They are one minute

Esküvő?

- Jól meggondoltad? Biztos vagy magadban?

Nagyon jó kérdés...rá néztem nővéremre, kinek tekintete aggodalmat sugallt. Erről álmodtam kis gyerek korom óta, hogy jön majd a herceg fehér lovon, belém szeret, megment a családomtól, férjül vesz és boldogan élünk míg meg nem halunk. S most itt állok a gyönyörű fehér ruhámban, örülnöm kellene, hogy megtörténik, mégis a szívemben kétely lapul. A szívem tudja, de az eszem tiltakozik. Menekülök...menekülök a szüleimtől, a szegénységből, a szeretet nélküli életből.

Leslie akkor csöppent az életembe, amikor a legnagyobb szükségem volt a szeretetre. Az első perctől elvarázsolt, mind a külsőjével, mind pedig a viselkedésével. Kedves volt, türelmes, én meg szerelmes. Legalábbis elhitettem magammal. Nem mondom, hogy nem szerettem, de most már tudom hogy ez nem az az igazi szerelem.

Időközben megtapasztaltam ezt a fajta igaz érzelmet, de már késő. Kezem már meg van kötve és a szívem hiába dobog másért, lépni már nem merek. Sóvárgok az érintéséért, a mosolyáért, húz magához az ismeretlen, a tiltott, bűnös érzelem...de mind hiába.

- Igen!- jelentem ki magabiztosan, de aki ismer az tudja, hogy a hangom remegése nem a boldogságtól van.

Fejem felszegem és testvérembe karolva indulok meg az oltár felé. A padsorok között megannyi szempár tapad rám, de én csak a földet pásztázom, míg meg nem érzek egy perzselő pillantást. Megtorpanok, lábam nem engedelmeskedik nekem, szívem pedig kihagy egy ütemet, ahogy a jól ismert szempárba pillantok. Ott áll Ő, az egyik oszlop takarásában, szemében fájdalom csillog, s egyre inkább érzem, hogy nem tudom megtenni. Testvérem megszorítja vállamat, ezzel visszarántva a valóságba, s ránézve tudom, hogy mit gondol.

- Ne hagyd veszni, most vagy soha! Merj dönteni és élni!

Halk morajlás, értetlen pillantások, senki nem érti a helyzetet. Leslie idegesen pillantgat rám, s épp indulna felém, mikor elkiáltom magam, s ez megállásra készteti.

- Sajnálom, nekem ez nem megy! Én nem ezt akarom, nem erre vágyok!

Stefan könnyes tekintetét újból rám szegezi, majd előlépve rejtekéből felém fut. Kezét megragadva húzom magamhoz, s a megkönnyebbülés és a boldogság önti el testemet. Haza értem, annak a karjába, ki a mindent jelenti számomra, s akit egy rossz és elhamarkodott döntés miatt majdnem elveszítettem.

- Induljunk Szerelmem! - simít karomra, és elindul a kijárat felé, vezetve egy ismeretlen, bizonytalan életbe, ami még sem riaszt meg, hisz mellettem van és lesz, míg a világ világ.

Vége