Váratlan érzelmek/Tom Kaulitz

13. A váratlan hívás...

Sokkolva olvasgattam a rólunk szóló híreket... egyszer csak megcsörrent a zsebembe levő telefonom. Kivettem a zsebemből, és mikor ránéztem, és megláttam hogy ki hív rögtön megváltozott az arckifejezésem.
-minden oké Emy? Ki az?-kérdezte rögtön Bill
-persze minden oké, de ezt most fel kell vennem.- feleltem és már mentem is fel a lépcsőn. Gyors fel mentem a szobámba és felvettem a telefont.
-szia apa.- szóltam bele a telefonba. A szüleimről röviden, elváltak mikor még kicsi voltam, mivel az apukám megcsalta anyum. Imádtam anyukámmal lenni, viszont apánál laktam mivel anyukám elköltözött Olaszországba, párszor voltam nála. Azt hogy apánál maradtam, azt csak egy okból szerettem, mivel mindig ott volt velem Gustav, és később a fiúk. Apukámnak elég korán lett egy új barátnője, Camila. Gyönyörű, kedves nő, vagyis először azt hittem. Ahogy egyre nagyobb lettem, egyre jobban megváltozott velem. Leszólta az öltözködésem, az arcom, a hajam és mindenem. Ez miatt nagyon gyorsan kialakult egy megfelelési kényszer nálam. Apámmal és Camilaval egyre többet veszekedtem, és gyűlöltem otthon lenni. Szerencsém volt, mivel Gustav mindig ott volt nekem, és szinte már náluk éltem, ami őket egyáltalán nem zavarta. Anyukámat egyre kevesebbet láttam, és egyre rosszabb volt apámékkal a helyzet, még úgy is hogy alig voltak itthon, mivel rengeteget utaztak mindenhova. Majd egyik nap bejelentették hogy költözünk. Hirtelen még a vér is megfagyott bennem, tudtam hogy én semmi áron nem fogok elköltözni, és itthagyni a fiúkat. És nagy szerencsémre pont akkor kezdtünk el befutni, és Gustavval sikeresen rá beszéltük őket hogy én hagy maradjak itt. Azóta van ez így. Ők elköltöztek Münchenbe még én maradtam Berlinben a fiúkkal. Anyukámmal még szoktam beszélni telefonon, viszont apukammal rengeteg ideje nem beszéltem. Néha felhív, utal pénzt, megkérdezi mi van velem, és ennyi. Na de most vissza a jelenbe.
-szia kincsem, miújság mostanában? Látom egyre többet mentek fellépni, sokat vagytok a tvben -szólt bele a telefonba. Csak ezért hívott fel? Mivan ha vissza akarnak költözni?
-minden rendben, igen egyre többet megyünk koncertezni és műsorokba.-kicsit megálltam, és rá vettem magam hogy megkérdezzem azt a kérdést, amitől furdal a kíváncsiság- na és veled miújsag? Miért hívtál?
-Emily, el szeretnék neked mondani valamit, amit sajnálok, hogy nem élőben közölhetek, viszont szeretném hogy minél előbb megtudj.-mondta izgatott hanggal. ötletem sincs hogy mire akar kilyukadni.
-baj van?-kérdeztem rögtön vissza.
-Jajj nem, egy jó hírem van!- vett egy mély levegőt, majd belekezdett- én és Camila... már egy ideje együtt vagyunk, és össze fogunk házasodni.- mondta. Mivan? Jó hír? Újra házasodik, azért hogy később újra elváljon?Az a nő sose szerette apámat, azt is csodálom hogy még együtt vannak, de még össze is házasodnak? Miafasz. Én csak néztem magam elé, és le voltam sokkolodva
-nagyon szeretném hogy el gyere az esküvőnkre Emily, én és Camila is szeretnénk hogy koszorúslány legyél. Már nagyon hiányzol nekem, és Camilanak is!- ha annyira hiányoznek lehet többet keresne, és Camila gyűlöl engem, viszont alap hogy azt szeretnék hogy ott legyek, és a szívem mélyen el is szeretnék menni, mégis csak az apám, viszont nagyon remélem hogy pont lesz egy koncertünk, és nem kell elmennem, és végig szenvednem azt a napot.
-az esküvő június végén, vagy augusztus elejen lesz, itt München! Majd pontos helyszínt és dátumot nemsokára küldünk, minden benne lesz a meghívóban! Viszont azért szerettem volna minél előbb közölni veled, mivel tudom hogy elfoglalt vagy, és nagyon szeretném hogy azon a napon megjelenj az esküvőn. Igazából az egész bandát szívesen látjuk! Unokatesódat, Gustavot is már hiányoljuk! Persze Georgot, Billt és Tomot, a barátodat is!- jézusom. Tud róla. Úgy tűnik már most látta a híreket, szuper.
