Stray Kids szösszenetek

Turbó hangja

8. Rész

Elárulva érezted magad, miközben az ágyon ültél, és azok az emlékek pörögtek végig az agyadban, amiket Jiyeon-nal szereztél az elmúlt két évben. Azt hitted végre találtál egy olyan barátot, aki melletted lesz mindenben, és ha még össze is vesztek, akkor nem hagy elmenni egyből, hanem küzd azért, hogy vele maradj. Rá kellett döbbened, ő nem ilyen. A felismerés pedig szörnyű volt.

A szomorúság és a harag egyszerre tombolt benned. Nem tudtad, melyik az erősebb; a harag, amiért Jiyeon azokkal kezdett el barátkozni, akik neked eddig csak ártottak. Vagy a szomorúság, mert elveszítettél még egy barátot.

Már majdnem sírtál, mikor telefonod megrezzent. Érdeklődve kapcsoltad be, és nézted meg, ki keres. Hyunjin írt, hogy szeretne veled találkozni még a mai napon, ha lehet. Minden rossz érzést elhesegetett ezzel az üzenetével, és már mosolyogva válaszoltál neki. Este hatra lebeszéltetek egy találkozót, amire most elkezdted a készülődést.

Hosszasan álltál szekrényed előtt, mit is vehetnél fel. Mikor Hyunjin-nal randiztatok, majd jártatok, sosem törődtél azzal, hogy kiöltözz, tegyél fel sminket, vagy kezdj valamit a hajaddal. Mindig egyszerű ruhákat vettél fel, színeseket, amik a te stílusod voltak. Sminkelni se sminkeltél, egy kis rúzzsal, és szempillaspirállal intézted ezt el, nem ültél órákat a tükör előtt. Hajadat is mindig hagytad, hogy a legkönnyebb helyzetben maradjon; leengedve.

Most viszont kiválasztottad legszebb ruhádat, ami nálad volt a koliban, megkérted Soonhee-t, hogy varázsoljon valami lájtos sminket arcodra, és kezdjen valamit a hajaddal. Ő jobban otthon volt ebben a témában, mint te, így inkább rábíztad magad. Benne jobban bíztál, mint magadban, ha sminkelésről volt szó.

- szóval, hova megyünk, hogy sminkelni kell?- kérdezte, miközben a korrektort tette fel.

- Hyunjin-nal találkozom. - árultad el. Jiyeon nem volt jelen. Hamar elhúzta a csíkot, miután újból összekaptatok. Soonhee jól fogadta a hírt, nem akadt ki.

- csak vigyázz magadra, okés? Azok alapján, amiket mondtatok róla, nem igazán bízom benne. - húzta el a száját. Úgy érezted védened kell Hyunjin-t.

- annyira nem volt vészes, ki lehetett bírni. - vontál vállat. - de rendben, ha baj van, hívlak. - ígérted meg, amire csak mosolyogva bólintott. Most jobban bíztál Soonhee-ben, mint Jiyeon-ban. Már nem tudtad volna elmondani Jiyeon-nak, hogy kivel leszel este. Nem bíztál már benne.

Soonhee lágy hullámokba varázsolta át hajadat az egyenességből, ami feldobta sminkedet. Nem tolta túl a lány; halvány csillogó szemhéj festéket kent fel rád, ahhoz passzoló pirosítóval, és szájfénnyel. Utolsó simításként parfümödből fújtál magadra, azután vártad, hogy teljen az idő. Félhatra lettél kész, a hátramaradt harminc perc szenvedés volt, mire eltelt.

Összevissza járkáltál a szobában, de nem azért mert izgultál, hanem mert unatkoztál. Átlapoztad a ma lejegyzetelt anyagot, amiből nehezen értettél meg bármit is, mert vagy csak félmondatokat, vagy egy szót sikerült leírnod a gyors diktálás miatt.

Szüleidnek mesélted el, mi történt, és bár nekik sem tetszett, hogy mit csináltál, de nem szóltak bele. Ők hagyták, hogy a saját károdon tanuld meg az élet leckéit.

Hat előtt tíz perccel ismerős turbó hangja szökött be a koli ablakán. A turbinát megpörgette a forró kipufogógáz, neked pedig a szíved dobbant. A másik turbina beszívta a levegőt, és bepréselte a motorba, neked pedig a gyomrod összezsugorodott. Ledöbbentett a felismerés, hogy mégis izgulsz.

- szia, Soonhee!- kaptad fel telefonodat az ágyról, kabátodat magadra vetted, és már rohantál is le a parkolóba, ahol Hyunjin várt rád. Vigyorod nagy volt, amint megláttad a fiút a kocsinak támaszkodva várva rád. Szíved gyorsabban vert, mint Hyunjin motorjának fordulatszáma, ami a tuningot elnézve magas számokon táncolt.

- szia. - mosolygott rád a fiú, mikor észrevett. Szemeid rabul ejtették tekintetét, máshova nem tudott nézni, csak szép szemeidbe. - szépek a szemeid. - motyogta. Kezdett zavarba jönni bámulásától, pedig te eléggé élvezted.

- köszönöm. - az egyik dolog, ami tetszett Hyunjin külsején az a szeme formája volt, és a sötétség, ami szemeiben volt. Rejtélyes volt, izgató, vadító, más szempárban nem találtad meg ezeket a tulajdonságokat egyszerre.

- indulhatunk?- kapta el rólad tekintetét, amint villantottál egy fogsoros vigyort. Zavartan vakarta meg tarkóját, s nézte bordó autóját.

- igen. - válaszoltál boldogan. Talán csak a pillanat varázsa volt, de boldognak érezted magad. Igazán boldognak. Még a kapcsolatotok elején, amikor teljes volt a románc, akkor sem érezted így magad. Talán azért, mert nem voltál belé szerelmes, most viszont ölni tudnál azért, hogy te legyél számára az egyetlen, és utolsó.

Hyunjin kinyitotta neked autója ajtaját, megvárta, míg beszállsz, utána becsukta. Megkerülte az autót, majd ő is beszállt. Mielőtt beindította volna sportmotorját megszólaltál.

- ha azért nyitottad ki nekem az ajtót, mert féltél, hogy becsapom, - a szélvédőn bámultál ki gondolkozva. A hatásszünetnél vettél egy nagyobb levegőt, és a fiú felé fordultál, ki szőke haja mögül kíváncsian nézett rád. - tudom hogy kell becsukni egy ajtót, nem szokásom becsapni. - mosolyodtál el.

- ennyire átlátható, miért nyitjuk ki az ajtót?- kérdezte félve. Közben benyomta a kuplungot, és elfordította a kulcsot. Körülbelül hétszáz lóerő bújkált a motorháztető alatt, ő mégis berezelt tőled.

- nem, csak ismerlek. - ráztad fejedet. A biztonsági övet becsatoltad, majd érdeklődve nézted a fiút. - hova megyünk?- tetted fel a kérdést, miután kitolatott a parkolóból.

- arra a tisztásra gondoltam, ahol először csókolóztunk, ha neked jó. - mosolyogva bólogattál helyeselve az ötletet.

- amióta szakítottunk nem voltam ott. - vallottad be. Még az útra sem emlékszel, ami odavezetett, csak kis foszlányok maradtak meg, de nem mertél volna egyedül nekivágni az útnak.

- akkor itt az ideje. - mosolygott rád. Újra az utat figyelte, te pedig őt, ahogyan vezet.