napsugár [ haikyū!! ] ; ✓

──★ ˙4 .ᐟ

𝐂𝐡𝐚𝐩. 𝟒 | 𝐀 𝐦𝐚𝐧𝐚𝐠𝐞𝐫'𝐬 𝐝𝐮𝐭𝐲

‧͙⁺˚*･༓☾　　☽༓･*˚⁺‧͙

Későre járt az idő, talán volt már fél tíz is, mikor pakolni kezdtünk a tornateremben, mindenki készülődni kezdett hazafelé. Épp Tobiót vártam a suli előtt, ahogy szoktam, amikor helyette Hinata jelent meg előttem, maga mellett tolta a biciklijét, legjobb barátomnak azonban se híre, se hamva.

— Tobio merre van? — kérdeztem kelletlenül. A fiú nagyot sóhajtott.

— Ukai edző beszélni akart vele, így engem előreküldött hazakísérni téged. Nem szerette volna, ha megvárod, egyedül pedig nem akart hazaengedni — adott magyarázatot, miközben a száját húzta.

— Miről akart vele beszélni?

— Nem kötötték az orromra — felelte őszintén. — Hazamegyek veled helyette.

— Azt már nem! Miért nem várhatom meg? Nem kell nekem a te kíséreted!

— Mindig együtt mentek haza — emlékeztetett jogosan.

— Az más. Sokkal másabb — fordítottam el felőle a fejemet. — Közel lakunk egymáshoz.

— Kérlek, menjünk!

— Megvárom — toporogtam egy helyben. Bármit megtettem volna, csak ne keljen vele hazamennem. 

Milyen hülye helyzet ez már! Elég időt töltöttem már vele az utóbbi időben. Miért nem mehetek haza Hinata nélkül Tobióval végre? Erre vágytam mindennél jobban.

— Ne csináld már, Mei-chan! Nekem is még haza kell érnem, viszont addig nem tudok, míg téged el nem kísértelek. Ígéretet tettem Kageyamának, be kell tartanom — győzködött szüntelenül.

— Mit érdekel az engem, mikor érsz haza? Felőlem akár el is indulhatsz! Engem nem érdekel — motyogtam halkan. 

Továbbra sem néztem rá. Csökönyösen szobroztam tovább. Muszáj figyelmen kívül hagynom, akkor talán békén hagy majd. Az esetek kilencven százalékában beválik. Aha, igen. Kár, hogy fennáll még a maradék tíz százalék.