Snowman ( egyperces bl)

13.

Az éjjel-nappali üres volt, hajnali háromkor legfeljebb csak részeg vagy agyon energiaitalozktt tinibe futott az ember. Mégis, amikor fél négyet ütött az óra egy jóképű férfi lépte át a bolt küszöbét. Nem igazán keltették fel az érdeklődésemet az emberek, akárki is fordult meg itt, de ő másabb volt. Ismertem. Takahiro volt, az iskolai crushom. Pont karácsonykor hagyott lógva. Egy szó nélkül lelépett, mikor szerelmet vallottam neki.
- Régen láttalak, Natsume - szólított meg, mire a pulthoz vágtam a magazinom és felkaptam a fejem.
- Pe-persze - fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Csak a kabbe, nyald ki és hasonló dicséretek kívánkoztak ki belőlem.
- Hogy vagy? - Egy régi aktatáska volt nála és egy onigiri. Leolvastam a termék kódját, csak azután válaszoltam.
- Minden rendben. - Elmosolyodott, mire kirázott a hideg. Volt valami különös a tekintetében.
- Örülök, tudod, egy barátodtól tudtam meg, hogy itt dolgozol. Szerettem volna neked még valamit elmondani, mielőtt távoznék.
Kicsit dramatikusan fogalmazott. Hiszen évek óta felém sem nézett, miért pont ma?
- Szerintem... -  Nem tudtam befejezni, mivel megragadta a kezem és magához rántva megcsókolt.
- Mi a fenét képzelsz te magadról?
- Szeretlek - túrt tincseim közé. - El akartam mondani, de túl nehéz volt. Évek teltek el, próbáltalak elfeledni, de hiába. Nem tudtalak. S most is, a törött, fagyos... a halálban, csak rád tudok gondolni. Hibáztam.
- Má-már késő -dadogtam, s bíbor virágok bontottak szirmokat arcomon.
-Tudom. Túl késő - meghajolt előttem. - De nem hiábavaló. - mosolygott rám, majd távozott. Összezavarodtam... utána siettem, de mintha csak a föld nyelte volna el. Elhatároztam, hogy felhívom, de amikor csörgettem, nem vette fel senki. Amikor végeztem, elhatároztam, hogy nyolc felé megpróbálom, hátha csak alszik. A fülembe dugtam a fülhallgatóm s a reggeli műsort hallgattam. Ropogott a lábam alatt a frissen esett hó, miközben a dalokat dúdolgattam.
"Last christmas I gave my heart" - untam, de mégis minden évben zokszó nélkül meghallgattam ezerszer. Mikor már a házam előtt jártam, akkor vettem észre, hogy egy összetört kocsi áll a házam betonfala előtt.
- Elnézést, mi történt? - elmondták, hogy az autó sofőrje elaludt vezetés közben, s mielőtt észrevehette volna a falat frontálisan neki ütközött. Nem mertem többet kérdezni, megköszöntem, majd távoztam. Takahiro továbbra se vette fel. Végül feladtam. Másnap éjszaka dudálasra ébredtem, s mikor kinéztem, az ablakpárkányomon egy onogiri pihent. Pont olyan, amilyet a férfi vett. A térdeimre bicsaklottam s a könnyeim megeredtek. Zokogás marcangolta bensőm, négy hétig sírtam.