the Best collecTion of short Stories (18+)

Teo (18+)

Jessintheboxx -nak <3

*

*****UPDATE!"in LOVE and WAR" címmel olvashatjátok az előzményeket, és a folytatását a történetnek.******

A Cook megyei Oak Park nevű helységre könnyű, tavaszi nap zuhant 1918 áprilisában. A városka közepén lévő parkban vidáman bólogattak a színesfejű tulipánok. A csalogató napsütés hívta őket táncra az ölelése melegével. Itt békés pillanat honolt, míg az óceánokon túl forrongott a világ.
A hajlongó növénykék mit sem tudtak az ott zajló szörnyűségekről. Erről még az a fiú is keveset, aki épp most vágott át ezen a bizonyos parkon. Lépteinek szele összekoccantotta a tulipánok tarka koronáit. Az egyik vörösnek le is hullott egy bársonyos szirma, a fiú katonai bakancsa alá sodródva. Az nem vette észre, és negyvenkettes lábával rá is taposott, a finom levélke vérző szívként foltlott utána a poros úton.

A fiúnak határozott célja volt a parkkal szemben álló vöröstégla-berakásos ház, és az aljában lévő üzletecske. „Teo-Hugh Kim fotóstúdiója" hirdették a sötét üvegen a frissen festett, vakítóan fehér betűk. A fiú benyitott az ajtón, ami megrezegtette az apró harangokat a feje felett, melyek pont azért voltak odaszerelve, hogy az elmélyült fényképészt mindenképp felverje, bármit is csinál.
Jin érdeklődve nézett körbe a fotóművész műhelyében. A terem jobb oldalán, a fal elé egy fehér anyag volt kifeszítve, ami nem csak háttérként szolgált, az alja a stúdió hideg padlójára is ráfutott. Rajta egy emelhető magasságú szék állt, mint a zongorák előtt szokott, mellette különböző állólámpák és ernyők sorakoztak. Majd egyszerű díszletek tömörödtek a sarokban, mint például kisasztal, száraz virágcsokor, vagy karosszék. Sok különleges dolgot látott Jin, de a legérdekesebbé számára mégiscsak a fotós vált.

Teo félénk mosollyal és erős pislogással bújt elő a sötétkamra mélyéből, majd rendkívül kedvesen, jó szolgáltató módjára, érdeklődni kezdett vendége szándékai felől.
- Szeretnék egy olyan katona képet - bökött hüvelykujjával a kirakat felé a kérdezett, ahol volt néhány kitéve az elmúlt időben divatossá vált szokásból. - Ugyanis holnap indul a hajóm Európába. Amúgy meg Jin Beam vagyok - nyújtott a fotósnak kezet az alig húszesztendős fiú, aki nemrég még csak tulipánokat tiport a helyi parkban, most pedig eltökélt szándéka embereket ölni a világ másik oldalán.
Teo hümmögött, és a lepedő elé tessékelte a határozott vendégét. A katonaruhás fiú elhelyezkedett a kis széken, és kihúzta magát. Ha egy kicsit magasabbnak tűnik, az sosem baj.

Teo a Kodak kamerája mögé bicegett, és ez nem kerülte el a fess Jin figyelmét sem.
- Gyerekbénulás - búgta a fotós a mély, bársonyhangján afféle magyarázatként. De a fiatal fiút nem a másik bice-bócasága, hanem dermesztően mély orgánuma foglalkoztatta.
- Khm... szeretném, ha ilyen hősies, mindenre elszánt képet csinálnál rólam! - mélyítette el a hangját ő is, hogy határozottabbnak tűnjön. Teo belenézett a lencsébe, és egy kicsit élvezte a fiú képének a visszatükröződését. Milyen szép! Kár lenne érte, ha az olasz fronton folyatná el lelkes szívének vörös cseppjeit - gondolta a művészi túlzásokkal megáldott fotós, de szót nem szólt, csak a munkájához fogott, elkezdte beállítani a kamerát.

- Aztán mér' mész te a háborúba? - kérdezte, miközben fél szemmel méregette a vendégét és az arcán játszó fényeket. Jin szép volt - ezt Teo rögtön látta, mert a lábával voltak csak problémái, sem a szemével, sem pedig az ízlésével. Egyébként is a Jóisten vödörnyi szépérzékkel keserítette meg Teo életét, ami korán a fotózás felé hajtotta. Rendkívül szigorú volt a szépséggel szemben. De Jin, mindezen szigorú szabályokon keresztülrongyolva érkezett meg Teo stúdiójába, és ezzel együtt a lelkébe is. Teo figyelte a vele szembeülő arcának részleteit. Ahogy a sötét szemeiben megcsillant a huncutság, ahogy szabályos arcát elnagyoltan uralta vaskos, piros szája. Ahogy mosolyra húzta, és akkor Teo gyönyörűségére kivillantak a szabályos, rendesen karbantartott fogai.
- Hát... - szólt a bátortalan válasz. - Egyrészt itthon senki sem kíváncsi rám, másrészt meg nem is tudom... talán segíteni szeretnék a világon.