14 rész

364 18 0
                                    

Helen

Körbe, körbe járok David szobájában, a nem tudom hanyadik pohár bort kortyolgatva. Mégis mi ez az egész? Hagytam neki időt, úgy kezeltem, akár a többi pácienst. Ma láttam rajta, hogy még mindig ugyanúgy kíván engem, akkor mégis mi az, ami ennyire vissza tartja? A bárpulthoz sétálva megnyitok még egy üveg bort. Át nézek a szobán és megállapodik tekintetem David íróasztalán. Tudom, hogy valamit titkolnak előlem. Észre vettem, hogy bárhová megyek a kastélyban, valaki mindig van körülöttem. Csak ebben a szobában vagyok igazán egyedül. Meg fogom az üveget és megindulok az asztal felé, hátha találok valamit, ami választ ad. Istenem, mégis hol jár az eszem?! Hogy képzelem, hogy turkáljak a személyes cuccai között?! Olyan nagy lendülettel fordulok el, hogy elveszítem az egyensúlyom és kiesik az üveg a kezemből, egy üvegszilánk megvágja a bokámat. Épp lenyúlnék, de olyan hangosan csapódik ki az ajtó, hogy összerezzenek. David áll az ajtóban. Amint észre vesz, testtartása megváltozik, karjait leengedi maga mellé és fekete szemét le sem veszi rólam. Hirtelen és gyorsan lép hozzám, az ölébe vesz és a kanapéra fektet. Újra itt vagyunk. A teste hozzám simul és nem tudok uralkodni az olyan régóta elfojtott vágyamon. Akarom Őt és tudom, hogy ő is akar engem!
- Jobban kéne vigyáznod magadra! - suttogja a számba. Érzem a leheletét, a bőre melegét. Megmozdul rajtam, megint itt akar hagyni. Na nem, azt már nem! Elég volt ebből! Elkapom a karját és a csípőmmel akkorát lökök rajta, hogy most ő van alul.
- Neked kéne vigyáznod rám! - mondom most én az ő szájába. Nem csak a vágy, hanem a düh is átjárja a testem. Szeme elkerekedik, arcára ki ül a meglepődöttség, ami jól eső érzéssel tölt el.
- Éppen azt csinálom! - kiáltja el magát. Nevetnem kell ezen.
- Úgy akarsz megvédeni, hogy ellöksz magadtól? Mi ez az a szarság? Tényleg azt hiszed akkor nem esik bajom, ha nem vagy velem?! - a vérem forr a dühtől, csuklójába mélyesztem a körmöm. Azt akarom, hogy legalább egy kicsit fájjon neki is úgy, mint nekem. Mosolygok, de a könnyeim útnak indulnak. Az alkohol hatása valószínűleg, de nem tudom irányítani a bennem lévő feszültséget és fájdalmat, amit az elmúlt pár hét okozott. David mozdulatlanul figyeli a kirohanásomat, mi mást is vártam. Valószínűleg én képzeltem bele többet, lehet csak egy átkozott strigula vagyok ennek a férfinek a tábláján. Erőtlenül elengedem és felülök rajta. Érzem a nadrágját, amit át szakít a kőkemény férfiassága. Ohh igen, az édes gyönyör. A pokol gyönyöre. A könnyeim még mindig fojnak, mintha sose akarnának elfogyni.
- Miről beszélsz Helen? - a hangja halk és gyengéd, mintha egy sarokba szorított állat lennék. Hangosan felnevetek.
- Azt hiszed nem vettem észre? Hirtelen el kellett költöznöm, akár hova megyek valaki mindig van körülöttem. Nem hagyhatom el a kastélyt és senki nem hajlandó válaszolni a kérdéseimre. Mit titkolsz előlem? - le pillantok Davidre, akinek fátyolos a tekintete. Szája nyitva van és teljes megsemmisülés látszik az arcán. A könnyeim feladták vagy elfogytak, de már nem jönnek.
