//KÉRÉSEK SZÜNETELTETVE//
ANIME ONESHOTS
𝚁𝚎́𝚜𝚣𝚕𝚎𝚝𝚎𝚔 𝚊𝚣 𝚎𝚕𝚜𝚘̄ 𝚛𝚎́𝚜𝚣𝚋𝚎𝚗 --->
animék (jelölve hogy mennyit láttam, mangát nem olvasok):
my hero academia
bungou stray dogs
haikyuu!!
demon slayer
seraph of the end
jujutsu kaise...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Lassú! - kiabált rád Genya. Mi tagadás, tényleg nem voltál valami jó tanítvány. De a fiú sem volt jó mester.
Nem olyan régen csatlakoztál a démonölőkhöz, és mivel kezdő voltál, melléd rendelték Genyát, hogy tanítson, és vigyázzon rád. Ám valahogy neki sokkal kevésbé tetszett ez a helyzet, mint neked. Aztán mint kiderült, ez neked sem olyan jó, és egyszerű, mint ahogy azt elképzelted. A férfiasnak tűnő, sebhelyes fiú ugyanis egy idegbeteg szemétláda volt, és pont nem érdekelte, hogy egy kedves, fiatal hölgyet kéne a pártfogásába venni.
- Jólvan, megpróbálom mégegyszer! - hajoltál meg tisztelet tudóan, de belül majd szétfeszített a düh. Hisz jól csináltad!
Egy barátságtalan fabábu állt előtted, és neked úgy kellett volna lefejezned, majd az utolsó pillanatban megállítani a mozdulatodat, hogy a tisztás másik végéből indulsz, és csupán néhány másodperc áll rendelkezésedre. Nem tudtad volna megmondani, hogy hanyadjára csinálod, de szakadt rólad a víz, és zihálva lélegeztél.
- Ha most sem lesz jó, ne próbálkozz többet, felesleges! - morogta a fiú. Ma kifejezetten morcos kedvében volt.
- Jó lesz! - húztad ki magad elszántan, és remélted, hogy tényleg így lesz. Szerettél volna megfelelni fiatal tanítódnak.
Visszamentél a stratvonalhoz, majd mikor a fiú, tapsolt, egy pillanatig vártál, és élesen magadba szívtad a levegőt. Érezted, hogy most valami más, mint az előző alkalmakkor. Érezted az erőt, ahogy végigáramlik a testedben. Ezek szerint végre sikerült elsajátítanod a szél légzést.
Kilőttél, a szél az arcodba csapott, a táj elsuhant melletted. Lendítetted a kardodat, majd teljes koncentrációdat felhasználva a bábu nyaka előtt pár centivel félbehagytad a mozdulatot.
Lihegve, de büszkén pillantottál Genyára. Ő azonban keresztbe fonta a karját.
- Végre megtanultad az alapokat - vetette oda, és látszott rajta, hogy a háta közepére nem kívánja a tréningelésedet.
- De hát az alapokon már rég túl vagyok, hisz hivatalosan is démonőlölő... - kezdtél bele a magyarázkidásba, de ő egy mozdulattal elhallgattatott.
- Nem érdekelnek a kifogásaid. Inkább köszönd meg, hogy foglalkozok veled! Mára ennyi elég. - Azzal lassan elindult a falu felé, ahol megszálltatok. A lemenő nap fénye furcsa kontúrt rajzolt köré, amitől valahogy még különlegesebbnek tűnt.
Könnyek gyűltek a szemedbe. Mégis mit követtél el ellene, azon kívül, hogy szeretnél neki megfelelni? Utána siettél, és néhány méterrel lemaradva követted.
A faluban nagy volt a nyüzsgés. Néhány másik démonölő érkezett, akiket még nem ismertél, de nagyjából Genyával lehettek egy idősek, és úgy tűnt, ismerik is őt.
Az egyiknek vörös haja volt, és égésnyom szerű hegg a homlokán, a másik szalmaszőke, félénknek tűnő fiú, a harmadik pedig disznó álarcot viselő, izmos, félmesztelen fiú.
Az első mosolyogva előrelépett és köszöntött titeket. Ha jól láttad, még Genya szája is felfelé görbül, ahogy kezet fogtak.
- És ő ki? - kérdezte a szőke, miközben szemeit rád tapasztotta. Enyhén elpirultál, miközben bemutatkoztál.
- A tanítványom - tette hozzá Genya semleges hangon, mire a másik három gratulált neki, hogy ilyen fiatalon ilyen feladatot végezhet.
- Menjünk be! - intett a Genya a számára kijelölt kunyhóra. - [y/n], te elmehetsz! - fordult feléd, mire neked megint összerándult a gyomrod.
- Megyek... - motyogtad, majd meghajoltál az idegenek felé. - Örülök, hogy megismertelek benneteket.
Viszonozták a gesztust, majd Genya vezetésével bevonultak a kunyhóba. Amint bezáródott az ajtó, te odarohantál, lekuporodtál és a füledet a fára szorítottad. Tudtad, hogy nem kéne ezt tenned, de nem tudtad megállni. Annyira kíváncsi voltál az idegenekre, és arra, hogy Genya mit mond rólad, ha esetleg szóba kerülsz. Szerencsédre - ha tompán is, de - a vékony ajtón átszűrődtek a beszélgetés hangjai. Attól sem kellett tartanod, hogy észrevesznek, mert időközben teljesen besötétedett.
- Nem kellett volna így elküldened - hallottad a vörös hajú hangját.
- Nem akartam, hogy hallja a beszélgetésünket - válaszolt neki Genya, jóval lágyabb hangon, mint amit megszoktál tőle.
- Na és, milyen? Gyorsan tanul?
- Aranyos? Kedves? - kotyogott közbe a szőke, mire valaki fejbe vághatta, mert puffanás hangja szűrődött ki.
- Nagyon tehetséges - vallotta be Genya, mire neked tátva maradt a szád. - Nagyon igyekszik, bár az igaz, hogy eléggé szigorú vagyok vele... Nem akarom, hogy gyenge legyen, mikor komolyra fordul a helyzet...
Meredtem bámultál magad elé. Ez ugyan az a Genya, akit ismersz? És... ezt gondolja rólad? A szíved csordultig telt hálával és szeretettel.
- Talán lehetnél vele kicsit kedvesebb. Az is ösztönzi az embereket! - magyarázta a vörös hajú.
- Talán igazad van, majd kipróbálom, csak...
- Mi csak?
Genya lehalkította a hangját, hogy alig hallottad meg, mit mond.
- Csak nem akarom, hogy azt gondolja tetszik nekem...
- Mert?
- Mert ez az igazság.
Széles mosoly terült szét az arcodon. Talán mégsem marad viszonzatlan a rajongásod? Felálltál és futásnak eredtél a szállásod felé. Éppen elég volt ennyit hallanod, a többi már nem érdekelt.
Remélted, hogy egyszer eljön a nap, amikor meghálálhatod a vörös hajú fiúnak, hogy megtudtad Genya igazi érzéseit, amiknek hallatán a szíved hevesebben kalapált, és az agyadat elárasztotta a rózsaszín köd... Tehát ilyen, amikor szerelmes az ember?
Lehuppantál az ágyadra, de a mosoly akkor sem tűnt el az arcodról, mikor néhány perc múlva elnyomott az álom.