-rendben, köszi a meghívást, viszont még nem tudom előre hogy mi lesz! Majd szólok!- mondtam kicsit akadozó hanggal.
-rendben köszönöm.- felelte, majd a háttérből meghallottam, azt az idegesítő, visítozó hangot.
-Emily az? Jajjj szia Emily szivem! Láttam képeket rolad, szépen megváltoztal ám! Remélem majd találkozunk az esküvőn! Viszont most nekem és az apádnak mennünk kell egy rendezvényre. Szóval szia! -szólt bele Camila. Már csak ez hiányzott
-szia kicsim!- szólalt meg apám és mielőtt bármit is mondhattam volna rám nyomta a telefont. Olyan rég hallottam a hangjukat, kezd feljönni a sok emlék, a sok rossz emlék. Borzasztó volt az időzítés, épp közeledik a sok koncert, interjú ami egyre stresszessebb, még Tommal is el játszuk hogy együtt vagyunk, plusz azért azon is izgulok, hogy vajon felvesznek e a sulikba, még akkor is ha szinte biztos vagyok abban, hogy itt maradok.
Mielőtt a sok emlék feljönne, gyors lementem a fiukhoz, remélem elterelik a figyelmem.
-na mizu? Ki hívott?- kérdezte Bill amint lementem a lépcsőn. Őszintén nem tudtam mit csináljak, nem szerettem volna elmondani. Mind a négy fiú tekintete rám szegeződött, nekem meg mondanom kellett valamit.
-jaa, csak Peti volt.- basszus, na mielőtt Bill rákérdez gyors kitalálok valamit.- csak megkérdezte hogy mi volt a tegnapi bulin és miért mentünk el olyan "korán"- feleltem miközben leültem a kanapéra.
-Ja értem. Amúgy a fiúkkal azt beszéltük hogy nézünk valami filmet, benne vagy?- kérdezte egy mosoly kíséretében.
-perszee.- feleltem és már mind az öten a kanapén ültünk. Én Tom és Georg között ültem. A film elindult, és az eleje izgalmas volt, viszont egy idő után csak elbambultam, és gondolkoztam. Gondolkoztam azon amit apám mondott, és csak jöttek fel a rossz emlékek, a film nem tudta elterelni a figyelmem. Csak hátradőlve figyeltem a tevét, és közben gondolkoztam, nem figyelve a filmre. Egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamnál.
-minden oké?- súgta nekem oda Tom, miközben átkarolt és kicsit közelebb jött hozzám. Ez a tette és a szavai rögtön kizökkentettek a gondolataimból, és éreztem ahogy elpirulok.
-persze, csak elbambultam.- feleltem halkan, egy kis kamu mosoly kíséretében.
-Ja rendben- felelte, és nézte tovább a filmet, viszont nem ment arrébb, és nem vette el a kezét. Ha már Tom amúgy is ilyen közel jött hozzám, fogtam magam, és a fejem ráhajtottam a vállára. A tettemre Tom arca kipirult, ami nagyon aranyos volt. Még mindig nem a filmre figyeltem, viszont most valaminek sikerült elvennie a figyelmem a sok emlékről, és az a valami, vagyis valaki, Tom. Elkezdtem kettőnkön gondolkodni, és a tegnap estén. A filmek végül vége lett, és a fiúkkal el voltunk. Ettünk, beszélgettünk, jókat nevettünk. Már ilyen 7 óra körül volt, és kint még csepergett az eső. Kimentünk, és leültünk a fedett teraszon levő asztalhoz, kivittünk pár nasit, innivalót, és pár kártyát, társast és pokrócokat is mivel már azért lehűlt a levegő. Kicsit kezdett már sötétedni, nagyon jól éreztem magam a fiúkkal. Közben rendeltünk pizzát, és folytattuk a játékot. Egyszer csak megszólalt bentről Gustav telefonja, telefonált majd kicsit meglepett arccal jött vissza.
-halljátok, képzeljetek el, John és Camila összeházasodnak, és meghívnak minket az esküvőre. Emily, te tudtál erről?- mondta Gustav, és akkor hirtelen elkapott egy rossz érzés. Úgy tűnik témánál vagyunk...
-igen, nekem is mondta.- válaszoltam, és rögtön megváltozott a hangulatom
-Miért nem szóltál?- szegezte felém a kérdést Georg.
-nem olyan fontos, és gondoltam hogy majd szólnak nektek is.- feleltem. Igazából nem gondoltam ebbe az egészben bele, rögtön az van a fejemben hogy nem! Nem fogok elmenni. Vagy mégis el kéne mennem? Ahjjj nemtudom.
