A zsoldos szerető

3 rész

David

A fiúknál jóval előbb értem vissza. Eléggé frusztáltan, miután az a csaj lelépett. A szállásunk egy régi kastély, erős vas kapuval. Az erdő mélyén van elrejtve, távol a kíváncsi szemektől és fülektől. Ami nem hátrány, ha az ember zsoldos katona. A kocsi ablakából intek a kamerába, hogy engedjenek be. Miután megérkezem, saját lakrészem helyett, Dimitrijhez indulok. Ő a technikai zseni a csapatban. Bárkit, bárhol és bármikor képes megtalálni. Mióta diagnosztizálták nála a halálos kórt, azóta nem jár velünk terepre, de a kastélyból még mindig segít nekünk tudásával. Ő közülünk az egyetlen, akinek van felesége. Ez egy íratlan szabály! Aki terepen jár, annak nem lehet semmilyen érzelmi kapcsolata! Névtelenek vagyunk, nincs dög cédulánk, családunk. Amikor meghalunk, nincs temetés, névre szóló sír, nincs hova menni hozzánk. Ha mázlink van, be dobnak minket egy köz sírba, ha nincs, akkor az lesz a helyünk, ahol elhagy minket az élet. Nem tudjuk ez mikor történik meg. Bármelyik bevetés lehet az utolsó. Ezt se asszony, se gyermek nem érdemli meg. Azt meg pláne, hogy az ellenség a szeretteinkkel fenyegessen, épp ezért tartunk távolságot. Az alkalmi élvezeteknél nem megyünk tovább.
A kastélyon átvágva érkezek meg Dimitrijhez ahova, mióta felesége van, bekopogok.
- Mi a helyzet? - nyit ajtót mosolyogva. Még mindig jó erőben van, a betegsége ellenére is. A változás csak annyi, hogy a fekete egyenruhát, joggingra cserélte.
- Meg kéne találnod valakit. - török a lényegre. Kinyitja az ajtót, és karjával mutatja, hogy menjek be. Túl teng bennem még mindig a szexuális feszültség, ezért nem ülök le. A szoba egyik végében lévő íróasztalnak dőlők, így a faltól falig érő monitor rengeteg előttem van. Dimitrij le ül egy gurulós székre és pötyögni kezd a billentyűzeten.
- Szóval kit keressek? - kérdi hátra sem fordulva.
- A mai akció helyszínén nézd át a vendéglistát. Olyan 20 - 30 év közötti nőt keress, akit Helennek hívnak. - adom ki a parancsot. Körülbelül 2 perc alatt megtalálta és felküldte a képét az egyik monitorra.
- Teljes profil? - kérdi még mindig háttal ülve nekem.
- Igen! - előveszem a tőrömet és játszok vele, amíg farkas szemet nézek azzal a nővel, aki hamarosan a nevemet fogja sikítani.
- Ez nem munkával kapcsolatos, jól gondolom? - amíg az adatbázis letölti a szükséges információt, Dimitrij felém fordul a székével és mindent tudóan néz rám.
- Nem. Ez most személyes. - hatalmas vigyorral az arcán fordul vissza, én pedig a tőrömet tovább forgatva hagyom figyelmen kívül.
-

Többé már nem főnök! - mondja halkan.
- Mivan?! - emelem rá a hangom. A tört vissza teszem a helyére és kihúzom magam.
- Ő Dr. Helen Harvey. Dr. Ursula Harvey lánya. - fordul felém óvatosan.
- Mi a fasz van?! - 2 lépéssel felszántom a szobát, egészen a gépig, ahol a lány születési adatai vannak. Ököllel támasztom magam az asztalon, miközben elolvasom a nyilvánvalót.
- Kérem a mappát! - rá sem nézek Dimitrijre, de még így is érzem magamon kíváncsi és óvatos tekintetét. Fogcsikorgatva veszem el a papírokat és szó nélkül viharzok ki a szobából, át egészen a saját lakrészembe, ahol a mappát az iróasztalomra dobom. Leveszem magamról a bőrkabátot és a székre hajítom. Úgy sétálok át a személyes bárpultomhoz, ahol töltök magamnak egy pohár whiskyt, amit egy húzásra ki is iszok. Az alkohol égeti a torkomat, de még ez sem csillapítja a dühömet. Meg fogom az egész üveggel és le ülök az íróasztalomhoz. Töltök még egy pohárral és kinyitom a mappát.

