Stray Kids szösszenetek

Turbó hangja

6 Rész

Miután beértél a koliba, nem mentél fel, hanem az ajtóban megállva lested, ahogy Hyunjin kitolat a parkolóból, s elhajt a kollégium elől. Fejedben szavai jártak, hogy szeretne újra megismerni, és hogy újra szeretné kezdeni veled. Olyan volt, mintha álom lenne az egész, hiszen annyit ábrándoztál már erről. 

Viszont mosolyod egyre jobban tűnt el. A lépcsőfokokon haladva eszdbe jutott, hogy Jiyeon-nal csúnyán összevesztél, mikor elmentél a fiúkkal szórakozni. Kicsit ideggörccsel haladtál fel az emeletre. Tudtad, hogy ki fog oktatni, hogy hibáztál, aztán nem fog hozzád szólni. Ebből a szempontból nem szeretted őt, vagyis ezt a tulajdonságát utáltad. Sokszor fordult már elő, hogy megpróbálta megmondani mit hogy csinálj, ilyenkor mindig összevesztetek. Olyan, mintha helyetted hozná meg a döntéseket, és döntéseivel irányítani akarná életedet. Mintha helyetted akarná élni az életedet.

Felérve a lépcső tetejére egy nagy adag levegőt eresztettél ki a tüdődből, s szívtál be újat. El is fáradtál a lépcsőzésben, illetve ezzel készítetted fel magad az újabb vitára. Benyitottál a szobába, ahol Soonhee, és Jiyeon az asztaluknál ültek, és sminkeltek. Nem figyeltek fel az ajtó nyitásra, így beléptél a szobába, s becsuktad az ajtót. 

- sziasztok.- köszöntél a két lánynak. Soonhee felnézett rád.

- szia.- köszönt, majd újra a tükör felé fordult. Jiyeon rád se nézett, csendben igazgatta tusvonalát. Te sem szóltál hozzá, hangtalanul mentél asztalodhoz, hogy eltedd azokat a dolgaidat, amik hasznosak lesznek a mai előadásokon. Már készültél lelépni, mikor Jiyeon abbahagyta a sminkelést, s hátrafordult hozzád. 

- na, terpesztettél neki?- kérdezte unott arccal, lenéző hangsúllyal. Mikor így beszél hihetetlenül fel tud mérgelni. Azt sugallta ezzel a hangnemével, hogy ő felsőbbrendű, jobb nálad. Nagy sóhajjal jelezted, hogy már most kezd mérgelni. 

- nem.- felelted szűkszavúan. Nem kívántál vitába bonyolódni vele, ezért tettél egy lépést az ajtó felé. 

- még.- jegyezte meg cinikusan. Ajkadba haraptál, azon gondolkoztál, hogy jobb lenne csendben elmenni, vagy a fejéhez vágni mindent, ami kifér. - ugyanazt akarja, mint a kapcsolatotok elején, megdugni. - vont vállat. 

- és? Akkor mi lesz? Nem fog összedőlni a világ, háború kitörni.- néztél rá kicsit mérgesen.- Mellesleg, az én életem, úgy teszem tönkre, ahogy akarom, nem?- vontad fel egyik szemöldöködet. 

- anyukád irtó büszke lesz rád.- mosolygott rád ördögi vigyorral. A pumpa kezdett felmenni benned, mély levegővételekkel próbáltad nyugtatni magad, és elkerülni a kibontakozó vitát. 

- miért provokálsz?- néztél szemeibe komolyan. - szeretem még, lehet pofára fog ejteni- nem hagyta, hogy végig mondd, szavadba vágott. 

- biztos, hogy pofára fog ejteni!- állt fel a székből, s eléd állt.

- akkor így jártam! De nem értem miért kell belekotnyeleskedned! Én se álltam le hisztizni, mikor újra összejöttél az exeddel, akkor te most miért? Nyilván nekem sem tetszett anno, de nem így közöltem a véleményem, ahogy te!- hangod már hangosabban adta ki gondolataidat. Jiyeon ezt úgy vélte, hogy vitatkozol vele, így ő is felemelte hangját. Soonhee csendben nézett titeket, és próbálta eldönteni, kinek adjon igazat. Megértett téged, és abban is egyetértett, hogy Jiyeon-nak nem így kellene közölnie a véleményét. Viszont Jiyeon álláspontját is megérti, hiszen ő is aggódik érted, hogy valami bajod esik. Jobbnak látta, ha most azt teszi, mint Svédország a háború idején; semleges marad. 