-nem fontos? Szerintem az. És szerintem elmehetnénk.- mondta Bill aranyos, és lágy hanggal. Bill, sőt mindenki tudja hogy mi történt és hogy mennyire nem szeretem őket, viszont tudom hogy Bill csak jót akar, de én akkor sem szeretnék elmenni.
-én nem fogok elmenni-feleltem. Igen, lehet jobban át kéne gondolnom, viszont valamiért most összejött minden, és nagyon gyorsan ideges lettem. A hangulat kezdett feszülté válni.
-Emily, miaz hogy nem mész el? Az apád esküvője.- kérdezte rögtön Bill
-tudom, de én nem szeretnék velük újra találkozni. És nem fogok elmenni, alig beszélek velük, szinte nem is ismerem őket.- dehogynem, tudok róluk szinte mindent. Ismerem Camilat, hogy milyen kedvesnek tetteti magat, és hogy valójában mennyire nem az. És ismerem apámat is, és azt, hogy mindennek bedől, és mindent úgy csinál ahogy Camila szeretné, tudom hogy amint hármasba leszek velük, annak vita lesz a vége.
-Emily, ne csináld ezt, ezt nem utasíthatod vissza! Szerintem jobb lenne ha beszélnél velük, és újra jóban lennetek, mint régebben.- felelte Bill meg mindig azon a lágy hangon, éreztem, hogy tudja hogy mennyire nem tetszik nekem az amit mond, viszont kimondja a véleményét.
-szerintem meg ne akard megmondani hogy mit csináljak. Nem szeretnék velük újra beszélni, és főleg nem szeretnék olyan kapcsolatba kerülni velük mint régen.- feleltem kicsit hangosabban. Nem szeretek, sőt, utálok így beszélni Billel, viszont ez most kijött rajtam. Tom csak figyelt minket, és követte mi történik, viszont inkább nem szólalt meg, ahogy a fiúk se.
-Emily, tudom hogy így látod jónak, viszont tudom hogy szükséged van apukádékra. Nem örülnék neki ha újra az lenne mint régen.- felelte Bill. Egy ideig régebben jártam pszichológushoz, és evvel erre utalt. Igen, jártam kb egy fél évig mivel egyre zárkózottabb lettem, és másoknak nem nyíltam meg. Viszont inkább azért jártam mivel nagyon gyorsan ideges lettem, és szinte mindig veszekedtem mindenkivel. Pont úgy ahogy most is. Ebbe még belegondolni is rossz, és az hogy ezt Bill felhozta, nagyon rosszul esett, meg akkor is ha csak jót akar.
-Nem. És hagyd ezt abba, így sem érted.
-Szerintem meg te hagyd abba ezt. Neked se lenne jobb ha újra vissza esnél a régi állapotodba.- mondta határozottan Bill
-Emily, szerintem Billnek igaza van.- szólt oda Georg.
-szerintem is. Tudjuk hogy nincs jó kapcsolatod velük, viszont attól még elmehetnél, elmehetnénk!-szólalt meg már Gustav is.
-biztos hogy nem, nem érdekel hogy ti mit mondtok.- feleltem és evvel a lendülettel felálltam és fel siettem a szobámba. Hallottam még halkan a fiuk hangját
-utána megyek!- mondta Gustav
-hagyd, most jobb neki ha egyedül van-mondta Bill, hallottam a hangjában hogy szomorú, vagy inkább csalódott? Felmentem a szobámba és leültem az ágyamra. Négy fiúval élek, és rengetegszer veszekedtem már velük, viszont ez most más volt. Fájtak Bill szavai, pedig éreztem, és tudom hogy igazak. Felkavarodott bennem minden, és csak jönnek fel az emlékek, a hasamban pedig megint görcsbe rándult, viszont nem értem miért.
Hirtelen elkezdtek ömleni a szememből a könnyek. Csak sírtam, és kiadtam magamból mindent, még azt az interjúsat is. Mostanában minden olyan jól alakult, most pedig itt sirok a szobámban. Nagyon rég sírtam, és már nagyon szükségem volt erre. Csak telt az idő, és egyszer csak egy ajtó nyitódást vettem észre. Reflexből már töröltem is le a könnyeimet, ami annyira nem jött össze.
-Sziaa, mizu? Megjött a pizza, gondoltam hozok.- mondta Tom miközben bejött a szobámba egy tányérral a kezében, viszont amint meglátott engem azonnal felfedeztem az arcán egy kis meglepődést és aggodalmat. Nem mondott semmit csak letette a tányért az asztalomra, és leült mellém az ágyra. Közel ült hozzám majd átölelt, én pedig vissza öleltem. Nagyon jól esett a közelsége. A szememből újra elkezdtek folyni a könnyek, akaratom ellenére.
