Talán végig itt voltál?🩵

Pörgős hétvége

Ezen a héten volt egy balesetem és emiatt szerdán haza kellett jönnöm a kolibol.
Szombat van ami azt jelenti hogy este megyünk bulizni, méghozzá városunk egyetlen, de ismert helyére a mamboba.
Várom hiszen vannak ujjak akikkel még pár héttel ezelőtt ismerkedtem meg és az egyikkel nagyon jóba lettem.
Igen ők is ott lesznek, várom hogy ebből mi fog ki sülni.
A szerdától számító hétvégém eddig elég unalmasan telt.
Itthon ültem és csak pihentem hogy a mai napra legyen elég energiam és jól tudjam érezni magam.
Délelőtt találkozni fogok a barátnőmmel aki ki kísér a varosunk mellett lévő kis faluba egy-két dolgot elintézni.
Megbeszéltük hogy a házamhoz legközelebbi játszótéren találkozunk.
Az elmúlt 2 évben ezen a játszótéren voltunk szinte minden nap, rengeteg jó és rossz emlék fűződik egyaránt ehhez a helyhez.
Programok , zene , fiúk , bánat , boldogság.
Több érzelmet élt át ez a játszótér mint bármi más. Rengeteg szerelmet látott kialakulni és szétbomlani.
Rengeteg barátság jött itt létre és megannyi romlott el.
Minden nyáron itt voltam reggeltől estig azokkal akiket szerettem.
Vizibombáztunk, zenét hallgattunk, együtt nevettünk , olykor sirtunk.
Azonban minden megváltozott miután az egyikünk életét vesztette másfél éve.
Elromlott minden, a barátságok össze dőltek, a szerelmek elmúltak,pont akkor amikor a legnagyobb szükség lett volna arra hogy össze tartsunk és támogassuk egymást , szeressük egymást. De ez sajnos nagyon nem igy történt.
Ez a személy a legjobb barátom volt, rengeteg évet töltöttem vele, mindig itt volt amikor rossz napjaim voltak, ha jól voltam turbózta a hangulatot.
Mindenki napjába hozott egy kis ragyogást. Elment, magával vitte a boldogságot, a nevetést, fel nőttünk, mindenki a saját útját járja. De azthiszem ez az élet rendje. Megszületünk és utána meghalunk, csak nem mindegy hogy mikor, gyerekek vagyunk aztán fel növünk de szintén nem mindegy hogy mikor.
Azután magunkba voltunk zuhanva, senki se tudta hogyan tovább, rossz volt nézni hogy elvesztettuk vele együtt önmagunkat is.
Kellett idő , nem is kevés hogy tudatosuljon bennünk az ami történt és az hogy ezen már nem fogunk tudni változtatni. El kell fogadni, mondom én aki még másfél év után sem tette túl magát rajta.
Azóta az életem fenekestül felfordult.
Új iskola, új emberek, új hely, és most itt vagyok, Shorehavenben járok iskolába , lettek új barátaim.
Megtanultam hogy meg kell becsülni azt aki van neked amíg el nem veszíted.
Sosem lehet tudni hogy mit él át a másik, nem szabad bántani , nem mindneki ugyanolyan erős lelkileg mint mások vagy mint fizikailag.
Magamból indulok ki hiszen fizikailag bármilyen fájdalmat ki tudok bírni , de lelkileg én sem mondhatom magam a legerősebb embernek.
Megtanultam tisztelni azt aki engem is tisztel, megtanultam hogy addig kell értékelni valamit vagy valakit ameddig van.
Hamar felnőttem , köszönhetően a családi háttérnek, a kiskori traumáknak, a legjobb barátom elvesztésének és még sorolhatnam.
De büszke vagyok magamra hogy ennyi szar utan is tudok mosolyogni és boldog lenni és nem hagytam hogy elassam magam a sajat siromban.
Felnőttnek lenni nem rossz dolog, tudod kontrollálni a tetteidet, néha még azt is hogy mások mit csináljanak a maguk vagy mások érdekeiben.
Legyél büszke arra amid van és arra aki voltal, vagy, és leszel is.

Visszakanyarodva a délelőtti programunkhoz, elindult a buszunk, úton vagyunk a mellettünk lévő kisvároshoz.
Beszélgettünk így el telt az idő.
Szeretem Rékat, mindig meghallgat és figyelmes velem szemben. Ő is ugyanazt élte át amit én és nagyon sokat tett azért ami most lett belőle.