A zsoldos szerető

2 rész

Helen

Hideg zuhany égeti bőrömet, miközben a tegnap este történtek megállíthatatlanul cikáznak a fejemben. Mégis hol volt az eszem, amikor hagytam egy idegen férfinek, hogy így megérintsen?! Nem vagyok híve az egy éjszakás kalandoknak. Sőt, kapcsolatom is még csak egy volt a 25 évem alatt. Az életem java részét tanulással töltöttem, most pedig a kórházban. Nincs időm férfiakkal foglalkozni, sokszor még magamra is alig marad. Az anyám volt az egyik legjobban elismert sebész, így nagy a nyomás rajtam. Az anyám... Nem voltunk a legjobb anya lánya páros, sokat dolgozott. Helyette inkább a dadusom, Marie volt mindig mellettem, mégis megviselt a halál híre. Váratlanul ért. Nem számítottam rá, hogy az anyám ilyen hirtelen hagy teljesen magamra. Reméltem, hogy ha én is sebész leszek, mint Ő, az közelebb hoz minket egymáshoz. Amikor ez végre megtörtént, már ott álltam a koporsójánál, értetlenül a történtek előtt.
Lehet emiatt is egyeztem bele tegnap, hogy elmenjek egy klubba Vilmával és Annievel. Azt reméltem jól fogom érezni magam. Hogy kikapcsolhatok én is. De nem sokkal azután, hogy megérkeztünk, a hangos zenétől és a füsttől ami át járta a helyet, émelyegni kezdtem. Levegőre volt szükségem, ezért a fal mellett próbáltam ki osonni, de még így is sikerült bele botlanom egy - egy részeg emberbe, aki hol a vállamat, hol a derekamat fogta meg. A vas ajtót szinte kitéptem a helyéről, hogy végre kiszabadaljak onnan. Ekkor vettem észre Őt... A magas, hatalmas férfit, fekete bőr felszerelésben. Az arca kemény volt és acélos, fekete szemében pedig nyoma sem volt gyengédségnek. A felsője csupa vér volt, de hamar rá jöttem, hogy nem tőle származik. Biztosan ő az egyik kidobója a helynek. Még egy ok, hogy miért ne menjek oda többet. Érintésének emlékére, testem elönti a forróság, amin a hideg víz sem segít. Elzárom a csapot és ki szállok a zuhanyzóból. Nem sokat aludtam, bár hamar haza értem. Java részt csak forgolódtam álmatlanul. Miután Vilma elkezdett faggatni a férfi kilétéről jobbnak láttam, ha lelépek. Még mindig nem tudom hova rakni a történteket. Ha ittam volna, akkor rá foghatnám az alkoholra, de nem. Szóval az egyszerű tény az, hogy majdnem elvesztettem a tisztességemet egy sötét sikátorban.
- Gratulálok Helen! - mondom ki hangosan megrovóan a tükör előtt állva önmagamnak.
2 órával később már a kórház előtt állok kávéval a kezemben.
- Na helló csajszi! - kiált oda Vilma, már messziről integetve. Fekete haját copfba kötötte, de mint mindig, most is jól néz ki. Az egyetlen, ami elárulja, hogy hosszú éjszakája volt, az a kis fekete folt a szeme alatt, amiből lehet látni, hogy ő nem sokat aludt.
- Jó reggelt! - nyújtom át neki az egyik lattét.
- Na? Milyen volt az éjszakád? Mondd, hogy vissza mentél ahhoz a dögös pasihoz, aki ... - tapasztom gyorsan kezem a szájára, mielőtt elújságolná mindenkinek, hogy mit látott.
- Nem, nem, nem és nem! És kérlek, ez maradjon köztünk! - engedem el kérlelően, ő pedig hangosan felnevet. De mielőtt tovább folytathatnánk a megbeszélést a csipogó jelzett mindenkettőknek. Kezdődhet egy újabb húzós nap a sebészeten.
Ma 12 órát nyomtam le, 4 komplikált műtéttel. Nagyon fárasztó és nehéz napom volt. A nyakam masszírozva jövök ki a kórház kapuján, egyenesen a parkolóba. A kórháztól nem messze lakom, úgy 20perc kocsival. Eddig több, mint egy óra volt az út, de hogy anyám meghalt, mindenét rám hagyta. Bele értve azt a kertes házat is, ahol felnőttem, így haza költöztem. Szeretem ezt a kertvárosi részt, csendes és a szomszédok is kedvesek. A ház nem nagy, de az elrendezése tágas. A bejárati ajtón belépve a nappali van. Balra egy amerikai konyha ebédlővel, és egy vendég szoba. Jobbra a hálószoba, mellette pedig a fürdő. Semmin nem változtattam mióta itt lakom. A falon még mindig ott van a mérce, amivel Marie jelölte meg minden évben a születés napomon, hogy mennyit nőttem. Anyám nem nagyon vette ki a részét ezekből. Általában odaadott Marienak egy borítékot, hogy vegyen nekem egy tortát, meg amire épp szükségem van, de ő maga sosem volt itt. Apámat nem is ismertem, tulajdonképpen senki. Beültetett gyerek vagyok. Igen.. kiválasztották azt a hím sejtet, ami biológiailag a legmegfelelőbb és bumm, itt vagyok. Amit biztosan tudok, hogy a mogyoró barna szemeimet tőle örököltem, köszi apu.
Fáradtan nyúlok el a kanapén és élvezem a csendet. Bármilyen hosszú is volt a napom, a tegnapi férfit nem tudom kiverni a fejemből. Folyton megjelenik előttem, azzal a bugyiszaggató mosolyával. Pedig tudom, hogy Ő nem olyan ember akinek egy lánynak az álmaiban lenne a helye.
Még mindig tisztán érzem, ahogy megérint. Ahogy a nőiességem felé közelít szájával. A lábam közé nyúlok, mert éget a ruha, ami hozzám tapad.
Kopogás szakít vissza a keserű valóságba. Rá nézek az órára, 21:18. Mégis ki a franc lehet ilyenkor?! Nyögve kelek fel a kanapéról és dühösen ajtót nyitok. Egy feketébe öltözött férfi áll előttem, egyenesen a mellkasába bámulok. Tekintetem az arcára emelve, meghűl bennem a vér.
- Hello baby. Beszélnünk kell! - meg sem várva beinvitálásomat, kezével beljebb tolta az ajtót és be lépett az otthonomba. Egyértelműen látszik, hogy két külön világból származunk. Minden hófehér vagy vilagos színű, ami drasztikusan el tér tőle. Nem csak a ruhája fekete, de belőle is árad a sötétség. Ez a hatalmas férfi helyet foglal a kanapén, amitől az egész olyan aprónak tűnik, mintha a ház is össze ment volna. Az ajtót becsukva, még mindig csak állok. Ott állok és figyelem azt az embert, aki felborította a világom. Aki, bár tudom, hogy nem kéne, de minden vágyam megtestesítője. Olyan, mint a pokol, amit nekem készítettek elő. A felismerés hideg zuhanyként ér, lábam földbe gyökerezik. Tudja hol lakom, tudja ki vagyok. Ez azt jelenti, hogy egy valószínűleg nagyon veszélyes emberbe botlottam bele. Ma vagy meghalok, vagy életem legjobb éjszakája lesz. Istenem, mit csináljak most?!