A zsoldos szerető

16 rész

Helen

- Tessék! - ül le mellém Vilma egy bögre teával. - és most meséld el nekem, hogy mi történt. Pocsékul nézel ki. - a bögrét szorítva ülök a kanapén. Nem igazán tudom még én sem, hogy mi történt. Sóhajtva fogom meg a fejem, ami szét akar szakadni.
- Másnapos vagyok. - zárom rövidre. Biztosan tudom, hogy Vilmat nem győztem meg csak ennyivel, de nem firtatja tovább. Nem tudom valójában mi zajlik le bennem, teljesen össze vagyok zavarodva. Végülis ki derült, hogy az anyámat megölték és tulajdonképpen volt apám. Ráadásul a férfi, akit szeretek, nem szeret viszont. Az meg hab a tortán, hogy valószínűleg ő többet tud rólam, mint én saját magamról. Dimitrij a kezembe nyomott egy mappát, ami a múltat írja le, de nem tudom, akarom- e tudni mi van benne.
- Gyere! - ragad meg a karomnál és leültet az étkezőhöz. - edd meg a levest. A legjobb gyógyszer másnaposságra. Higgy nekem! - valójában a kedvessége az, ami nekem most igazán gyógyír.
- Mit csinálsz? - kérdem tőle, mikor észre veszem, hogy ételt pakol el dobozokba.
- Viszek Viknek is enni. - az arca elpirosodik.
- Vik itt van? - kérdem értetlenül.
- Persze. Majdnem mindig itt áll a ház előtt. - hát ezért nem találkoztam vele a kastélyban. A barátnőmet figyelem, aki gondossággal teszi el az ételt és kedvesen mosolyog. Az arca rózsaszínű. Csak nem?
- Vilma.. te kedveled Viket? - kérdem óvatosan. Amire rák vörös lesz az arca. Évek óta ismerem Vilmat, de zavarban még sose láttam.
- Nem beszél sokat, de kedves férfi. Alig alszik vagy eszik csak azért, hogy vigyázzon rám. Ritka az a férfi, aki önmaga helyett téged tesz az első helyre. - vissza fordul a szatyrokhoz. - nem soká jövök! - ezzel megint egyedül maradtam. Bár most jól esik a magány. Vilma szavai csengenek a fülembe. Veszek egy mély levegőt és vissza sétálok a kanapéhoz, ahol magamhoz veszem a dossziét. Ahogy kinyitom, kiesik belőle egy fénykép. Rajta van az anyám, előtte én. Mellette talán Andrej, és mellettem David. Biztosan tudom, bár a fénykép már vagy 20 éves, de David vonásai ugyanazok maradtak az évek múlásával. Értetlenül nézem a dossziét, ami üres. Egyetlen fotó és egy levél van benne nekem címezve. Remegő kézzel fogom meg.

Helen

Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy én már nem vagyok. Az életem arra tettem fel, hogy téged és az anyádat is megóvjalak attól a világtól, amihez tartozom, de ez nem sikerült eléggé. Nem rég még ott álltam a diploma osztódon, ahol az orvosi esküt is le tetted. Azóta gyönyörű nővé lettél pont, mint az anyád. Tudom azt hiszed nem volt apád, ez részben igaz is, de tudnod kell, hogy habár te nem láttál engem, én minden lépésed figyeltem! Először és utoljára, bár tudom, hogy nincs jogom hozzá, de kérnék tőled valamit. Kérlek, élj boldog életet! Élj úgy, hogy ne legyen mit megbánnod!

Apád

A világom teljesen megváltozott. Annyi minden van még mindig, amit nem tudok. Rengeteg kérdés van bennem és az egyetlen aki megválaszolhatja őket az David.
- Helen. - Vilma hangja tele van aggodalommal, amikor hozzám siet és átölel. Észre se vettem, hogy sírok.
Eltelt pár óra mióta a levelet elolvastam.
- Az isten verje meg Helen! Szedd össze magad és menj békülj ki vele! - csípőre tett kézzel áll mellettem Vilma. Egy rövid nadrág, és fekete top van rajta. Lófarokba kötötte hosszú fekete haját. Csak állok és nézem, ahogy forgatja a szemét. - Mindent nekem kell csinálni? - a karomnál fogva rángat maga után a szobába. Leülünk az ágyra és a sminkjeit teszi közénk.
- Honnan veszed, hogy össze vesztünk? - kérdem tőle, mikor számomra ismeretlen cuccokat szed elő a sminkes bőröndjéből.
- Még tapasztalatlan vagy a szerelemben. Nem szabad ennyire a szívedre venni. A férfiak egyébként ritka egyszerűek. Nem tudja mit érzel, amíg el nem mondod neki. Nem tudom min vesztetetek össze, de azt tudom, hogy nem adhatod fel azelőtt, mielőtt tényleg elkezdődne. - a mosolya rám is átragad. Miután ki sminkelt és kiválasztotta a ruhámat elismerően nézem magam a tükörben. A smink szolid, mégis kiemeli a szemem. A ruha pedig eszméletlen. Egy nagyon rövid fekete ingruha, amit a derekán egy övvel kötöttünk meg és eléggé mely dekoltázsa van. Már az ajtóban állok, amikor rá nézek az órára. Hajnali 1:24 van.
- Már biztos alszik. Nem mehetek át csak úgy, ilyen későn. - mondom magamnak, sem mint Vilmanak.
- Ez a lényeg! Ha ébren van és iszik, akkor tuti, hogy szeret. Ha alszik, akkor nem vagy olyan fontos neki. - Vilma lök ki az ajtón és egészen a kocsiig kísér. Végülis nincs mit veszítenem.
Bátran és határozottan indultam el otthonról, de most hogy itt állok a kastély előtt, a bátorságom kezd eltűnni. Nincs vissza út, válaszokat akarok és addig nem megyek sehova, amíg meg nem kapom. Vilma utolsó mondata villámként csap belém. Az ajtó előtt állva még elmondok egy imát. Kérlek, légy ébren. Remegő kézzel, óvatosan nyitok be az ismerős szobába. Belépve rögtön meglátom Davidet, aki ugyanabban a melegítőben van, mint tegnap este. Az ablaknál áll, egy pohárral a kezében. Épp az ajtót csukom be, amikor szembe fordul velem. Arcára ki ül a döbbenet és valami más. Talán megnyugvás?
- Ébren vagy. - mondom ki hangosan azt, ami a fejemben jár. Ez azt jelenti számítok neki, ez pedig melegséggel tölt el.
- Helen.. - a poharat leteszi és felém sétál, de félúton meg áll. Igen, végülis én vagyok az aki megállította nem olyan rég. Csendben állunk, egyikünk sem tud mit mondani. De talán nem is kell. A testem magától mozdul, hozzá sétálok és a fejem a mellkasának döntöm, ő pedig szorosan átkarol. Ebben az ölelésben benne van minden, amit kimondani túl nehéz lenne. Ilyen lehet az, amikor szavak helyett, a szívek beszélnek.