They are one minute

Színes ceruza

Sose fogom megérteni, hogy miért erőltetnek olyasmit, amit az ember nem akar. Külön óra, fakultáció, klubok. Akinek kedve van hozzá, csak tessék, senki sem állja útját. De könyörgöm miért kell kötelezni rá azt, akinek semmi kedve hozzá!? Sosem voltam egy nagy társasági ember, igazán semmiben sem vagyok kiemelkedő és igazán semmi sem érdekel. Egy szóval ez csak nyűg nekem! De valamit választanom kell! A sportok alapból kizárva, ének, hangszerek felejtős, és színészkedni sem tudok. Max a hattyúk halálát tudom jól alakítani... Szóval marad a művészetek azon ága, ahol rajzolni kell. Pálcika emberkékben jó vagyok, ha ennél többet várnak el, na akkor van szívás.
Meg is jelentem az első órámon, és meglepődve vettem észre, hogy tömve van a terem. Most, vagy rohadt sok tehetséges ember létezik, vagy minden lúzer, köztük én is, csak ide fért be. Majd hirtelen a nagy hangzavar halk izgatott morajlássá szelídült. Valami történt, én pedig a terem legeldugottabb pontján voltam, így csak egy-két elcsípett szófoszlányból tudtam, hogy bejött a tanár.

Ccc...mi az istent tudhat az a tanár, amiért ennyire szeretik, sőt istenítik őt!

Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a rejtély megoldódjon, hisz a tanár öreg, de a mellette álló modell maga a megtestesült istenség. Mit istenség egy Adonisz, akiért mindenki odavan, aki miatt mindenki itt van. Izmos testén csak úgy feszül az ing és a farmer, kihangsúlyozva mindent... de tényleg mindent. És amikor a tanár, akinek a szavaira szerintem senki sem figyel, közli, hogy aktot kell rajzolni... Na ott elszabadulnak az indulatok. Sorban kerülnek le a ruhák a srácról, csak a bokszer marad rajta, de az olyan, mintha egybeolvadt volna a bőrével. A nyálam csak gyűlt a számban, alig győztem nyelni, szemem cikázott a testén memorizálva minden centijét. Tökéletesen kidolgozott izomzattal rendelkezett, azok közé a combok közé még én is szívesen beszorultam volna. Arca pedig megbabonázott. Mondhatnám, hogy szerelmes lettem első pillantásra, de, hogy megkívántam, az tuti! Semmivel sem voltam több, mint a nyálukat csorgató lányok. Több nem, de jobb se, mivel én is fiú vagyok, s ez a momentum nem egy elhanyagolható tény. Már percek óta álmodoztam róla, mikor nagy nehezen észrevettem, hogy bizony ő egyenesen engem néz kifejezéstelen arccal, de engem figyel, s ettől olyan zavarba jöttem, hogy kezembe vettem a színes ceruzákat és belevetettem magam a saját egyedi művészetembe. Óra végén elzsibbadt tagjait megmozgatta, majd a padok között sétálva megnézte a rajzokat, néhol elidőzött tanácsot adott, de volt, ahol meg se állt. Mígnem megállt mögöttem és éreztem, hogy elsüllyedek szégyenemben.
- Érdekes megközelítés.

Mi a fene érdekes egy színes háttérben lévő pálcika emberkén?

- A színes háttér érdekes, olyan, mint egy bizonyos zászló. Tetszik nagyon is. Viszont úgy érzem, nem sikerült a test arányait kellően megnézned. Óra után, ha gondolod adhatok különórát - suttogja fülembe - a szobámban... Talán, ha nem csak szemmel, hanem tapintás útján is feltérképezed, akkor legközelebb jobb leszel. Ha mégsem, akkor tovább gyakorolunk.
Köpni nyelni nem tudtam, csak távolodó formás testét figyeltem, de eszembe sem jutott visszautasítani ezt a lehetőséget. És repetázok azóta is, mert tehetség hiányában jobb rajzoló nem leszek.