Váratlan érzelmek/Tom Kaulitz

19. "Ezen tudok segíteni"

Tom helyet foglalt mellettem, és felém fordult. Vettem egy mély levegőt, és először csak a földet bámultam, gondolataimat összeszedve. Most mit csináljak? Kezdjem el csak dicsérgetni? Annak semmi értelme, max csak kinevetne. Jó bár én is kinevettem, ezért teljesen jogos lenne. Beletörődtem hogy ennél jobb ötlet így se juthatna eszembe, szóval csak még közelebb csúsztam hozzá, a karunk, és a lábunk súrolta egymást. Ahelyett hogy átgondoltam volna, hogy majd mit mondok a kínos szituáció elkerülése helyett, csak gondolkozás nélkül rögtönzök majd valamit. Tekintetem rá emeltem, és ahogy felvettem vele a szemkontaktust rögtön elvesztem gyönyörű barna szemeiben. Nem nézett el, nem szakította meg hosszas szemetesünket, csak mosolyogva várta következő lépesem. Mikor észbe kaptam, hogy már egy kis ideje csak bámulok rá, akkor tekintettem leesett az ajkaira, felvettem egy önelégült mosolyt, és közelebb hajolva hozzá bele kezdtem mondandómba.
-talán a legeslegkedvencebb dolgom benned az a mosolyod, na és a szemeid. Olyan jól gitározol, órákig tudnám hallgatni, és úgy imádlak nézni közben. Imádom megfigyelni minden egyes kis mozdulatodat, és azt hogy mennyire bele éled magad, egyszerűen olyan tehetséges vagy..- akadt el szavam. Borzasztóan kínosan érzem magam, s tekintetem ajkai és szemei között ugrándozott. Próbáltam nem nevetni, mivel egyszerűen csak nem tudom ezt az egészet komolyan venni, de úgy tűnik Tom komolyan vette. Nem hogy csak zavarában leemelte rólam tekintetét, de még azt is láttam ahogy elpirul. A mosolyom csak megnőtt, vajon ennyire nem érezte kínosnak, vagy pont annyira kínos volt neki mint nekem?
-hát, köszönöm?- mondta egy kis kacaj kíséretében, vörös orcákkal, zavarában csak a kezet piszkálta. Tom Kaulitz, a nagy nőcsábász, tényleg zavarban van? Ennyi elég volt ahhoz hogy zavarba hozzam?
-hahh, elpirultál. Úgy tűnik én nyertem- feleltem játékos hangon. Újra felé fordultam, végig le nem véve róla két szemem, és ha már elkezdtem folytatom, főleg hogy kezdem egyre jobban érezni a köztünk felforrósodott hangulatot. A tekintettem visszatalált ajkaira. Csak bámultam egy kis mosollyal az ajkaimon ami csak egyre nőtt.
-Emily...- hallottam meg Tom hangját de én még mindig teljesen az ajkaira fókuszáltam. Majd felnéztem szemeibe, amik épp az arcom vizsgálták. Tom teljesen felém fordult, majd csak hirtelen megéreztem az egyik kezét a derekamon, avval közelebb húzva magához. Tettére csak kizökkentem a bámulásból, és felvont szemöldökkel újra rá néztem. Ekkor már Tom csak ajkaimat szemlélve, egyre közelebb hajolt.
-Tom, mit csinálsz?- súgtam szavaim szinte már ajkaira. Éreztem ahogy elpirulok. És újra szemezésbe kezdtünk. Hirtelen Tom elhúzódott tőlem, viszont keze még mindig a derekamon pihen.
-mostmár te is elpirultal, akárcsak én, na akkor most ki nyert?- kérdezte játékos hangon, miközben tekintette visszaesett a földre.
