jungkookkal.

- Istenem, Jungkook, ne csináld már ezt velem! - kezdem könnyezni. Annyira kimondtam volna, hogy mennyire utálom, de nem ment. - Túlságosan szeretlek... - suttogtam halkan.

Pár percen át csak a plafont bámultam, közben próbáltam lenyugtatni a szívemet. Kis idő múlva, egy nagy sóhaj után megnéztem az időt. Már rég letelt a suliidő Jungkooknak is és Taehyungnak is. Picit meglepetten megnéztem a telefonomat. Volt majdnem tíz nem fogadott hívásom. Mind a bátyám volt. Nem hívtam vissza, csak nagyot sóhajtva letettem a telefont a takaróra. Becsuktam a szemem, és próbáltam valami másra gondolni, hogy ne csak Jungkookot lássam magam előtt.

Már majdnem megint elaludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Kicsit meg is ijedtem tőle, így egy kisebbet kiáltottam. Miután lenyugodtam kicsit, megnéztem, hogy ki hív. Természetesen a bátyám volt. Csak ledobtam a telefont az ágyra, nem akartam beszélgetni vele. Viszont pár perccel azután, hogy letette, megint megszólalt a telefonom. Egy kicsit idegesen sóhajtva a kezembe vettem a telefont, hogy lenémítsam. Ekkor viszont megláttam, hogy Jungkook hív. Pár nagyobb levegővel megakadályoztam magam abban, hogy felvegyem. Viszont miután letette, kaptam egy üzenetet.

Jungkook: Légy szíves, hívj vissza.

Egy-két percen át csak nézegettem az üzenetet. Nem akartam visszahívni.

Jungkook: Figyelj, csak beszélgetni szeretnék kicsit. Felhívlak én, de kérlek, vedd fel. Oké?

Elgondolkodtam picit az üzeneten. Még nem is tudtam eldönteni, hogy felvegyem-e, mikor megint megszólalt a telefonom. Vettem pár nagyobb levegőt, majd megnyomtam a zöld gombot a telefonon. Lassan a fülemhez emeltem, és vártam, hogy Jungkook megszólaljon. Én nem akartam, talán nem is tudtam volna.

- Szia. - hallottam meg lágy hangját. - Beszélhetünk?

- Ha a bátyám nem hall belőle semmit. - mondtam halkan, közben próbáltam elrejteni a szomorúságomat, hogy Jungkooknak ne tűnjön fel.

- Arrébb mentem, így jó lesz? - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Csak hümmögtem egyet helyeslésként. - A bátyáddal ellentétben én nem akarlak lecseszni. Csak tudni szeretnék pár dolgot.

- Oké... - motyogtam.

- A legfontosabb, hogy jól vagy-e? - lehetett hallani a hangjában, hogy aggódik. Hümmögtem egyet. - Egy fokkal jobb. - sóhajtott nagyot. - És hol vagy most?

- Nem mondom meg. - mondtam halkan, közben picit megráztam a fejemet.

- Nem akarlak hazarángatni, megértem, ha magányra van szükséged. - kezdett magyarázkodni. - Csak szeretném tudni, hogy biztonságban vagy-e.

- Abban vagyok. - sóhajtottam egy nagyobbat. - Nem kell aggódnod.

- Ugyan, Jimin-ah, ismersz. - nevetett kicsit. - Alap, hogy aggódom érted. A párom öccse vagy.

Utolsó mondata kicsit szíven ütött. Összeszorítottam a szemeimet, mert könnyezni kezdtem. Próbáltam halkan sírni, hogy Jungkooknak ne tűnjön fel a fájdalmam.

- Most sírsz? - hallottam meg hirtelen aggódó hangját.

- Nem. - hüppögtem kicsit.

- Mondd meg, hol vagy. - mondta egyből. - Odamegyek.

- Ne, ne gyere ide. - ellenkeztem, közben törölgettem a könnyimet. - Nem sírok, minden rendben.

- Jimin, nem ajánlat volt. - mondta komolyan. - Hol vagy?

