They are one minute

Military

Szeptember

Kedves Naplóm!

Ez a nap is eljött. Tudtuk mind, mégis nehéz elfogadni. Megváltozik az életünk. Újabb szabályok akadályoznak minket. Persze ami a színfalak mögött van, arról nem is kell tudnia senkinek. De most mégis azt érzem, hogy nehéz hónapok elé nézünk. Az én kezem meg van kötve, te pedig még szabadnak számítasz, mégse szállhatsz. Ugye jól vagy? Én is hiányzom neked?

November eleje

Kedves Naplóm!

Annyi minden történt az elmúlt időszakban. Nem is tudom, hogy leírhatom-e neked. Hiányzanak a barátaim, de legfőképp Ő. Jól vagyok fizikailag, de lelkileg nem igazán. Lassan itt az idő, s ha Te is bevonulsz, még ennyi sem lesz. Ki fogjuk bírni? Muszáj lesz. Magunkért, egymásért, miattunk. Kemény öt hét, amit túl kell élned, s talán utána már egy kicsit könnyebb lesz mind kettőnknek. Erős vagy, és én is erős leszek érted.

"Never let you go" ....én sem és ezt veheted ígéretnek.

Január eleje

Kedves(?) Naplóm!

Ismételhetném magamat, de felesleges. Bár úgy tűnik repül az idő, mégis úgy érzem ólom lábakon jár. Viszont Rád nagyon büszke vagyok! Átlagon felül teljesítettél. Csak azt sajnálom, hogy nem lehetek ott az ünnepségen. De megkaptad a szabadságot, amit már nagyon várok....

Február vége

Szokták mondani, hogy ember tervez....még mindig nem találkoztunk. Kevés már az a pár perc telefonhívás, ami jut nekünk. Nem panaszkodok, hisz a szüleid és a testvéred is fontos, megértem. De én már nehezen viselem.

Március

Hiány, reményvesztett, magányos, morgós, depressziós....csak pár jelző, ami igaz rám. Fogyatékosnak érzem magam amit a hiányod vált ki belőlem. Mintha erővel szaggattak volna ki egy fontos lételemet belőlem. És ezen csak te segíthetsz, mert te szelídítettél meg engem...Remélem azért legalább Te jól vagy, semmi hírem felőled.

Március 9.

Két nap eltávot kértem, így a hétvégével együtt végre négy napot tölthetek a családommal. Talán nekik sikerül összekaparniuk a lelkemet. Korán reggel indulok Daegu-ba. Szűk családi körben terveztek vacsorát a születésnapom megünneplésére. Nekem teljesen megfelel, tökéletes úgyse lesz....

Alig szálltam ki az autóból, anyám már repül is a karomba. Nem csodálom régen találkoztunk.

- Mutasd magad, olyan nyúzott vagy. Talán még fogytál is!- forgat körbe, gyűrögeti arcom. Majd karomat megragadva rángat be a házba.- Ülj le, hozom a levest, utána pihenj egy kicsit, mert látom, hogy szükséged van rá.

- Anyaaaa, még haza se értem, de már megtömnél. Viszont az alvás jó ötlet.

- Felejtsd el, előbb eszel. Hamarabb hallottam a csontjaidat zörögni, mintsem, hogy megláttalak volna.

Ezt úgyse úszom meg. Ha minél hamarabb az ágyamba akarok lenni, akkor jobb ha szót fogadok neki.

-Apád elment a nagyiékért, a bátyádék meg csak este érkeznek, szóval tényleg tudsz pár órát heverészni. Ha minden kész, majd felébresztelek.

- Köszönöm- nézek hálásan rá.

A szobám semmit nem változott. Minden ugyan úgy van ahogy itt hagytam. Egy porszem sincs sehol sem, az ágyneműm illatos, és csak hívogat.....bár féltem, hogy nem fogok tudni elaludni, mégis ahogy a fejem a párnán landolt, én már repültem is az álmok földjére. Álmomban is ott voltál, mint addig is oly sokszor. Legalább ott láthatom a gyönyörű arcod. Azonban tudom, hogy az ébredés csak a megszokott hiányérzetet hozza majd el.

Gyengéd rázogatás, és halk suttogás ébresztett. Nehezen nyitom ki a szemem, hírtelen azt se tudom hol vagyok. Bátyám vigyorog arcomba.

- Jó reggelt Csipkerózsika- röhög képembe.

- Meg az any....

- Ki ne mond, mert megverlek!- fojtja belém a szót.- Mindenki rád vár, szedd össze magad és gyere le. De siess, mert megeszem a tortádat.

Az ajtóból még visszaszól:

- Epres....ja és tusolj le, bűzlesz!- majd az ajtót becsapva rohant el, így a párna, amit hozzávágtam már nem találta el.

Hiába a hyungom, ráadásul nős ember, néha mégis olyan gyerekes! Kelletlenül indulok a fürdőszobába, majd a szükséges lépéseket elvégezve egy világos farmert és egy pólót rángatok magamra. A nappali felé veszem az irányt, ahol már vidám beszélgetés foszlányait hallom. Mély levegőt véve lépek be a társasághoz.

- Jó reggelt mindenkinek!- hangos nevetéssel pattannak fel és kézről kézre ölelgetnek a régen látott rokonok.

- Hát, aki annyit képes aludni, mint egy mormota, attól nem is várhatjuk el, hogy tudja milyen napszak van.- vereget vállon apám.- Menjünk az asztalhoz, mert édesanyád annyit készült, hogy ha kihűl az étel, bizonyos, hogy nem tesszük zsebre, amit tőle kapunk.

A vacsora vidáman és jól telt. Igyekeztem mindenkire mosolyogni, és kedvesen válaszolni, elrejtve mélyen a szívem fájdalmát. Gondolataimat a csengő hangja szakította félbe.

- Ó, azt hiszem meghozták a tortát!- pattant fel bátyám és villám sebességgel indult kinyitni az ajtót.

Halk motoszkálást hallottam, de igazán nem érdekelt. Körülöttem mindenkin eluralkodott az izgatottság, amit nem tudtam mire vélni. Majd a hátam mögül megszólalt egy oly régen hallott és mindennél jobban imádott hang:

- Boldog születésnapot Hyung!

Szívem egy ütemet kihagyott, majd szememet összeszorítva próbáltam megnyugodni. Óvatosan megfordultam, s ott állt Ő, angyali mosollyal, a kedvenc epres tortámmal a kezében. Bátyám, látva, hogy mozdulok, gyorsan kikapta a kezéből a tortát, és én már csapódtam is hozzá. Bújtam, szorítottam, csókoltam ahol csak értem, mit sem foglalkozva a közönséggel.

- Boldog születésnapot Yoongi!-lehelte az ajkamra.

- A legszebb és legértékesebb ajándékot kaptam. Szeretlek édes kis Mochim!

Ebben a négy napban, olyanok voltunk, mint minden más szerelmespár. Csak az volt fontos, hogy bepótoljuk az elmúlt időszakot, és feltöltődjünk az előttünk álló időszakra. Mert, bár még hosszú az út, de mi képesek vagyunk átvészelni, egymásért, magunkért, mindenkiért.

Vége