- én legalább kimondom, ha valami nem tetszik, és nem hódolok be, ahogy egyesek.- nyílvánvaló volt, hogy az egyesek alatt téged értett. Ebben különböztetek, te nem szívesen osztottad meg véleményedet, inkább tartottad meg magadnak. Veled ellentétben Jiyeon akkor is megmondta véleményét, ha nem kell, és ha nem is kérdezik. Homlokod ráncba szaladt. 

- a hibáimmal akarsz támadni?- dobtad le válladról táskádat. - én is tudnám mondani, hogy veled mi a baj, ha így akarsz játszani, meg ha már nincs normális érved. - vontál vállat, s megjátszott higgadtsággal ültél le az ágyadra. 

- mondjad akkor.- biccentett feléd. 

- először is, hagyd, hogy úgy éljem az életem, ahogy szeretném! Rohadtul idegesítő, hogy nem tanácsot adsz, hanem konkrétan megmondod, hogy mit csináljak, mint ahogy most is. - kicsit visszább vettél hangodból, s miközben problémádat fejtetted ki a padlóra bámultál, kezeiddel hadonásztál, mintha az segítene a magyarázásban. 

- nem szoktam megmondani mit csinálj.- tiltakozott.

- de igen.- néztél rá. Arcán látszódott, hogy megsértve érzi magát. Felháborítónak tartottad, hogy ő érzi magát megsértve, holott neked kéne megsértődnöd. - ne vágj ilyen arcot!- álltál fel. - nem kellene beleszólnod mindenbe, és nem vágnám ezt a fejedhez. - Soonhee nem akart beleszólni, ezért nem is állt ki melletted, pedig tudta, hogy igazad van. 

- senkit nem érdekel a szaros életed. - lépett közelebb, szemedbe nézve morogta el. Nem akartad kimutatni, mennyire esett szarul. Próbáltad elővenni azt az arcodat, ami azt mutatja, hogy nem érdekel. 

- akkor miért vagy még benne?- kérdezted szinte suttogva. Nem mondott semmit, egymás tekintetét fürkésztétek. Úgy gondoltad elég volt a vitából, ezért elnézve róla kezedbe vetted táskádat, és kimentél a szobából. A folyosón már nem tudtad tartani, szemeid bekönnyesedtek, s kevés kellett ahhoz, hogy elbőgd magad. Nem tudtad, ki rontotta el. Te, vagy ő? Megmerted mondani a véleményedet, és már egyből vége lett a barátságnak.

Megpróbátad a nap további részében kizárni a vitát, és az agyalás helyett az egyetemi előadásokra figyelni, de nehezen ment. Eleinte sikeresen tudtál figyelni, de a nap végére, ahogy közeledtél az felé, hogy hamarosan visszamehetsz a kollégiumba visszaterelte a figyelmedet  Jiyeon, és a vitátokra. Már nem is zavart, hogy megbántott, azon gondolkoztál, hogyan kérhetnél tőle bocsánatot, vagy hogyan békülhetnétek ki. 

Végül írtál neki, hogy a nap végén, ha mind a ketten végeztek, beszéljétek meg higgadtan, mert nem jó, hogy össze vagytok veszve. A válasz hamar megjött, "rendben". Egy másik név is felbukkant a telefonod kijelzőjén. Vastagon szedve díszelgett ott Hyunjin neve, és az üzenete. "Írj, hogyha végeztél". Mosolyod akkora lett tőle, hogy beterítette arcodat. Ajkadba harapva csúsztattad vissza telefonodat, s már nem Jiyeon vette el figyelmedet a tanulásról, hanem Hyunjin. 

Azt viszont eldöntötted, hogy akkor fogsz írni neki, mikor már Jiyeon-nal is beszéltél, nehogy egyidőben jelentkezzen a beszélgetéssel. Az üzenet egy kis izgalmat csempészett napod további részébe, legalábbis addig, míg az egyetemen ültél.