Helen Harvey
Született: 1998.augusztus.27
Anyja: Dr. Ursula Harvey
Apja: Ismeretlen

A rohadt életbe. Majdnem megdugtam a doki lányát. Az öklömre hajtom a fejem. Úgy érzem forog a világ körülöttem. Jó pár éve már annak, hogy szerződést kötöttünk Ursulával, miszerint, ha egyszer vele valami történik, a lánya veszi át a helyét. De úgy gondoltam, azzal védem meg a lányát és az ő emléket, ha távol tartom ettől az élettől. Nem akarom, hogy úgy végezze, mint az anyja. Erre most itt van. Egy gyönyörű felnőtt nő, akinek alig tudok ellenállni és aki ugyancsak kiváló orvos.
Az igazság az, hogy a doki halála óta, nem vettünk fel senkit. Nincs orvosunk, pedig arra nagy szükség lenne. Eldöntöttem. Felugrok az asztaltól és a panoráma ablaknál nézek ki a sötét erdőre. Hagytam neki 6 hónapot. Ideje, hogy a Harvey lány teljesítse a szerződés rá eső részét, cserébe megvédem mindentől. De hogy magamtól sikerülni fog e, azt csak remélni tudom.
Átkozottul lassan telt el a nap. Tudom, hogy ma este 8ig dolgozik a kórházban, így 9 körül tervezek érkezni hozzá. Akárhányszor eszembe jut, a farkam kőkeményen jelez, de próbálok nem tudomást venni róla.
A címet beírom a GPS-be, várható érkezés 21:25. Tökéletes. A gázt tövig nyomtam egész úton, amivel spóroltam pár percet. Leparkolok a ház előtt. A lámpa ég, szóval itthon van. Remélem nem valami ficsúrral van kettesben. Ennek a gondolatától is hányingerem lett. Át szaladtam a kis kerten és bekopogtam hozzá. Amint kinyitja az ajtót és megismer, az arca színe halvány rózsaszínre változik.
- Helló baby. Beszélnünk kell! - kikerülve őt, bemegyek a lakásba. Már jártam itt régebben, semmi nem változott. Ugyanaz a kórházi tisztaság és szín. Nem valami eredeti. Leülök a kanapéra, szét tett lábakkal. Ő pedig csak ott áll. Zöld műtős ruha és fehér köpeny van rajta. Még a fonendoszkóp is a nyakában van. Lezseren felkötött haja miatt a nyaka szabadon van, amitől a nadrágom megint megkeményedik. De a szemében most nyoma sincs a tegnapi vágynak, helyét a félelem vette át.
- Ne aggódj, megígértem az anyádnak, hogy egy ujjal sem érek hozzád. -teszem fel a két kezem ártatlanul. A félelmet az értetlenség vette át. Közelebb sétált hozzám, ha kinyújtanám a karom, megérinthetném feszes seggét.
- Mit mondtál? - krákogva elő veszem kabátom belső zsebéből az anyjával kötött szerződésünk és könnyen a dohányzó asztalra lököm. Kinyújtott tenyeremmel mutatom neki, hogy tessék, olvasd el. Miközben a szerződést olvassa, én tetőtől talpig végig mérem. Tényleg eszméletlen teste van. Hosszú lábak, formás fenék, vékony derék. Férfi becsületemre legyen írva, hogy nem vágom azonnal itt a kanapén hanyatt. Lassan minden csepp vér át száll az agyamból az erekciómba, ezért felállok és átsétálok a konyhába, ahol az ebédlő asztalnak dőlők, pont vele szemben. Jobb így itt tárgyalni, mintha a lábam közt állna végig.
- Ez még micsoda? - hangja egy oktávval emelkedik, miközben a papírt forgatva sétál hozzám. - Most szórakozol velem? - áll meg előttem, a papírt magasan feltartva. Teszek felé egy lépést, amitől ő ijedten meghátrál, és a konyhapultnak esik. Mellé teszem két kezem, úgy tamasztom meg magam, miközben lehajolok hozzá.
- Úgy nézek ki, mint aki szórakozik?