-aha, csak erre ment ki az egész, huh? -húzódtam közelebb hozzá újból, kezem arcára helyeztem, ezzel magam felé fordítva arcát, és újra ajkaira néztem. Tom közelebb hajolva hozzám, ajkait enyémre tapasztotta. Egyszerre, egy pillanat alatt ezernyi pillangó lepte el gyomrom. Amint észbe kaptam szemeim becsuktam, rögtön visszacsókoltam, és másik kezem is arcára helyeztem. Egyik kezével, a derekamnál még közelebb húzott magához, még másik keze után talált nyakamhoz, avval lassan még közelebb húzva magához. Ajkaink tökéletes passzoltak egymáshoz, és egyenletes ritmusra mozogtak. Mintha csak megállt volna az idő. Csókunkat a lassan bekövetkező oxigénhiány szakította meg. Miután elhúzódtam a hosszú csókbol, tekinthetünk újra találkozott ma már századjára, és mindkettőnk száján ott volt az a lekaparhatatlan mosoly. Csönd telepedett közénk. Nem kínos, inkább az a nyugtató csönd. Leírhatatlan érzelmek hullámai haladnak át rajtam, és el se hiszem ami megtörtént.
-te jössz.- törtem meg a csendet. Kicsit elhuzodtam tőle, de még így is elég közel ülünk egymáshoz, de Tomnak esze ágában sincs visszamenni a másik padra ahol eddig ült.
-rendben, akkor felelsz vagy mersz?- fordult felém újból
-felelek- vágtam rá. Egy ilyen után biztos nem merek.
-oké, umm.. ha azt mondanám hogy nekem az, ami kettőnk közt van sokkal több mint barátság, és több annál hogy csak eljátsszuk hogy együtt vagyunk, arra mi lenne a válaszod?- kérdezte Tom kis sunyi mosollyal. Na és most van az a szituáció, amiben nem tudom hogy reagáljak. Nagyon zavarban éreztem magam, és a legjobb ami az eszembe jutott az az volt hogy megragadtam telefonom, és az idő felé vetettem egy pillantást.
-azta, már jó késő van. Szerintem menjünk aludni.- mondtam és már pattantam is fel. Hallottam Tom kis nevetését, majd ő is felállt. Elkezdtem a sátorok felé indulni, és Tom szorosan követett.
-miaz? Megpróbálod elkerülni a kérdésemet?  Várom a válaszod, ugye tudod? -kérdezte meg szinten kuncogva
-nem?- feleltem játékos hangon és mosollyal, próbálva kerülni a témát. Mikor a sátorokhoz értünk, közelebb léptem a kétszemélyes sátorhoz, mivel úgy volt hogy Billel abban alszunk, viszont csak felvontam szemöldököm mikor megláttam hogy az a sátor üres. Elnéztem a másik három egyszemélyes sátor felé, és akkor láttam hogy mind a három fiú békésen alszik a kis sátorokban. Ez azt jelenti hogy nekem Tommal kéne aludnom?
-hallod a többiek már elaludtak, és csak a kétszemélyes sátor maradt, akkor most együtt kéne aludnunk?- fordultam felé.
-szóval egy sátorban akarsz aludni, huh?- kérdezte miközben falnak támaszkodott, összefonta karjait maga előtt, és egy csábító mosollyal nézett felém. -figyelj, számomra jól hangzik, és még meg is tudom valósítani.
-nem, nem akarom ezt, de ha nem szeretnél a füvön aludni, akkor muszáj lesz. -mondom egy szemfogatás kíséretében. Tom is csak drámaian megforgatta szemeit majd pár perc után már mindketten a sátorban feküdtünk. Betakaroztunk, majd én a lehető legmesszebb húzódtam Tomtól, hogy még véletlenül se érintsem meg a karját. Visszatért a csönd közénk, és mindketten csak feküdtünk. Én a sátor felé fordultam, Tomnak háttal, és csak próbáltam aludni de a mai nap után valamiért ez lehetetlennek tűnt. Pár csöndes perc után csak egy kis mocorgását hallottam, és már csak kettő kezet éreztem derekam köre fonodni, és éreztem ahogy Tom egyre közelebb jön hozzam.
-Tom? Mit csinálsz?- súgtam neki, és mikor próbáltam elmozdulni az ölelése csak erősödött.
-így sokkal kényelmesebb, és jobban tudok aludni- súgta vissza, és éreztem nyakamnal leheletét. Bevallom, tényleg sokkal kényelmesebb volt, és olyan jól esett érintése. Szóval ahelyett hogy bármit mondtam volna, csak vissza csuktam a szemem.
-hát rendben, jó éjszakát, Tom.
-jó éjszakát, Em. - felelte, majd rá pár percre mindkettőnket elnyomta az álom.