- Miről nem tudok, David?! - a hangom hideg és távolságtartó, akár csak én. Azt hittem szerethetek valakit, akit alig ismerek. De mégis, hogy képzeltem, hogy ő viszont szerethet? Végülis más világból származunk, az egyikünk elveszi az életet, a másikunk mindent megtesz, hogy megtartsa azt.
- Sajnálom. - ennyi. Tényleg ennyi. Mosolyogva szállok le róla, és megyek vissza a bárpulthoz. Bár kissé szédülök már. Azt hittem jobban bírom az alkoholt, de kiderült tévedtem. Az üvegszilánkokon át sétálva töltök magamnak még egy pohár bort. Hallom ahogy David is felül a kanapén, de nem nézek rá.
- Ha nincs semmi, amit mondanál, akkor távozz! - egyre ki iszom a poharam, bár már nem igazán hiszem, hogy több alkohol kéne nekem. Holnap nagyon fog fájni a fejem.
- Rendben, elmondok mindent. De ígérd meg, hogy utána itt maradsz és engeded, hogy vigyázzak rád! - legyintek egyet. Egyre inkább forog a szoba, ezért a pultnak dőlve tartom még valahogy magam. David sóhajt egyet és át sétál az íróasztalhoz. A fiókból kivesz egy dossziét és az asztalra dobja, majd az ablak felé fordul. Szerencsére. Szédülve, imbolyogva megyek a dossziéért. Kinyitom, de nem tudom elolvasni. Össze folynak a betűk, a lábam alig tartja magát ezért az asztalon támasztom magam kétoldalt a kezemmel.
- Körülbelül 22 éve ismerem az anyádat. - kezdi David, az ablak felé fordulva. - Nekem nincsenek szüleim, árva vagyok. Az árvaház ahol laktam, maga volt a pokol, ezért megszöktem. Egy férfi tálalt rám, egy nagyon hideg éjszakán, aki ide hozott. Édesanyád volt aki megvizsgált. Kedves volt hozzám. Utána tudtam meg, hogy egy zsoldos katona volt a férfi, aki megmentett. Andrej nagyon sokat tett értem, apám helyett apám volt. Megtanított arra, hogyan védjem meg magam és a szeretteimet. Minden, ami ma vagyok, az neki köszönhető. Sokszor találkoztam veled is, amikor még itt laktál. Sokat voltunk együtt. Andrej azért képzett ki sokkal jobban másoknál, hogy vigyázzak rád és hogy egy nap át vegyem a vezető szerepét. Mindketten jó emberek voltak. Szerették egymást és téged is. Körülbelül 3 éves lehettél, amikor Andrejt megfenyegették, ezért úgy döntöttek, hogy külön válnak. Ti anyáddal elköltöztetek és próbálták a lehető legtávolabb tartani tőled ezt a világot. Egy nap írtunk egy szerződést, amiről már tudsz. Az anyád nem balesetben halt meg. Megölték. Andrej ellenségei rájöttek, hogy ő a gyenge pontja, ezért elvették tőle. Akkor hozta az íratlan szabályt, hogy nekünk zsoldosoknak nem lehet semmilyen érzelmi kapcsolata. Nem sokkal később egyszemélyes háborúba kezdett az elkövetőkkel, de előtte még rám bízta az életed és a zsoldosok életét is. Illetve azt a mappát, ami előtted van. Azt mondta, ha eljön az ideje adjam át neked. Bár nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtörténik. - fordul felém David. Én az asztalon tamaszkodok. Minden porcikám remeg a felismerestől.
- Andrej volt az apám? - a hangom elcsuklik, a könnyeim újra eláztatták az arcomat, keserű sós ízt hagyva a számban. Felpillantva látom, hogy David bólint. Meghátrálok. Az egész testem reszket, fájdalom fut végig rajtam. A gondolataim szétrobbannak a fejemben és a mellkasomban. Nem kapok levegőt. Szédülök, forog a világ velem. A lábaim megadják magukat és elsötétedik minden.

A zsoldos szerető Where stories live. Discover now