A zsoldos szerető

8 rész

Helen

Közelebb lép hozzám, miközben tekintetét le sem veszi rólam. A szívem kihagy egy ütemet és érzem ahogy testem elönti a forróság. Egészen a falig hátrálok tőle, de amikor már nincs tovább mennem, ő egyszerű könnyedséggel végig simít a karomon, amitől görcsbe rándul a gyomrom. Az eszem tudja, hogy távol kell maradnom tőle, hogy vigyáznom kell vele. De a testem nem engelmeskedik.
Fejem mellett támaszkodik meg egyik kezével és olyan közel hajol hozzám, hogy érzem leheletét a bőrömön.
- Ha így nézel rám, nem ígérem, hogy jó fiú maradok! - suttogja a fülembe. Hangosan veszem a levegőt. Lábaim remegnek, amit ő is észre vesz, ezért másik kezével a póló alá nyúlva csípőmnél tart meg. Az érintésétől felnyögök, olyan mintha áram ütés érne. Teljesen hozzám préseli magát, így merev farka a hasamba nyomódik. Bele csókol a nyakamba, mire sóhajtva a néven szólítom. Megáll a mozdulatban és minden izma megfeszül. Morogva, lihegve enged el. Fekete szemével szinte levetkőztet. Látszik rajta, hogy nagyon harcol önmagával. Orra alatt motyogva száguld át a gardróbba, ahol nem tölt el 2 percet, majd felöltözve áll meg, az ajtó kilincsét szorongotva.
- Feküdj le! - rám sem nézve dobja oda, és azzal el is tűnik. Egyedül maradok a gondolataimmal. Már megint.. a kanapéra fekszem és a plafont bámulom. Egész testem úgy ég, mintha a pokolban lennék. A saját poklomban. Minden porcikámmal kívánom őt és ennek felismerése letaglóz, pedig ez a kiábrándító valóság. Nem tudok ellenállni neki és dühös vagyok rá, amiért mindig faképnél hagy. Dühös vagyok magamra, amiért ennyire lázba hoz, pedig nem is ismerem. Ez az érzés, amit kivált belőlem, ellen megy mindennel amiben hiszek. Hiába próbálkozom nem megadni neki magam, akárhányszor a közelemben van elvesztem a józan eszem. Akarom őt!

