the Best collecTion of short Stories (18+)

Csúcshatás*

Boldog születésnapot Fruuu94 ! 💜💜💜 Valahol még 28-a van 😊😅

*-* *-* *-*

A szél az arcába fújja a hópelyheket, hiába van rajta szemüveg és maszk, a kis tűszúrás élességű fagyott vízkristályok csak utat találnak a csupaszon maradt bőrfelületeihez. Apró smirglidarabokként dörzsölik, és okoznak neki kellemetlen perceket. Az égre felnézve sem lesz jobb kedve, a hófelhők is egyre vaskosabbá válnak Franciaország egén a feje felett. A Mont Blanc csúcsa még messze van tőle, és az időjárás változása sem abba az irányba halad, amibe szeretné. A tegnap megtett első akklimatizációs mászása remekül sikerült. De most még a Tête Rousse menedékház is elérhetetlen messzeségnek kezd tűnni. Talán vissza kéne fordulnia Chamonix-ba?

Előveszi a magasságmérőjét. Pár percig nekidőlve az erős szélnek vizsgálja a kis műszer által mutatott számokat. Végül úgy dönt, jobban jár, ha megpróbálkozik az 3167 méteren lévő menedékházzal - dönti el. Erőre sarkallja magát, de a vihar is hasonlóan tesz, Namjoonnak fizikai kihívást jelent megtenni a lépéseit az egyre gyarapodó hóban.
- Milyen hülye ötlet télen ide jönni - morogja magában.
Már a Sorbonne-i évei alatt is szerelmese lett a hegyekben való kirándulásnak, gyakran látogatták az Alpok kisebb-nagyobb csúcsait az iskolatársaival. Álma volt egyszer a Mont Blanc meghódítása egyedül is. Valahogy úgy képzelte, mint egy magassági El Caminót, hogy a mászás végén ott várja majd a lelki beteljesülés.

Nos, hát ezt most éppen a csikorgó szél repíti jó messzire tőle, valahová a örökfagyba meredt gleccserek felé. Pedig nem volt gyakorlatlan kiránduló, ma reggel mégsem hozott helyes döntést, amikor az időjárás előrejelzés megtekintés után mégis úgy döntött, nekiindul a hegynek. Úgy számolta, még a várható havazás előtt vissza fog érni Charmonix városába, vagy ha nem, hát meghúzza magát valamelyik menedékházban.
- Itt kellene lennie - motyogja maga elé, de már önmaga sem hallja a saját hangját, száját betömi a széllökések erőssége.

A menedékház körvonalaira vágyik, szeretné, ha felbukkannának, mielőtt hóemberré változik. De csak az egyre gyorsabban kavargó fehérséget látja, és a tűszúrások sokasodását érzi a ruhájából kikandikáló bőrfelületein. Aztán, mint a megváltó Messiás, mégis előtűnik a hóförgetegből egy ház körvonala. Namjoon meglepetten pislog, szempilláira is rárakódik az égi áldás, ennek ellenére egyre biztosabb benne, hogy megmenekül a vihar kegyetlenkedése elől. Igaz, ez nem ugyanaz a ház, ahová a minap ellátogatott, de most bármi megteszi. És ez a bármi éppen előtte van. Újra nekiveselkedik a szélnek, úgy húzza-vonja magát egyre közelebb. Kesztyűs kezével fog a kilincsre és nagyon reméli, hogy nyitva találja. Elvégre azért menedékház, hogy menedéket nyújtson, basszus! Kimondatlan kérésének enged az ajtó, és máris bent találja magát. Gyorsan rántja is vissza maga után, nehogy a vihar is betoluljon vele együtt. Pislogva porolgatja a ruháján otthont talált hópelyheket, majd leveszi a szemüvegét és a maszkját, letörli az arcára olvadó hólét.

- Nahát, nincs itt senki - jelenti ki Namjoon hangosan, elcsodálkozva, hogy a menedékház valóban üresen áll. - Persze, mert szar idő van. Épeszű ember nem indul ilyenkor hegyet mászni, az biztos! - teszi még hozzá gondolatban. Lassan kibújik a többréteg védőfelszerelésből, hogy kényelembe helyezze magát amennyire csak tudja. Amikor ez megtörténik, korgó gyomorral néz körbe. Az egy légterű faházban emeletes ágyak húzódnak az egyik oldalon, a másik falra egy konyhácskát rendeztek be, az ablak alatt étkezőasztal, néhány székkel, a tér közepén pedig egy kanapé kaptak helyet. Namjoon tűnődik magában, hogy hova vetette a sors, miközben a szekrényeket nyitogatja valami fogyasztható dolog után kutatva.