-kérlek ne sírj, Em. Ha nem szeretnel nem kell majd elmenned, van még időd ezen gondolkozni. Viszont én, és a fiuk ott leszünk neked, ha bármi olyan van, vagy ha szimplán nem érzed jól magad, rögtön elmegyünk!- mondta nyugtató szavait, ami most mindennel többet érnek számomra. -minden rendben lesz! Kérlek ne sírj!- mondta és meg mindig szorosan ölelt.
-Köszönöm Tom!- én csak ennyit mondtam, és öleltem. Ezután egy ideig nem beszéltünk, viszont a jelenléte többet ért minden szónál.
-Bill most biztos nagyon utál engem... ok nélkül veszekedtem vele, pedig ő csak jót akart... -mondtam, miközben kibújtam Tom öleléséből, és a szemébe nézem.
-nem utál, beszéltem vele. Azt mondta hogy tudja hogy neked ez egy nehéz téma és megérti hogy így reagáltál, viszont ő csak jót akart. Majd szeretne veled beszélni!- mondta Tom, és nagyon örültem a szavainak, Bill egy borzasztóan aranyos ember, és tudom hogy ezek miatt képes magát hibáztatni, szóval még ma beszélni fogok vele! Elkezdtünk Tommal hosszasan beszélgetni. Már rég besötétedett és csak feküdtünk egymás mellett. Tom elterelte a a témát, és elkezdtünk másról beszélni. Olyan nyugtató volt vele beszélni, és még azt a családos témát is kibeszéltem vele. Igen, el fogok menni az esküvőre, még akkor is ha nem szeretnék. Abból az egymás mellett fekvésből gyorsan több lett. Tom átölelt a derekamnál, amit elkezdett lassan simogatni, én pedig a fejemet a mellkasára hajtottam. Nagyon jól esett az érintése. Úgy érzem hogy egyre könyebb lesz eljátszani azt, hogy együtt vagyunk. Egyszerűen már akkor pillangók vannak a hasamban ha csak rámnéz, és most, éppen a derekamnál simogat, és nyugtat a szavaival. Nagyon hálás vagyok neki, azért amiért bejött, és itt maradt velem. Holnap megyünk egy interjúra. Az első interjú amire úgy megyünk, hogy én es Tom már "hivatalosan" egy pár vagyunk vagyunk. Erről is beszélgettünk, hogy majd adott kérdésekre, miket válaszolunk. Csak egy dolgot remélek, hogy ez az interjú jobban fog sikerülni, mint az előző. Legszívesebben el tudtam volna aludni Tom karjaiban, viszont még ma akartam beszélni Billel. A fiúk már a szobáikban voltak, hallottam mikor feljöttek, úgy éreztem hogy muszály megbeszélnem Billel ezeket, és ha jól tudom holnap még randija is lesz, ami miatt komolyan én jobban izgulok mint ő, és nagyon szeretnék még erről is beszélni vele. Tommal még elbeszélgettünk egy kis ideig majd fel keltünk, és kimentünk a folyosóra. Mindegyik szoba ajtaja csukva volt. Elindultunk, majd Tom ajtajánal megálltunk.
-sok sikert! Majd mesélj hogy mi volt, és még beszélünk a holnapi interjúról!- mondta miközben velem szemben állt, és mélyen a szemembe nézett.
-oké, és köszönöm!- csak rámosolyogtam, amit viszonzott. Majd lassan megindult felém es megölelt. Ez az ölelés kicsit tovább tartott, mint az eddigi öleléseink. A keze a derekam köré volt fonodva, és lágyan a fülembe súgott
-Jóéjt Em!
-Jóéjt Tom!- vissza súgtam neki, és egy kicsit még öleltük egymást, a sötét folyosón. Majd elengedtuk egymást és bement a szobájába, én pedig Bill szobája felé vettem az irányt, és bekopogtam.
-igen? -hallottam meg Bill hangjat bentről.
-szia, bejöhetek?- kérdeztem miután kinyitottam az ajtót. Bill varázslatosan nézett ki. Már lemosta a sminkjét, és a haja sem volt megcsinálva, majd hirtelen egy aranyos mosoly jelent meg arcán, amikor meglátta hogy én vagyok az ajtóban, még akkor is ha most össze vagyunk "veszve".
-gyere csak- szólt oda. Bementem, becsuktam magam mögött az ajtót, és leültem mellé az ágyra, és belekezdtem a mondandómba...