//KÉRÉSEK SZÜNETELTETVE//
ANIME ONESHOTS
𝚁𝚎́𝚜𝚣𝚕𝚎𝚝𝚎𝚔 𝚊𝚣 𝚎𝚕𝚜𝚘̄ 𝚛𝚎́𝚜𝚣𝚋𝚎𝚗 --->
animék (jelölve hogy mennyit láttam, mangát nem olvasok):
my hero academia
bungou stray dogs
haikyuu!!
demon slayer
seraph of the end
jujutsu kaise...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂
- Kageyama Tobio, te senkiházi lusta barom azonnal vonszold ide a seggedet és takarítsd össze ezt a szemetet - kiabáltál ki az ablakon a barátodnak, aki éppen kosárérintéssel próbálta meg különböző helyekről berakni a röplabdát az udvarban álló kosárpalánk halójába.
Büszke voltál rá, amiért ilyen tehetséges és igyekvő, de a szobája akkor is úgy nézett ki, mint egy disznó ól.
Az ordibálásod miatt a labda célt tévesztett és a sövény tetején kötött ki. Kageyama sajnálkozó pillantással nézett utána, majd elindult a ház bejárata miatt.
- Megyek - morogta inkább magának mint neked, de így is meghallottad.
Olyan kedvetlenül vonult be a szobájába hozzád, mintha a kivégzésére készülnétek.
- Mi ez az arc? - kérdezted és a nyaka köré fontad a karodat.
- Csak ideges vagyok - fújt egyet a fiú és gyors puszit nyomott az arcodra majd kibújt az ölelésedből.
- A válogató miatt? De hát te vagy a legjobb! - nevettél idegesen.
- Gyakorolnom kéne, erre te a szobámmal csesztetsz!
- Te már így is elég jó vagy, ez a kupi viszont nem tűnik el magától! - győzködted tovább, mire kaptál egy gyilkos pillantást, de azért elkezdett pakolni.
Lehuppantál az ágyra és a fiút kezdted tanulmányozni. Mindketten harmadévesek vagytok, és már több mint másfél éve, hogy egy párt alkottok.
Most, hogy mindjárt év vége, az ország leghíresebb sportiskolája egy 3 napos tábort szervez, ahonnan a legjobban teljesítők akár Japán válogatott csapataiba is bekerülhetnek. Kageyamát persze azóta ette az ideg, mióta megtudta, hogy őt is meghívták, te viszont teljesen biztos voltál benne, hogy bekerül. Te magad is röplabdáztál, de tisztában voltál vele, hogy a te csapatod közel sincs olyan szinten, mint a Karasuno fiú csapata, főleg a barátod, aki hatalmas tehetség.
Most viszont csak egy egyszerű 18 éves fiú volt, aki morogva próbálja betuszkolni a 'volleyball is the king of the sports' feliratú pólóját az egyik fiókba. Fekete haja áfonya kék szemébe hullt, mire egy gyors mozdulattal arrébb söpörte és most a márkás tornacipőt fogta a kezébe. Egy pillanatig tanácstalanul nézett körbe, majd kitárta szekrénye ajtaját és az alul összegyűlt ruhakupacra - és ki tudja még mi volt benne - dobta.
Mosolyogva megcsóváltad a fejedet.
- Mostmár legalább úgy tűnik, mintha rend lenne - bokszoltál a vállába mikor lehuppant melléd.
- Vagyis rend van - jelentette ki és közelebb húzott magához, mielőtt megint beleköthettél volna.
Szorosan magához ölelt, te pedig összeborzoltad a haját.
- Ne izgulj már - mosolyogtál rá.
- Nem is izgulok - fordította el a fejét, nehogy olvass a tekintetéből.
- De izgulsz, látom rajtad! Nem ismerek nálad tehetségesebb röplabdást! Ha te nem jutsz be, akkor senki!
- Ez kedves tőled [y/n], de én ebben nem vagyok olyan biztos. Tudod, hogy alsó középben egyáltalán nem tudtam csapatban dolgozni...
- Annak három éve - szakítottad félbe. - Most akár csapatkapitány is lehetnél! Sokkal jobb vagy, mint Oikawa valaha is volt!
Szándékosan hoztad fel barátod egykori riválisát. Kageyama utálta őt, mégis felnézett rá, így mindig jól esett neki, ha valaki jobbként tekintett rá.
- Köszönöm [y/n]! - suttogta, és csókot lehelt az ajkaidra.
Hogy mit köszönt meg - a kedves szavakat, vagy azt, hogy mellette vagy - nem tudtad, de nem is érdekelt. Örültél, hogy boldoggá tetted, és remélted, hogy tényleg végig mellette tudsz maradni.
__
A nagy nap is eljött. Még előző este segítettél Kageyamának összepakolni, most pedig együtt vártátok a magán buszt, ami őt és három társát - Tsukishimá-t és egy alsóbb évest, akit nem ismersz - Tokyo-ba viszi majd.
Már te is izgultál, kezedben görcsösen szorongattad barátod hátizsákját - bárhogyan is ellenkezett, te akartad vinni.
Nem csak a te szíved szorult össze, mikor a jármű bekanyarodott a sarkon és felétek indult. Kageyama nem nézett rád, inkább a földet és a közeledő buszt tanulmányozta felváltva.
- Tobio - bökdösted meg a vállát.
Erre zavartan rád nézett, látszott, hogy lélekben már a háló előtt áll. A busz lefékezett előttetek és kinyitotta a csomagtartóját, hogy be tudjuk rakni a cuccokat.
- Add csak - sóhajtott Kageyama és a vállára vette a hátizsákot miközben bepakolta a bőröndjét.
A tekintetetek talákozott, mire a fiú gyors puszit nyomott a szádra, majd fel is szállt a buszra.
- Sziaa - integettél neki, ő pedig kissé kelletlenül viszonozta.
A busz elhajtott, te pedig ott maradtál egyedül. Még elgondolkodni sem volt időd azon, hogy mégis mi volt ez az elköszönés, mikor csippant a telefonod.
Előszedted a zsebedből és megnyitottad az üzenetet: Kageyama írt.
'Szia! Bocsi az előzőért, csak nagyon izgulok! Köszi, hogy mindenben segítettél, szuper barátnő vagy, nagyon szeretlek! Szurkolj!'
Mosolyogva sóhajtottál fel és beszívecskézted az üzenetet. Hát igen, a fiúk már csak ilyenek, főleg, ha a te barátodról van szó.
——||——
Ez ennyi lenne, remélem tetszett! Bocsi, hogy ennyit késtem vele!
