Gyűlöletből szerelem, avagy fordítva? [Tom Kaulitz] Season 1. ✔️

3. Emlékek

-Azta rohadt -mondtam mikor beléptem bátyám szobájába. Kurva jól néz ki

-Ugye milyen jó? Nézd mim van még -ment oda az egyik falhoz amin benyomott kér gombot és megjelent a gardrób..
-Lea veled valami nem oké -nézet rám aggódva. Hogy ne lenne velem valami

-N-nincs semmi bajom -mondtam majd átmentem a szobámba. Csak fogtam a fejem hogy ez mégis miért kellett. Miért pont ide? Miért a régi házamba ahol sok sok emlékem van? Jó lehet ők erről nem tudtak de nagyon rossz érzés. Emlékszem mindenre..amikor anya és apával kicsiként mindig játszottunk, vagy amikor apával bujócskáztunk. Hiányoznak...rohadtul de ők erről nem tudnak semmit sem. A szüleim 6 éves koromban haltak meg egy autó balesetben, árva házban voltam utánna 4 hónapot majd ide kerültem Erikékhez. Annyira utálok itt élni.... Írtam is Chrisnek hogy itt vagyok Lipcsében találkozunk-e. Egy pár perc múlva izgatottan mondta hogy nagyon is szeretne és találkozunk a Zetkin-parkban. Az a park egy csodálatos  és közeli hely a legtöbb emlékem oda tartozik és iszonyatosan hálás vagyok hogy van nekem

-Elmentem -mondtam, bár nem hinném valakit is érdekel. Most mindenki pakol még mindig én nem fogok velük az biztos . Elindultam hát a megbeszélt hely felé, útközben beugrottam egy pékségbe reggelit venni majd mire oda értem Chris már ott volt egyből a nyakába ugrottam

-Annyira hiányoztál -ölelt szorosan magához és pörgött párat velem

-Pedig csak pár nappal ezelőtt találkoztunk -nevettem el magam és öleltem szorosabban magamhoz. Chris és én gyerekkorunk óta legjobb barátok vagyunk.

-Annyi mindent kell mesélned! -mondta majd el is kezdtem neki mesélni mindent, hogy mivolt velem az évek alatt és ilyen dolgok. Utánna szokásos dolgokról beszéltünk majd beültünk egy kis kávézóba is beszélni

-Es Bill? -kérdezte egy idő után.

-Ma szeretném meglepni őt és fiúkat, igazából a koncerten találkoztam vele utoljára annyi év kihagyás van köztünk és az össze veszésünk is..fájt, de brutálra

-Oh csajszi megértem! Ne aggódj minden rendben lesz. Kiserjelek el?

-Nem..nem kell -álltam fel az asztaltól. Mind a ketten kifizettük a kávénkat majd elköszöntünk egymástól. Félek, brutálisan félek. Hogy fog reagálni? Hiányoztam én neki egyáltalán? Tommal megint össze fogok veszni? Nem akarok Tommal találkozni de hát egy házban élnek. Végül amint haza értem felvettem egy bő szürke nadrágot és egy zöld haspólót majd arra egy bő szürke pulcsit. Nem igazán szeretem az alakomat így ezt most muszáj voltam.

Végül eljött az idő. Elindultam hát a Kaulitz ház felé rettegve kezemben az ajándékokkal. Igazából iszonyatosan régen találkoztam velük vagy beszéltem velük, a múltkori koncerten láttam őket és nagyon megváltoztak. Tom raszta haja mindig le volt engedve mostamár pedig egy fejkendővel van megkötve és egy  baseball sapkán át húzva, Bill haja pedig nagyobb lett, fefelé áll tüsis hajként ami nagyon jól áll neki. Bár neki mi nem?
Végül oda értem a házhoz, remegő kezekkel nyomtam meg a csengőt majd egy pár perc múlva nyílt is az ajtó.

-L-Lea? -mondta Bill kikerekedett szemekkel. Gondolom nem rám számitott

-szia..Bill -mosolyogtam majd egy hirtelen pillanatban már karjai között találtam magam -Mi? Te? Itt? Hogyan? Mi történik? -Láttam rajta hogy teljesen össze van zavarodva és nem tudja hova tenni a sokkos állapotát

-Ki az fiam? -hallottam Simone hangját majd megláttam őt is kikukkantani a nappaliból. Amint meglátott szinte felvisitott

-URISTEN! TENYLEG TE VAGY AZ? TE? HOGYAN? ANNYIRA HIÁNYOZTÁL! mesélj el mindent! -húzott már a nappali felé ami együtt volt a konyhával és láttam éppen gondolom az ebédet vagy vacsorát főzte

-Ti is hiányoztatok nekem, huh nagyon sok mesélni valóm van és nagyon hosszú,  arra hogy mit keresek itt az a válaszom hogy ide költöztünk.. -halkultam el a végén és egy erőltetett mosolyal néztem rajuk

-ide vissza? Hova? -kérdezte Bill izgatottan. -olyan régen voltam màr nálatok, milyen a házatok? -ettől a kérdésétől a gyomrom görcsbe rándult amit az anyukája is észre vett

-Bill.. ne most -szidta le fiát aki vette a lapot

-Nincs semmi baj Simone -mosolyogtam rá -a régi házunkba lakunk éppen -kijelentésemre hirtelen mintha leállt volna az idő, csend és döbbenet járta át a légkört közöttünk majd végül elkezdtünk beszélni mindenről, hogy mi történt ezalatt a 4 év alatt, majd Simonenak mennie kellett dolgozni. Így ketten maradtunk Billel. Vagyis csak azt hittem....