Várod már?

21. F E J E Z E T

Vacsorának egy kenyeret választottam, amire egy szelet sajtot, és párizsit pakoltam, majd egy pohár vizet engedtem a csapról, hiszen már olyan csóró voltam, hogy palackos vizem sem volt. Másnap dolgoztam, és 10 nap múlva pedig fizetés, szóval nem sokáig kellett kibírnom éhen szomjan, gondoltam én, majd rájöttem, hogy tulajdonképpen ha kifizetem a költségeket, a bért, a rezsit, mindent, akkor nem marad annyim, hogy vásárolgatni legyen kedvem minden féle hülyeséget.

Másnap viszonylag hamar beértem a munkahelyemre, és a pult mögött Marci állt, aki fütyörészve törölgetett el egy poharat. -Szevasz, Lea! -pacsiztunk le, majd üdvözöltük egymást egy öleléssel. -Na Mizu, láttad az új Szomszédnéni Produkciós Iroda részt? -faggatott ki, és gondolhattam volna, hogy nem fog ezzel békénhagyni. -Marci, édes vagy, de én nem vagyok nekik annyira nagy fanjuk, hogy folyton nézegessem, egy két részt szeretek tőlük, de nem vagyok a megszállottjuk. -vallottam be neki, mire ő csak legyintett, és elkezdett faggatni azokról a részekről, amiket ismerek, és megbeszéltük, hogy a közös kedvencünk az EU kampány vidéken, vagy a Nem megy az internet.

A nap kifejezetten lassan telt, és már csak számoltam vissza az órákat, mikor mehetek haza, hiszen egyre kevésbé volt kedvem ottlenni, és egyre jobban féltem, hogy elejtem a tálcát, borul mindent velük együtt a munkahelyem is. Brrr. Rossz még erre gondolni is..
Addig telik lassan az idő, amíg a kávézóba egyszer csak be nem lép Kata, és még néhány lány. Az öltözéküket illetve nem olyan lányoknak néznek ki, akiknek bármilyen gondjuk van a bevétellel, vagy bármi anyagi dologgal, a kiállásukat illetően pedig nem képzelném el egyikről sem, hogy bealszanak zuhanyzás közben, tovább pedig nem fantáziáltam, mert rájöttem magamban, hogy nem gondolhatok mindenkit olyan kis bambának, mint amilyen én vagyok, vagyis nem vagyok, mert amúgy tudok vigyázni magamra, ez is csak véletlen történt, stb stb...aha, persze.
-Szia Kata! Hát te hogyhogy itt? -intéztem hozzá a kérdésem kedvesen, ő pedig azonnal válaszolt kedves hangnemben. -Jaa, hát csak valami kávézót kerestünk a lányokkal, aztán megtaláltuk...ezt. -nézett körbe kicsit lesajnálóan, aztán a többiek felé fordult, majd a többi lány egy emberként meredt rám. -Lányok, hogy tetszik a kávézó? -fordultam hozzájuk kedvesen, mire ők egy lesajnáló tekintettel mértek végig, és összenéztek, majd szerintem a világ leggázabb emberének könyveltek el engem. -Hát, nem egy New York Café.. -kezdett bele, majd a lány banda Katával együtt egyszerre nevetett fel, majd mindenki felé fordult. -Te meg honnan ismered őt? -kérdezte az egyik lány tőle, mire ő a nevetés közben csak legyintett egyet, majd lerendezte annyival, hogy az egyetemről. Kicsit furcsának éreztem, hogy ennyivel lerázott, és mintha távolságtartóbbnak tűnt volna, mint amilyen valójában. Nem tudtam, mit reagáljak, ezért egy zavart mosollyal elintéztem a dolgot, majd felpakoltam a tálcámra az italokat, és felszolgáltam az
asztalokhoz.

A lányok végül mindannyian egy bécsi kávét ittak, mellé néhányan rendeltek egy vaníliás-fahéjas tekercset, és mivel csak én voltam aznap az egyetlen pincér, én vittem ki nekik, és én szedtem is össze a poharaikat, illetve vittem ki nekik a számlát. -Ezt a pincérnek! -nyomott a kezembe az egyik lány egy húszezrest, majd a lánycsapat egy emberként nevetett fel, köztük Kata is, ezután elviharzottak. Na, így még sosem voltam összezavarodva..