Gyűlöletből szerelem, avagy fordítva? [Tom Kaulitz] Season 1. ✔️

27. Hiroshima

Életem legszebb napja volt hogy találkoztam anyáékkal, az igazi szüleimmel. Nem mondom nem kicsit sírtam mikor a rendőrségre bementünk. 11 éven át végig azt hittem hogy ők meghaltak, hogy elvesztettem őket és hogy már nincs senkim se. Apa és a fiúk nagyon megtalálták a közös hangot a zene terén, anya elmondta hogy ők itt laknak Tokióban szóval meghivtak minket egy vacsorára ahol jobban megismerhetik a lányuk barátait. Mit ne mondjak eléggé izgulok hiszen mégis csak a szüleimről van szó és mint minden tini nem igazán oszt meg sok mindent a szüleivel mivel vagy elég kínos lesz a beszélgetés vagy csak simán nem szeretném. Nálam szerintem az első lesz.

-Imádom apudat -nyúlt el Tom az ágyban -Miota gitározik? Nagyon jól megy neki -nézet rám miközben én éppen pakoltam el a ruhákat mivel hát állunk tovább holnaptól.

-Nem tudom -ennyi jött ki a számon. Nem tudom apám mióta gitározik, mikor kicsi voltam sose csinálta.

-Valami baj van? -ült fel az ágyon mire csak megráztam a fejem jelezve hogy semmi baj ne aggodjon -Hát jólvan de ha van valami nekem elmondhatod nyugodtan

-Köszönöm Tom, de nincs semmi ne aggódj. -mentem be a konyhába hogy igyak valamit mikor két kéz ölelte át a derekam

-Mennyire csipjem ki magam a vacsira? -kérdezte miközben a nyakamat puszilgatta

-Tom elég -húztam el magam -Nem tudom, légy csak önmagad -mosolyogtam rá ő pedig bólintott.

16:00

Mindannyian itt ülünk a szüleim házába (vágok be róla képet) nagyon szép ház és sajnálom hogy nem velük nőttem fel. Nem a ház miatt hanem mert nagyon kedvesek. Szóval itt ülünk mind az öten az asztalnál, bíztam a fiúkban hogy minden jól fog menni és igen. Nagyon jól megy minden. Bill szó szerint saját magát adja, szó szerint de apám szereti és meglepetésemre ő is olyan személyiségű.
Tom ült mellettem akinek megéreztem remegő kezemen, hát igen kicsit ideges voltam. Jó na nem kicsit, féltem mi lesz.
Végig beszélgettünk, kérdeztek a sulit is hogy milyen mondtuk hogy elmegy. Egy szót se ejtettünk arról hogy engem elraboltak, majdnem megerőszakoltak, a maffiáról. Semmit.

-Anya, nekünk mennünk kellene. -léptem be a konyha részhez, hasonló volt az elrendezés mint a fiúk házába.

-Oh máris? -szomorodott el

-Nekünk mennünk kell tovább ne haragudj de ígérem írni fogok és fél foglak hívni! -öleltem meg ő pedig vissza, anya egy évvel fiatalabb apánál vagyis 33 éves ami tök fura hogy ilyen fiatal szüleim vannak. -Megadod a számodat? -anya csak bólintott majd be írta a telómba és én is az enyémet az övébe. Szomorú búcsút vettünk egymástól majd végül vissza indultunk a hotelba hogy kialudjuk magunkat. Holnap lesz egy újabb koncert a fiúknak Hiroshimában, a szüleim azt mondták mindenképpen eljönnek megnézni őket. Bill mondta hogy akkor a kapunál várjanak ránk és akkor kapnak VIP kártyát. Apa nagyon örült. Mikor vissza értünk a Hotelba mindenki elment letusolni majd aludni. Újra Tom karjai között aludtam el.

-Jó reggelt gerlepár -húzta el a függönyt Bill, hogy az anyádat

-Au Bill -bujtam be a takaró alá amire mind a két fiú felnevetett -Ez fájtak a szemeimnek -kukucskáltam ki

-Jaj a drága szép szemeid. Csajszim délután 13:00 van jó lenne készülődni és enni valamit nem gondolod? -mondta Bill majd Tom elindult a konyhába

-Ehhhh aludni akarok -huztam magamra a takarót és csuktam vissza a szemem. Ám Bill rám ugrott olyan erővel hogy felnyögtem egyet. Nem mondom hogy nehéz de azért tőlem lehet egy 14 kilóval több hiszen mégis csak fiúból van

-Na felkelsz vagy megcsikizlek -mondta én csak a paplan alá bújtam de ő lehúzta rólam és elkezdett csikizni. Nem bírtam abba hagyni a nevetést még akkor is nevettem mikor nem csikizet de egyből folytatta.

-Ha-hagyh -probáltam egy értelmes mondatot kimondani de már mindenem fájt szinte.

-Felkelsz? -nézet rám

-Feh-fel! -majd kiszáltam az ágyból és elindultam rendbe szedni magamat. Elkészültünk mindannyian, ettünk majd útnak is indultunk hiszen azért mégis 9 óra hossza az út és még be rendezkedni a Hotelba is azért nem kevés idő.
Beszáltunk a Limuzinba majd útnak is indultunk. Remélem ott jobb lesz a Hotel mert erről el kell mondanom hogy a legszarabb Hotel volt amiben valaha voltam.

-Min gondolkodol Tom? -kérdezte testvére mire Tom csak mosolyogva megrázta a fejét. Aha oké ez fura

-Tom esze valami csajon jár, tudjuk, ismerünk -mondta Georg mire Tom csak mérgesen nézet rá

-Most nem éppen -mondta Tom. Hát jólvan ez fura, egész úton nem volt semmi mindenki beszélt mindenkivel de Tom alig ha szólalt meg, ő nem ilyen. Tudom van valami de nem akarja elmondani. Hát okés én bízok benne de remélem nem hülyeséget akar csinálni.

Mikor oda értünk mindenki át vette a szobája kulcsát, én megint Tommal voltam egy szobába de nagyon fura volt végig. Miután készen voltunk indultunk is a koncertre. Elsőnek volt az Eminem utánna jöttek a többiek majd végül a Tokió Hotel. Bill mondott egy köszöntőt mire mindenki visitani kezdett és mikor Tom fel lépet a színpadra akkor hatalmas nagy sikitások voltak azt hittem megsüketülök. Apa és anya mellettem állt és a backstageből neztük őket. Tom volt mikor néhol rám pillantott es elmosolyodott, de a legjobb része amikor ő énekelte el a "Wo Sind Eure Hände" részet. Majd a végén Bill megszólalt egy pár perc után.

-Köszönöm hogy itt lehettem és hogy ennyien itt vagytok, köszönöm a sok támogatást tőletek. Ez az egész nem jött volna létre ha nincs itt mellettem egy gyerekkori barátom akire bármikor számithatok és mellettem van. -nyujtotta felém a kezét -kerlek Lea gyere fel -mondta majd apa és anya kitolt a színpadra én pedig nagy mosollyal az arcomon léptem ki. És nagy sikitások lettek. Voltak akik azt kiabálták hogy "de szerencsés" "milyen gyönyörű" és ilyen dolgok. Miután lementünk a szinpadról a szüleim gratuláltak a fiúknak és mindannyian elmentünk vacsorázni majd aludni.