Stray Kids szösszenetek

Nem létezik

2 Rész

Nem voltál egyedül a furgonban. Felix ott ült melletted, nem szólt egy szót sem. Érezted teste melegét, ahogy karotok összeért. Elgondolkoztál, hogy ha a szüleidnek igazuk van, és Felix nem létezik, csak egy kitalált barát, akkor miért érzed őt úgy, mint egy rendes embert. Talán Felix nem is ember, hanem egy szellem, aki valamiért úgy döntött, hogy veled lesz amíg élsz? Tudtad, hogy a gyerekek látják a szellemeket, de te már nem vagy abban a korban. Te pár hónap múlva középiskolába mentél volna, nem általános iskola első osztályába. Mégis úton vagy éppen egy elmegyógyintézetbe. Ijesztő volt már csak az épület gondolata, na meg a pletykák, amik az ilyen helyekről terjengenek.

- Mi lesz most velem?- kérdezted halkan. - Meg veled?- pillantottál Felix-re. Nem akartad, hogy magadra hagyjon, főleg egy ilyen helyzetben, mikor pont a támogatásra lenne szükséged.

- Átvészeljük, ne aggódj. - mondta magabiztosan. Azt kívántad, bárcsak olyan magabiztos lennél, mint ő. Azonban egyáltalán nem voltál olyan erős lelkileg, mint ő, talán még gyengébb is, mint az átlag.

- Bántani fognak? Megkínoznak?- tetted fel a kérdéseidet, viszont Felix sem tudta rájuk a választ.

- Bízzunk benne, hogy nem. - motyogta, ez pedig nem volt túl bíztató. Féltél attól, mi vár rád ott, ahová visznek.

- Tényleg nem létezel, ugye?- kérdezted csendesen. Nem akartad elhinni, de már kevésbé hitted el magadnak, hogy Felix létezik.

- Az a fontos, hogy te miben hiszel. - pár percig gondolkoztál, mit is mondhatnál erre.

- Nem akarom, hogy eltűnj. Olyan vagy, mintha a bátyám lennél, és szeretlek is. - kerested tekintetét a sötétben, de nem találtad. Az, hogy hallottad hangját, kissé megnyugtatott, de így is aggasztott, ami történni fog a közeljövőben.

- Én is szeretlek, T/N. Addig leszek veled, ameddig szeretnéd. - ő megtalálta kezedet, ami öledben pihent tehetetlenül. Rászorított kezedre, mintha ezzel át tudná adni bátorságát.

- És, ha ők elintézik, hogy ne tudj velem lenni?- estél kétségbe.

- Visszatalálok hozzád. - biztosított róla. - Csak akkor maradok távol, ha te akarod. Nem akkor, ha mások akarják. - kis harag érződött hangjából, ami jólesett, hogy így vélekedett az egészről.

- Sose gondoltam volna, hogy anyáék ezt megtennék. - szörnyedtél el szemeidet összeszorítva.

A betegszállító lelassított, vett egy nagy kanyart, aminek köszönhetően Felix-re dőltél. Újabb kanyart vett be a sofőr, most viszont Felix esett rád. Testének súlya cáfolta, hogy nem létezik. Érezted őt.

Miközbeb Felix lemászott rólad, a kocsi alapjáraton döcögött végig egy foltozott kövesúton. A kövesutat ellepték a lehulló falevelek. Az intézmény falait graffitik díszítették, amiket szórakozó tinédzserek hagytak évekkel ezelőtt. A hosszú utat fák takarták el. A furgon az intézmény hátsó kapujánál állt meg.

A kapu rozsdás volt, nem lehetett tudni, milyen színű volt fénykorában. Csak az tudta, aki bekerült még az intézmény első tíz évében. Magas betonfalak szolgáltak kerítésként. Maga az épület nem volt magas; mindössze két emeletes, viszont sokkal tágasabb volt. A vaskapuk nyikorogva engedték be a fehér furgont, ami a betegszállító kocsiknak fenntartott garázs előtt állt meg. A garázs sem nézett ki túl bíztatóan; oldalai majdnem egymásra borultak, a fák ágai lassacskán beszakították a tetőt, az ajtó hiányzott.