Nem tudom mikor aludtam el, a nap sugarai keltettek fel. Egy takaró van rajtam, pedig biztos, hogy anélkül feküdtem le. Felállok és látom, hogy David az asztalnál ül.
- Jó reggelt baby. - már megint az a bugyiszaggató mosoly.
- Jó reggelt. - az ágyra nézve látom, hogy érintetlen. - egész végig ott ültél? - kérdem felhúzott szemöldökkel, amire csak hümmögés a válasz. A fürdőszobába indulok, hogy elvégezzem reggeli rutinomat. Már a saját ruhámban állok előtte, de ahogy rám néz olyan, mintha meztelen lennék. Krákogva felkötöm a hajam, biccentek egyet felé és ott hagyom szó nélkül. Akárcsak ő megannyiszor. A rendelőbe sietek, hogy ellenőrizzem a beteget. Talán 3 órát aludtam, de a sürgősségin már megszoktam, így teljesen éber vagyok. Megérkezve látom, hogy a katona ébren van és Kyung-Mival beszélgetnek. Amikor meglát azonnal elmosolyodik.
- Jó reggelt Helen. Milyen éjszakád volt? - arca nyúzott, de sem a szemében, sem a hangjában nincs fáradtság.
- Nehéz. És nektek? Hogy érzi magát? - fordulok a férfi felé, akin egyáltalán nem látszik, hogy az éjjel műtéte volt.
- Köszönöm Doktor nő, minden rendben van. Eriknek hívnak. - nyújtja felém a kezét, de vissza teszem az ágyba.
- Ne mozgassa még a karját! Kyung-Mi, menj pihenj le. Innen át veszem. - mosolygok rá, ő pedig el is megy.
- Erik, lecserélem a kötést, hogy megnézzük a sebet. Lehet ez egy kissé kellemetlen lesz, de nem tart sokáig. Rendben?- nézek végig a szemébe.
- Ne aggódjon Doktor nő, kemény fából faragtak. - széles mosoly van az arcán, ami rám is átragad.
- Nagyon szépen kezd gyógyulni. Ha ilyen tempóban halad, 2nap múlva már el is mehet innen. - ki dobom a kesztyűmet és vissza fordulok felé.
- Még 2 nap?! - horkan fel - Nincs az a pénz, amiért én még 2 átkozott napot itt töltsek. Kutya bajom Doktor nő, jól vagyok! - karba tett kézzel nézem, ahogy felül az ágyon. Oda sétálok hozzá és mutató ujjammal megnyomom a vállát, amire hangosan felszisszen.
- Uhum... kutya baja. - a jelenetet hangos nevetés töri meg. David az, de fogalmam sincs mióta áll itt.
- 2 napig még szigorú fekvés és megfigyelés! Nem szeretném, hogy a varratok felszakadjanak, vagy a seb elfertőződjön. A golyót sikerült kivenni és szerencsére nem sértett semmi fontosat. De azért ne kockáztassunk! - David mellé lép és a vállánál fogva tolja vissza, amire Erik arca eltorzul.
- Fogadj szót a dokinak haver. Jobb itt feküdni 2 napig, mint a hulla házban. Pihenj, amíg tudsz, mert még nem végeztünk! - arcuk megkeményedik, ahogy össze néznek. Erik bólintva vissza fekszik és grimaszolva lelöki magáról David kezét.
- Áu.. - suttogja, mire mindketten felnevetnek.
- Később még benézek. - elindulok kifelé, hogy magukra hagyjam őket, de David megállít.
- Köszönöm. - olyan gyengédség árad most belőle, amit eddig még nem láttam. A kastélyban sétálok céltalanul, miközben csak az arca van előttem. A férfi, aki kegyetlen és számító, most olyan kedvesen nézett rám, ahogy eddig még nem.
- Reggeliztél már? - kiabál ki az ebédlőből Kyung-Mi. - gyere be és egyél velünk! - válaszomat meg sem várja és tesz még egy terítéket az asztalra. Az ebédlő is tágas, akár csak a kastély minden része. Egy hosszú fa asztal van közepén hozzá illő székekkel, a fal mentén pedig 4 nagy ablak, ami kellőképpen megvilágítja az egész termet. Minden tele van szépen díszített, válogatott étellel, akár egy svéd asztal egy menő hotelben.
- Ülj ide. - kihúz egy széket, ami az asztal főtől balra van. - Tudom, hogy ijesztőnek tűnik, de adj nekik egy esélyt. Hidd el, valójában jó emberek. - suttogja a fülembe, miután leülök. Szép lassan érkeznek, mindenki elfoglalja a helyét. Velem szemben Dimitrij ül, mellette Kyung-Mi. Egy magas, jól kidolgozott testű férfi ül mellém, akinek szintén felnyírt szőke haja van és kék szeme. Előtte pedig egy másik, foglal helyet, aki hasonló karakterű, de fekte hajú. Eléggé merev és magánakvalónak tűnik. David jön utoljára, talán ő a legnagyobb közülük, izmos testén feszül fekete ingje, amit a karján felhajtott. Helyet foglalva mosolyogva körbe néz és két karjával mutatja, hogy ehetünk.
- Éhen döglök. - sóhajt fel a mellettem ülő férfi miközben két tenyerét össze csapja és neki áll a tányérját megtölteni. Kedves, semmit mondó beszélgetés folyik, ami számomra furcsa. Mintha egy családi összejövetelen lennék, amiben nekem sosem volt részem.
David megtörli a száját és felemeli az egyik kezét, amitől mindenki rá figyel. Határozottan tisztelik ezt a férfit és kezdem megérteni miért.
- Szeretnénk megköszönni, hogy elvállaltad a munkát és segítesz nekünk. Hálásak vagyunk érte. - néz rám, miközben őszinte kedvesség van a tekintetében, teljesen zavarba hoz. A többiek is tapsolni és éljenezni kezdenek. Olyanok, mint a gyerekek. Kyung-Minek igaza volt. Csak adnom kell nekik egy esélyt.