Six months till our divorce | JiKook

05

A Jiminnel való találkozást követő napon ugyanannyira nyugtalan voltam, mint azt megelőzően. Bántott, hogy esélyt sem adott a beszélgetésre, nem mintha másra számítottam volna. Hat hónap telt el a szakításunk óta, ez idő alatt pedig egyetlen egyszer sem keresett engem. Miért is gondoltam, hogy ennyi idő után végre beadja a derekát s szóba áll velem? Egyértelmű, hogy látni se bír, nem hogy még beszéljen is velem. Már az is kész csoda volt, hogy visszamerészkedett az egykori közös lakásunkra. Fáj a szívem, ha arra gondolok, hogy nemsokára én is itt hagyom ezt a helyet. Őszintén szólva az elején eszemben sem volt elköltözni, még akkor sem, ha tudtam, hogy Jimin már nem fog visszajönni, végül mégis arra a döntésre jutottam, hogy jót tenne, ha magam mögött hagynám ezt a helyet. Annyi gyönyörű emlék köt ide, amelyeket egytől egyig Jiminnel közösen éltünk át, s épp ez az, ami teljesen kikészít. Van, hogy csak belépek a konyhába vagy a fürdőbe, s azonnal eszembe jut, ahogy néha napján együtt főzőcskéztünk, vagy a hosszas, közös fürdések, melyek mindig ellazítottak. Megannyi édes emlék, most mégis fájóan keserűek, ahogy visszagondolok rájuk. Méghozzá azért, mert tudom, hogy már sosem lesz semmi sem a régi. Nem lesz több hasonló emlékem, nem lesz több Jiminnel töltött idő, nem lesznek romantikus pillanataink, melyeket a szívembe véshetek. Szeretem ezt a lakást, jelenleg azonban minden itt töltött idő, minden ide köthető emlék csak elszomorít, mert tisztában vagyok vele, hogy a saját hibámból adódóan többé nem osztozhatok rajta a szerelmemmel. Minden egyes nap, melyet távol tölt tőlem kínszenvedés, de csak magamat okolhatom, amiért így alakultak a dolgok. Szeretném őt elengedni, szeretném elfelejteni, de addig biztosan nem fog menni, amíg itt tartózkodom. Ezért is szántam rá magam, hogy végre elköltözzek, s hosszas keresgélés után találtam is magamnak egy megfelelő helyet. Mindössze két hét, s az összes cuccomat eltűntetem ebből a lakásból.

Szomorú belegondolni, hova jutottunk. Emlékszem még a napra, mikor közösen néztük meg ezt a lakást, s olyan szinten elvarázsolt mindkettőnket, hogy azonnal le is csaptam rá. Az elhelyezkedéstől a berendezésig, a mérettől a kilátásig minden tökéletes volt. Már az első pillanattól tudtam, hogy ez a hely tökéletes arra, hogy betöltse számunkra az otthon szerepét. Minden megspórolt pénzem arra költöttem, hogy megvehessem ezt a lakást, hiába erősködött Jimin, hogy a felét ő szeretné kifizetni. Szerettem volna megajándékozni őt, ahogy oly gyakran tettem, hiszen ő olyasvalaki a szememben, aki a világ összes kincsét megérdemli, s ha tehetném oda is adnám neki mindet. Annál boldogabbá semmi sem tudott tenni, mint mikor mosolyogni láttam, s tudtam, hogy annak a gyönyörű, széles mosolynak én vagyok az okozója. Együtt választottuk ki a lakást, s együtt is rendezkedtünk be. Hosszas pakolászás s mászkálás sorozata volt az egész, de a végeredmény magáért beszélt. Pont olyan volt, amilyennek megálmodtuk. Együtt.

- Annyira kényelmes ez az ágy, te jó ég! - terült el rajta Jimin, akár egy tengeri csillag, mikor már végeztünk mindennel. Kipakoltunk, berendeztük a bútorokat s még egy-két dekorációt is hozzáadtunk a látványhoz. - Olyan fáradt vagyok, már alig várom, hogy aludjunk - fordult át a hasára, s fejét belenyomta az egyik párnába. Kuncogva figyeltem, ahogy elhelyezkedik az ágyon, majd lassacskán én is mellé telepedtem.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én teljesen meg vagyok elégedve. Ennél szebbé nem is tehettük volna - fordultam az ő irányába, ő pedig szintén felém fordította fejét, s úgy küldött felém egy lágy mosolyt.

- Nekem mindenhol szép, ahol veled lehetek, Jungkook - mondta e gyönyörű szavakat, melyek hallatán szívem hatalmasat dobbant. Ez az érzés kölcsönös volt. Nekem is bárhol megfelel, ha tudom, hogy ő mellettem van. - De igazad van, nekem is nagyon tetszik ez a hely - pillantott körbe a helyiségen, már amennyire tudott, ahhoz ugyanis túl lusta volt, hogy forgolódjon.