Egy hatalmas sóhaj után elmondtam a címet. Jungkook megmondta, hogy félórán belül megérkezik, és a lelkemre kötötte, hogy ne menjek el. Miután letettem a telefont, a fejemre nyomtam a párnát. Nem akartam elmenni, hisz legbelül látni akartam őt, de rosszul éreztem magam. Nem lenne túl jó érzés kettesben lenni Jungkookkal. Nem tudnám megállni, hogy elsírjam magam. Főleg, hogy még mindig sírtam, és képtelen voltam abbahagyni.

Még egy félóra múlva is sírdogáltam. Igaz, kicsit kezdtem megnyugodni, mert már rég letelt a félóra, és arra gondoltam, hogy Jungkook nem is jön el. Viszont pont ekkor hallottam meg a csengőt. Egy hatalmas sóhaj után kimásztam az ágyból, majd odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam azt.

- Szia. - mosolygott rám Jungkook. Nem reagáltam semmit, csak az ajtót nyitva hagyva visszafeküdtem az ágyba. - Aranyos hely. - csukta be az ajtót. Odajött az ágyhoz, és leült a szélére. Rá sem néztem egészen addig, amíg arrébb nem tolt. Meglepetten néztem végig, ahogy befekszik mellém. - Bocs, hogy késtem egy kicsit. Valahol rossz felé kanyarodtam.

- Nem baj. - kicsit lesütöttem a szemem.

- Jól vagy? - látszódott rajta, hogy aggódik. Bólintottam egy kicsit. - Akkor miért sírsz? - arcomra simítva letörölte könnyeimet. Én viszont az érintésétől csak jobban kezdtem könnyezni. Rá sem bírtam nézni, így kicsit összeszorítottam a szemeimet. - Naa, ne sírj. - magához ölelt. Hagytam neki, hogy öleljen, nem akartam eltolni magamtól. - Jól van, sírd ki magad nyugodtan. - egy pici puszit nyomott a hajamba, amitől csak jobban kezdtem könnyezni.

Tíz percen át feküdtünk összebújva. Egy idő után sikerült megnyugodnom, és már csak szipogtam. Jungkook viszont még mindig nem engedett el. Nem is baj, nem akartam, hogy elengedjen. Pár órán át még ölelni akartam őt.

- Jimin-ah. - suttogta nekem hirtelen. Halkan hümmögtem. - Ez kezd kicsit kínossá válni, szóval csináljunk valami mást.

- Csak pár percet kérek még. - az inge alját szorongattam, hogy ne menjen el. Végre megnyugodtam, és nem akartam, hogy ennek vége legyen.

- Majd később, rendben? - lassan eltolt egy kicsit. Bólintottam egy aprót. - Akkor mutasd meg a rejtekedet. - kimászott az ágyból, és a kezét nyújtotta. Sóhajtva megfogtam a kezét, és én is kimásztam az ágyból.

- Tudod, itt nem nagyon van mit megmutatni. - picit megvakartam a tarkómat.

- De azért látom, a játékkonzol nem maradhatott el. - mutatott a tévé felé.

- Anélkül sehova nem költözöm be. - nevettem kicsit.

- Egész jó kis búvóhelyed van. - mosolygott aranyosan, amitől kicsit összeszorult a szívem.

- Az egyetlen probléma, hogy a gépem kicsit lassú. Eltart egy darabig, mire bekapcsol. - odaálltam az asztalhoz, hogy bekapcsoljam.

Elég nagy csend volt a szobában. Amíg vártam, hogy bekapcsoljon a gép, addig Jungkook mély sóhajait hallgattam. Kicsit zavarba jöttem tőlük, így mikor bekapcsolt a gép, kerestem rajta egy zenét, és elindítottam, hogy ne legyen ekkora csend. Viszont mikor megfordultam, Jungkook hirtelen a derekamra fogott, és feltett az asztalra. Eléggé meglepett, így nem is tudtam, mit reagáljak. Bár esélyem sem volt reagálni, mert Jungkook olyan közel hajolt hozzám, hogy szinte majdnem szívrohamot kaptam.

- Jungkook. - nyögtem ki elég nehezen. - Mit... te mit...

- Te is ugyanannyira akarod, mint én. Igaz? - nézett mélyen a szemembe. Bólintottam kicsit. - Akkor kérlek, most ne haragudj meg. - egy picivel még közelebb hajolt, majd ajkaimra tapadt.