Six months till our divorce | JiKook

09

Sietős léptekkel hagytam el Jinék lakását, s amint az udvarra értem, Nayeon keresésére indultam, aki odakint várakozott karba font kezekkel. Amint odaértem hozzá, oldalra billentett fejjel bele is vágott mondandójába.

- A te Jimined igencsak bunkó tud lenni - közölte ujjaival letörölve könnyei utolsó nyomait, én pedig dühös pillantással közelítettem meg őt.

- Minek kellett provokálnod? Nem ebben egyeztünk meg! - förmedtem rá, ugyanis nem azzal a céllal hoztam őt ide, hogy kötekedni kezdjen Jiminnel.

- Jaj, ugyan már! - legyintett nemtörődöm stílusban, már készültem az újabb fejmosásra, azonban folytatta mondandóját. - Arról volt szó, hogy elkísérlek, hogy lássuk, Jimin féltékenykedni fog-e. Nos, nem mondanám, hogy féltékeny volt, de határozottan zavarta a megjelenésem - gondolkodott hangosan a nő, mire hitetlenkedve felhorkantam.

- Már hogyne zavarta volna? Tudja, hogy te vagy az, akivel megcsaltam. Az lett volna a csoda, ha tárt karokkal fogad - vágtam a fejéhez szemforgatva, Nayeon azonban csak megcsóválta a fejét.

- Nem érted, mire akarok kilyukadni - közölte, mire kíváncsian kaptam felé a fejem. - Szerintem még érez irántad valamit - jelentette ki, ezt hallva pedig értetlen pillantásom azonnal felváltotta a reményteli várakozás. - Te magad mondtad, hogy eddig kerülte a veled való kommunikációt. Most mégis ő volt az, aki elsőként közelített meg, még akkor is, ha csak beszólni akart. Határozottan zavarja, hogy veled voltam, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel féltékeny, de még ha nem is az, tudva azt, hogy érdekli - már pedig érdekli -, szerintem arra utal, hogy nem múltak el az irántad való érzései, csak próbálja elnyomni őket, mivel kegyetlenül megbántottad - fejezte be végül gondolatmenetét, melyet hallva egyre inkább izgalomba jöttem. Vajon lehetséges, hogy Nayeonnak igaza van? Vajon Jimin tényleg érez még irántam valamit, csak annyira haragszik, hogy inkább megpróbálja figyelmen kívül hagyni? Őszintén szeretném hinni, hogy így van.

Eleve Eunwoo volt az, aki feldobta az ötletet, hogy hozzam magammal Nayeont. Persze az elején minden erőmmel ellenkeztem, sőt, még abban sem voltam biztos, hogy el akarok menni Jin hyungék bulijára azok után, amit Jimin írt nekem, legjobb barátom viszont azt mondta, találkozott Jiminnel, a beszélgetésük alapján pedig neki is úgy tűnt, hogy Jimin még nem tudott száz százalékosan elengedni. Bár nagyon próbálkozik, Eunwoo szerint csupán tagadásban él, valójában saját magával is harcot vív afelett, hogy elfelejtsen-e vagy megbocsásson. Nekem pedig ennyi bőven elég ahhoz, hogy küzdeni akarjak érte. Ha tudom, hogy egy csöpp esély is van arra, hogy visszaszerezzem, egész biztosan harcolni fogok azért, hogy megbocsásson nekem. Túl sokáig voltam csendben, túl sok időt adtam neki ahhoz, hogy elfelejtsen, ha pedig eddig nem ment neki, akkor biztos, hogy nem akarom őt elengedni. Vissza akarom szerezni. Rendbe akarom hozni azt, amit olyan csúnyán tönkretettem.

- Gondolod, hogy így van? - néztem reményteli szemekkel a fiatal nőre, aki csupán megvonta a vállát.

- Passz. Én így látom, aztán ki tudja - tárta szét a karját, válasza hallatán pedig máris alább hagyott a lelkesedésem. Mi van, ha téved? Mi van, ha mindannyian tévedünk, Jimin pedig már egyáltalán nem is gondol rám? Vagy ha mégis, akkor csak az jár a fejében, hogy mennyire gyűlöl és undorodik tőlem, ahogy azt írta? Annyira kétségbe vagyok esve, s ő az egyetlen, aki szertefoszlathatná ezeket a gyötrelmes gondolatokat. - Viszont én szerintem lassan megyek. A pasim nemsokára itt van értem - nézett rám egy kínos mosollyal Nayeon, s először nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, amíg le nem esett, hogy pontosan mit is mondott.

- Nem is tudtam, hogy van barátod - ráncoltam össze a szemöldököm, mivel ez az információ valahogy teljesen kimaradt.

- Igen, lassan egy hónapja - simított kínosan a tarkójára, láthatóan kissé zavarban volt. - Nem tudtam, elmondjam-e, de végülis semmi oka nincs, amiért ne tenném - gondolta át, s ezzel én is egyetértettem. Igaz, hogy történt köztünk egy s más, azóta viszont minden egyes nap bánom, s nem is engedtem, hogy úgy próbáljon meg közeledni felém. Az egyetlen ok, amiért még mindig beszélek és találkozgatok vele néha, az az iránta fakadó hála miatt van, amiért nem hagyott magamra, amikor mindenki más megtette. Ha tetszik, ha nem, akkoriban ő volt az egyetlen, akit érdekelt a hogylétem, ezt pedig nem tudom csak úgy figyelmen kívül hagyni. Annak pedig nagyonis örülök, ha sikerült végre találnia valakit maga mellé, aki viszonozza az érzéseit.