Este

273 21 6
                                    

Már itthon vagyunk. 20:12 óra este van. A "lovaglás" eléggé érdekesen alakult.

Vissza emlékezés:

-Na jó...mostmár hányingerem van.-tette kezét a szája elé Noah.

-Már unalmas. Száljunk le.-meg állították a körhintát.

Éppen száltam lefelé. David hirtelen hapcizott egy nagyot amitől leestem a lóról.

-Áu....-áltam fel a padlóról.

-Ha ha ha ha!-nevetett ördögiesen Raya.
Kivettem a zacskóból egy rágót és Rayanak a szájába dobtam amitől elkezdett fulladozni.

-Bazzeg! Ez a torkomra ment! Majdnem megfulladtam...-fogta a torkát.

-Így jártál. Kölcsön kenyér vissza jár!-mondtam gyerekes hangon.

-Bocsi....-hátrált David aki egy kisgyerekbe ütközött. Mind ketten elestek. A kisgyerek elkezdett sírni mire az anyuka leszídta Davidot.

-Jobban is figyelhetnél nagy szamár léttedre!-mi csak a háttérben röhögcséltünk míg ő csak a földet bámulta.

Az anyuka és a gyereke kézen fogva elindultak. A kisgyerek hátra fordult és bemutatott Dávidnak aki a szívéhez kapott.

-Ezt meg kaptad!-pukkantunk ki kacagni.

-Lá...láttátok!? Még..-fuladt meg Noah a röhögéstől.-Bemutatott a kispulya....

-Jobban is figyelhetnél nagy szamár léttedre!-utannkztam az anyuka hangját.-letöröltük a könnyünket.

-Ha ha nagyon vicces.-fonta össze a karjait.

-Ha ez velem történik meg engem biztos nem szídtak volna le.-mosolyogtam.

-Majd legközelebb meg látom.

-Mi az hogy legközelebb!? Most!-mondta Raya.

-Oké.-vontam vállat.-Mivel az az anyuka ideg beteg rajta tesztelhetjük, hogy engem le fog-e szídni.

-Ott mennek!-mutatott Raya a fagyis kocsihoz.

-Menjünk.-megvártuk amíg mozgásba nem lendülnek.

-El indultak! Gyerünk te jössz Lív. Elkezdtem futni és egy kicsit neki mentem a gyereknek. Mind ketten elestünk.

-Istenem ezek a marhák!...-segítette fel a gyerekét. Fel áltam.

-Nézz a szemembe!-parancsolt rám. Mosolyogva és egy kicsit kitágított szemmel néztem az anyukája.

-Igen?

-Öh...-hátrált meg egy kicsit.

-Elnézést kérek.-mosolyogtam jobban.

-Semmi baj.....nekünk most mennünk kell.

-Nem is szeretne leordítani?-hervadt le róllam a mosoly és az üres tekintetemet a szemére emeltem.

-Nem....én kérek elnézést.... A fiam nem figyelt ezért botlott el a kisasszony....
További szép napot!-rohantak el.

-A kis mázlista.-jött elő David durcázva.

-Valami baj van?-néztem rá ugyan úgy mint a nőre. Meg hökkent majd ő is megpróbált kihalt szemekkel rám nézni.

-Ahogyan most nézel rám....nem halottak a szemeid. Csak unottak.

-Tehát unott tekintetét vágok?-szomorodott el.

-Igen.-tértem vissza.

-Lív, el árulod, hogy hogyan tudsz ilyen arcokat vágni!?

VéletlenWhere stories live. Discover now