Én vagy Ő? - I. KÖTET

44.

*Jimin pov.*

Hatalmas sokkot kaptam. Először azt hittem, rosszul hallok vagy valami ilyesmi. Jungkook tényleg azt mondta, hogy szeret engem? Kicsivel később arra gondoltam, hogy talán csak meg akart viccelni kicsit. De nem tudtam volna nevetni ezen, akár vicc, akár nem. Akartam kérdezni is valamit, de a tartós sokktól semmi nem tudtam kinyögni.

- Úgy, ahogy te engem. - szólalt meg újra, közben lassan kinyitotta a szemeit, és egyenesen az enyémekbe nézett. - Szerelemből.

Már tényleg nem tudtam, mit reagáljak erre. Még mindig nem akartam elhinni. Magamban valamiért azt reméltem, hogy Jungkook tényleg viccelt. De ahogy belenéztem a szemeibe, láttam bennük, hogy őszintén gondolta. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kellene mondanom. Elvárja tőlem, hogy visszamondjam, hogy én is szeretem vagy csak simán a tudtomra adta?

Végül kicsit beletúrtam Jungkook hajába a tarkójánál. Ettől ő újra rám emelte időközben becsukott szemeit. Egy apró mosoly után kicsit közelebb hajoltam hozzá, és lágyan, de mégis szenvedélyesen csókoltam meg. Kicsit megleptem vele, de utána kicsit mosolyogva viszonozta a csókot. Nem tartott túl sokáig, hisz hamar elváltam tőle.

- Én is szeretlek. - mosolyogtam rá.

Jungkook egy kicsit megkönnyebbült sóhaj után újra ajkaimra tapadt. Kicsit mosolyogva viszonoztam a csókot. Nem hittem, hogy ettől ennyire meg fog könnyebbülni. Bár abban a pillanatban nem ezzel foglalkoztam. Még sosem vert ilyen hevesen a szívem. Annyira boldog voltam, mint soha. El is felejtettem, hogy Jungkook pár órával ezelőtt lefeküdt a bátyámmal. Csak egyre tudtam gondolni... Ő is szeret engem.

- Miért könnyebbültél meg ennyire? - kérdeztem, miután elváltunk egymás ajkaitól.

- Fogalmam sincs. - nevetett kicsit. - Csak megnyugodtam. Örültem, hogy visszamondod. - megpuszilta a számat.

- Csak nem aggódtál? - mosolyodtam el.

- Én? - mosolyodott el magabiztosan. - Nem ismerem azt a szót hogy aggódni. - megfogta a kezemet, és lehúzott a földre, majd szorosan magához ölelt. Kicsit meglepődtem, de utána egy mosoly után átkaroltam Jungkook derekát.

Pár percen át egyikünk sem szólalt meg. Én Jungkook vállán feküdtem, de még így is hallottam a szívverését. Mosolyogva néztem a kilátást, és csak élveztem, ahogy a hajamba kapok pár puszit. Nem akartam, hogy egy kicsit is változzon ez a helyzet. Hogy esetleg elinduljunk haza, hogy vége legyen a naplementének, ilyenek...

- Jungkook. - szólaltam meg halkan.

- Tessék? - szólalt meg mély hangon, amitől kicsit kirázott a hideg.

- Mi lesz a... tudod. - nem akartam kimondani, hogy mire gondoltam. Túl tökéletes volt ez a pillanat, hogy elrontsam ezzel a kérdéssel, de muszáj voltam megkérdezni.

- Mivel? - kérdezte gyanakvóan.

- Veled és bátyámmal. - mondtam ki végül. Vártam egy-két percig, de Jungkook még mindig nem válaszolt. - Jungkook. - lassan felnéztem rá.

- Hát, én... - gondolkodott kicsit. - Nem is tudom. Ezt a múltkor is megbeszéltük.

- Igen, de most más a helyzet. - utaltam vissza az negyedórával ezelőtt megejtett vallomására.

- Igen, én is tudom. - sóhajtott nagyot. - És tudom, hogy mit vársz tőlem, de... - a mondatot nem fejeztem be, de a tekintetéből kitaláltam, hogy mire céloz.

- Őt is szereted? - kérdeztem, hogy biztosra tudhassam.

- Én... - megint nem fejezte be a mondatot, csak sóhajtva hátradőlt a földre. - Ne haragudj.

- Nem azt mondtam, hogy haragszom, csak megkérdeztem. - vontam meg a vállam.

