Víz és Vadászat - írás alatt

Kicsapás

Aurora Jackson Smith vagyok. ADHD-s és diszlexiás diáklány, a Beekman gimnázium tanulója. Nincsenek túl sokan, akikkel barátkoznék, egyedül Lucy, a legjobb barátnőm van mellettem. Igaz, hogy ő kerekesszékes, de senki sem tökéletes.

A szüleimet nem ismertem meg, mivel fél éves koromban meghaltak egy tűzbalesetben. Árvaházba kerültem, ahonnan Jake és Lily Smith vettek magukhoz. Az élet velük nem túl rózsás: Lily drogfüggő, Jake pedig alkoholista. Így "aranyéletem" van. Még a számlákat is nekem kell befizetnem abból a pénzből, amit az árvaház küld havonta.

Reggel az idegesítő ébresztőm hangjára ébredtem. Ma van a születésnapom, június 13. Hihetetlen, hogy már tizenhat és fél évet túléltem a nevelőszüleimmel.

Felvettem egy kék pólót, egy barnás nadrágot, és természetesen azt a nyakláncot, amit még a vér szerinti apukámtól kaptam baba koromban. A nyaklánc ezüst, a medál egy szigony – ez az egyetlen dolog, ami utánuk maradt.

Elindultam az iskolába, és a nap gyorsan el is telt. Az ebédszünet hamar elérkezett, és Lucyval kimentünk a mosdóba. Miután végeztem, sikítást hallottam a másik fülkéből. Lucy sikított. Azonnal berontottam hozzá, és amit ott láttam, teljesen sokkolt: Ms. Lockwood, az irodalomtanár, Lucy fejét nyomta bele a WC-be. A tanárnő denevérszárnyakat növesztett, és amikor rám nézett, sárga, macskaszerű szemei voltak.

Én csak sikítani tudtam, mire nekilökött a mosdó falának. Éreztem, ahogy egy csempe leesik a falról és kettétörik a fejemen.

Az iskola orvosi rendelőjében tértem magamhoz. A fejem be volt kötve, és szörnyen fájt. Az ajtón valami ki volt írva, de az diszlexiám miatt nem tudtam rendesen elolvasni.

– Ó, hát felébredtél! – szólalt meg mellőlem egy ismerős női hang. Mrs. Grand, az iskola orvosa, egy nagyon kedves asszony, aki nemrég házasodott.

– Jól vagy, Aurora? – kérdezte egy másik hang. Ez Lucy volt.

– Igen, minden rendben. Mi történt? – kérdeztem, mire ő csak lehajtotta a fejét.

– Az igazgató hívott – mondta, majd megfordult és kigurult a szobából.

Felkaptam magam, és követtem. Bementünk az igazgatói irodába, és egyből elöntött a félelem. Az igazgatónő arca vörös volt a dühtől, és az asztala előtt két szék állt. Az egyikben Ms. Lockwood ült.

– Kérem, Ms. Smith, üljön le – szólalt meg az igazgatónő.

Leültem, és a félelem egyre jobban eluralkodott rajtam.

– Ms. Lockwood elmondta, mi történt a lány mosdóban. Igaz, hogy bántottad Lucyt? – kérdezte az igazgatónő.

– Nem. Soha nem tennék ilyet! – mondtam, és egy könnycsepp gördült le az arcomon.

– És az, hogy nekilökted a tanárnőt a WC ajtajának? – kérdezte gyanakodva.

– Mi? Az lehetetlen! Én nem tudnám fellökni a tanáromat! Természetesen nem! – fakadtam ki.

– Akkor hallgassuk meg Lucyt. Lucy, igaz?

– Igen – mondta Lucy kissé félve, de határozottan.

– Hát akkor kettő az egy ellen. Aurora Jackson Smith, ki van csapva – jelentette ki az igazgatónő.

Kirohantam, és hazáig meg sem álltam. A "szüleim" természetesen nem voltak józanok, amikor hazaértem. Berohantam a szobámba, és összepakoltam azt a kevés holmit, amim volt.