- Igen, tudom. - lassan felült. - Tudod, már kicsivel több, mint egy éve járok a bátyáddal, és... ennyi idő után nem lehet pikk-pakk kiszeretni valakiből. Téged is szeretlek, de őt is.

- De ha őt is szereted, akkor inkább őt válaszd. - mosolyogtam biztatóan.

- Ezt hogy érted? - nézett kicsit értetlenül.

- Te mondtad, hogy már több, mint egy éve jártok. Velem pedig csak most kezdtél egy... viszonyt. - kezdtem magyarázni. - Van már egy teljesen jövőképes kapcsolatod. Jobban járnál, ha bátyámmal maradnál, és nem velem.

- Hogy tudsz ilyet mondani úgy, hogy már több hónapja szerelmes vagy belém? - mosolygott szomorúan.

- Csak tudom, hogy mi lenne a legjobb mind a hármunknak. - vontam meg kicsit a vállamat. Jungkook egy ideig nem mondott semmit, majd lassan közelebb hajolt, és lágyan megcsókolt. Egy apró mosoly után viszonoztam a csókot. Nem tartott sokáig, de így is tartalmazott mindent, amit kellett neki.

- Nem fogom tudni abbahagyni. - suttogott. - De egy ideig még a bátyáddal sem fogom tudni. Ne haragudj.

- Semmi baj. Tényleg. - mosolyogtam rá. - Megértem. - picit megsimogattam az arcát.

- Köszönöm. - megpuszilta a számat.

- Amúgy mióta tudsz róla, hogy mit érzek irántad? - kérdeztem kicsivel később.

- Már akkor tudtam, mikor te még be sem vallottad magadnak. - nevetett kicsit. Én csak meglepetten néztem rá. - Végig láttam a szemedben. Főleg, hogy később még akkor is zavarba jöttél és elpirultál, mikor csak hozzád szóltam.

- Szörnyű vagyok. - lefejeltem a mellkasát. - Ne haragudj. De ugye Taehyungnak nem beszéltél róla?

- Hülyének nézel? - belepuszilt a hajamba. - Csak kiélveztem az egészet.

- Nem akartál szólni, hogy tudsz róla? - néztem fel rá.

- Többször utaltam rá. - megvonta a vállát. - A táncteremben konkrétan meg is kérdeztem, hogy biztos legyek benne. De elég őszintén tudtál nemet mondani.

- Próbáltam eltitkolni, de akkor világossá vált, hogy ez nem megy nekem. - vontam meg én is a vállamat.

- Igen, tudtam egyébként, hogy hazudsz. - megpuszilt. - De mindig imádtalak zavarba hozni. Nagyon aranyos voltál közben. - magához húzott.

- Szörnyű vagy. - próbáltam eltolni, de gyenge voltam.

- Nagyon jól tudom. - nevetve megpuszilt. - Lassan mennünk kellene.

- Miért? - kaptam fel a fejem. - Olyan szép itt.

- Hamarosan sötét lesz, és a bátyád már biztos otthon van. - húzta el kicsit a száját.

- Akkor miért nem hívott még? - kérdeztem értetlenül.

- Itt nem nagyon van térerő. - vonta meg a vállát, majd felállt. - Gyere, menjünk. - nyújtotta a kezét. Egy nagy sóhaj után megfogtam a kezét, és felálltam.

Lassan elindultunk hazafelé. Mire kiértünk az ösvényről, már teljesen sötét volt. Volt az utcán pár lámpa, de azok nem voltak elegek ahhoz, hogy ne féljek. Szerencsére a garázsom a közelben volt, így inkább oda mentünk. Jungkook erősen fogta a kezemet, amivel kicsit meg is tudott nyugtatni. Mikor odaértünk a garázshoz, gyorsan kinyitottam az ajtót, bementem, és felkapcsoltam a villanyt. Miután Jungkook becsukta maga után az ajtót, szorosan megöleltem.

- Minden oké? - ölelt vissza lassan. - Ennyire féltél?

- Csak meg akarok nyugodni. - fúrtam a fejemet a mellkasába.

- Nem kell félned sosem, itt vagyok. - belepuszilt a hajamba, majd elengedett. - Most pedig feküdj le pihenni, jó? - eltűrt pár hajtincset az arcomból.

Egy bólintás után befeküdtem az ágyamba. Jungkook egy szó nélkül befeküdt mellém, és magához ölelt. Boldogan bújtam hozzá. Most érdekelt a legkevésbé, hogy ő még mindig a bátyámmal járt. Azt mondta, szeret... Ennél boldogabb talán sosem lehetnék. Nincs is más kívánságom.